Villám és fény [Naruto fanfiction 🔞]

7. Elbolondítottál

Napokig tartott a hazaút, de Kakashi nem lett okosabb, hát hagyta is a faggatózást. Úgy pattantak le a kérdései Zenaráról, akárcsak a falnak dobott játéklabda. Akárhányszor is próbálkozott, nem jutott előrébb.

Azt jobban bánta, hogy megértette, csupán a felszínt karcolgatta. Mindaz, amit eddig megosztott vele Zenara, lényegében semmiség volt. Tonnányi tényt hallgatott el mindenki előtt, és könnyed, többségében jelentéktelen információkkal takarózott. Kakashi elhűlt ezen a védekezésen, mert működött. Zenara hűvös, ijesztő viselkedése és maró őszintesége többségében elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy elriassza azt, akinek egy kicsit js felkelti az érdeklődését. Ha pedig akadtak olyan elszántabb egyének, mint ő, azokkal egyszerűen, de hatásosan bánt ki: elutasított bármit, ami őt kényelmetlenül érintette. Nem felelt a kérdésre, tényleg Uchiha volt-e, az pedig, hogy kedvelt egy sárkányokról és mágusokról szóló könyvsorozatot, nem volt olyan titok, amit ne oszthatott volna meg másokkal.

Ez a nő olyan volt, akár egy sír. Amit meg akart őrizni, azt nem is adta ki magából. Elzárt, eltemetett magában mindent.

Kemény munka lesz kiásni és kinyitni, de Kakashi készen állt a kihívásra. Már csak azért is, mert jó emberismerőnek tartotta magát, és bosszantotta, hogy ezúttal hibázott. Zenara még figyelmeztette is, hogy nem jó úton jár. Hallgathatott volna rá, mert igaza volt.

Eszméletlen sokban volt igaza. Ez a nő nem pusztán a chunin-vizsgát nyerte meg. Mintha egy rangsorolt mahjong-versenyen szenvedett volna vereséget ellene Kakashi, szellemileg kimerültnek érezte magát.

A hazaúton sem tudta megtörni a nőt. Megértette, hogy Zenara vagy hallgatott, vagy ha mégis megeredt a szája, vagy a másikról kérdezett, hogy elterelje magáról a figyelmet, vagy áradozott semmiségekről. Mindennek a tetejébe, ha tehette, valami kényelmetlen dolgot hozott szóba, hogy a beszélgetőtársát alaposan zavarba hozza, és elfeledtesse vele, tulajdonképpen mit is akartak tőle. A stratégiája döbbenetesen jól működött.

- Mesélnél az apukádról? - puhatolózott Kakashi, amikor egyik este leültek pár falat vacsorázot az egyik utazóknak fenntartott, patakparti fogadóban, már a Tűz-földjén. Zenara olyan élvezettel ette a bambuszos, gombás csirkéjét, mintha meg sem hallotta volna a kérdését.

Márpedig hallotta. És válaszolt is.

- Nem tudok róla mit mondani. Meghalt, amikor születtem, nem emlékszem rá.

- Anyukád viszont csak mesélt róla valamit, nem?

A nő egy pillanatra megakadt, metsző tekintettel illette őt. Kakashi igyekezett nem túl nagyot nyelni a látvány miatt, és leküzdeni a kellemetlen feszültséget, melyet a rideg pillantás váltott ki belőle.

- Mi érdekel annyira benne?

- Mondjuk a neve. Vagy az, mivel foglalkozott. Vagy az, miért és hogyan halt meg.

- El akarsz szomorítani kaja közben? Nem ajánlom. Hamarabb kettényesem a torkodat, minthogy azt észrevennéd.

Ehhez kétség sem fért. Kakashi ültő helyében ugyan meg sem rezdült, de egy izzadtságcsepp mégiscsak végiggurult az arcán.

- Akkor csak a nevét. Az talán nem szomorít el téged.

- Ne erőlködj ennyire! Nem hallottad még, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik? A helyedben pláne jobban figyelnék, már így is szürke a hajad.

Zenara sokat beszélt, de lényegében semmi olyat nem mondott, amit ő tudni szeretett volna. Ehhez pedig olyan tehetsége volt, hogy azon még neki sem sikerült túljárnia.