Villám és fény [Naruto fanfiction 🔞]

9. Angyalom?

A tanítás utáni csendes órákban Iruka és Zenara bent ültek a tanári szobában. Az ablakokon át beáradó narancsszínű fény világította meg a termet, miközben a két tanár az asztaloknál foglalt helyet. Zenara hunyorgott, és bosszankodott, amiért telibe vágta őket az alkony fénye, és azért, mert nem volt egy átkozott függöny sem az ablakokon. Legszívesebben jól fenéken csapdosta volna a berendezésért felelős illetőt a kardjainak éles felével.

Iruka hosszasan figyelte Zenara arcát, figyelve, hátha látja jelét annak, hogy megszólaljon. A nő viszont rezzenéstelen volt, akár egy kőszobor, és ez nem könnyítette meg a dolgát. Végül sóhajtott egyet, hogy erőt vegyen magán.

- Azt hiszem, az első napod meglehetősen jól alakult.

Zenara egy rövidke kacajt hallatott, bár nem volt jó hallgatni. Majdnem olyan volt, mint egy röffenés.

- Ki vele! Mit csesztem el?

- Nem, nem, komolyan mondom! - mentegetőzött rögtön Iruka. - Bár van egy igencsak megkérdőjelezhető stílusod, de a gyerekekre ügyesen figyelsz. A köpőcsöves fiúra emlékszel? Harukinak hívják, ő is éppen olyan rosszcsont az osztályában, mint Naruto a másikban. Mukkanni sem mert, míg ott voltál, pedig ő mindig keresi rá az alkalmat, mikor okozhat valami galibát.

- Hogy tartasz fegyelmet, Iruka?

A férfi enyhén meghökkent a kérdést hallva. Bár csípőből kellett volna tudnia a választ, nem értette, Zenarát ez miért érdekelte.

- Azért kérdem, mert túlságosan megközelíthető vagy. Neked nincs olyan jelenléted, mint nekem. Én bemegyek, és egy pisszenés sincs. Te bemész, és hangoskodnak.

- Különbözőek vagyunk. Te szigorúbb vagy, így képes vagy hatást kiváltani a rosszcsontok közt. Én más vagyok, engedékenyebb, így azok jobban hallgatnak rám, akik jól viselkednek. Mind a ketten meg tudunk szólítani egy csoportot, bár a tiéd talán specifikusabb.

- Ez igaz - biccentett a nő. - Így viszont már hiszek neked, hogy annyira tényleg nem lehettem rossz.

A kollégája ekkor rámosolygott, és olyan szívből jövőn tette, ami egy pillanatra megzavarta Zenarát. Épp, mint Kakashi, amikor a vizsgák előtt találkoztak a hokage irodájában. Bár a maszk eltakarta az arcát, a szeme, a hangneme üvöltötte, hogy ő is barátságosan, egy cseppnyi megvetés nélkül köszöntötte őt. Most mintha ugyanezt a kifejezést látta volna megelevenedni Iruka arcán.

Míg a nő merengett, a férfi nem várt. Neki ez a mosoly természetes volt, nem úgy Zenarának.

- Talán különbözőek vagyunk, de mindkettőnknek menni fog a fiatal elmék formálása. Szerintem hokage-sama is fölöslegesen aggódott miattad. Értem, hogy túl könnyednek és nemtörődömnek tűnsz, de ez csak a látszat. Mindig ott vagy, amikor meg kell fogni a gyerekeket, ma is ügyesen figyeltél. Én komolyan mondom, Zenara, minden figyelmeztetés ellenére határozottan kellemeset csalódtam ma benned.

- Nem lehetne, hogy ezt az utóbbi mondatodat kiírd nagybetűkkel a Hokage Palotára?

Iruka halkan nevetett egyet, értve a poént.

- Sajnos nem, bár Naruto képes lenne rá.

- Jó. Akkor már tudom, kihez forduljak. De azt most megmondom, az idézőjel után ott lesz a neved, hogy ezt te mondtad.

Ennek hallatán a férfi kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát. Már nem volt olyan őszinte a mosolya.

- Naruto kapcsán is igazad volt. Olykor elragadtatom magam, észre sem véve, hol tartok. Ezentúl megpróbálok jobban figyelni rá, hiszen tényleg egy sokkal jobb szándékú gyermek, mint azt sokan hiszik.