Villám és fény [Naruto fanfiction 🔞]

18. Az öreg lélek

Még egy hónap után sem szokta meg új helyét, pedig csak vissza kellett volna vegye életének egy régebbi ütemét. Zenara ugyanabban a szűkös szobában látta meg minden nap a reggelt, a bútorok olyan közel voltak, hogy keskeny ágyáról is kényelmesen elérte a ruhás szekrény fiókjait, és fel sem kellett állnia, hogy függönyt húzzon, ablakot nyisson. Ezen a reggelen sem tett másképp, és hiába sütött a nap hétágra, ő csak a párnák közé dőlt vissza. Fintorgott, mert újfent kezdetét vette még egy nap.

Még egy nap, amelyik ugyanolyan lesz, mint a többi. Amikor megreggelizik, majd visszatér, és ha az unokatestvérei nem rángatják ki onnan, akkor estig ott is fog gubbasztani. Eleinte besegített a nagynénjének és a nagybátyjának. Funtaro bácsikája ács volt, Isune nagynénje pedig pékasszony, de egyik munkához sem fűlt a foga. Nem volt ugyan gondja azzal, hogy olykor tetőre kellett másznia, sem a tészták dagasztásával. Inkább ezeknek a műveleteknek a monotonitása zavarta. Minden nap úgy kellett elkezdeni ezeket a munkákat, mintha előtte való nap nem épp ugyanezt csinálta volna. Nem sok értelmét látta. Mintha egy fikarcnyival sem vitte volna előrébb a világot, bár a rokonai szentül hitték, hogy ők is csak hozzátettek valamit ahhoz, hogy a társadalmuk jobb hely legyen.

- Zenara! - dörömbölt az ajtón egy fiatal férfi. Hát megjött Kazuki, az idősebbik unokatestvére. Egy évvel volt idősebb tőle, de feleannyi komolyság sem szorult belé.

Ő viszont válaszra sem méltatta a fiút. Hümmögve húzta el a száját, majd a fal felé fordult, a pizsamáját sem méltóztatott lecserélni. Ezen a ragyogó napon nem látta értelmét sem annak, hogy kikeljen az ágyból. Akkor sem, ha Kazuki úgy püfölte azt a szerencsétlen ajtót, hogy az majdnem kiesett a helyéről. Helyette inkább dühösen szemezett a fallal.

- Zenara, nem hallasz?! - nyitott be a srác. Nem igazán érdekelte az intim szféra fogalma, nem volt tisztában a létezésével sem. Hiába adódtak már miatta kellemetlenségek, nem tanult.

- De, csak döglenék!

- Jaj, minek? Aludni ráérsz este is.

- Nekem most is jó dögleni.

- Ne izélj már! Gyere! - bökte oldalba az unokatestvére. - Papó szeretne beszélni veled, tőle jövök!

- Jól van, megyek - fordult a másik oldalra a nő, rezignáltan húzta ki a fiókot, hogy elővegye belőle aznapi ruháit. Hideg tekintetét a csípőre tett kézzel álló Kazukira emelte. A fiú némileg hullámos haját oldalra fésülve hordta, de akármit csinált, mindig kócos volt. Sötétbarna volt a haja, a szeme fekete. Le sem tagadhatta, hogy az Uchiha-klán egy olyan tagja volt, aki nagyon elveszett a világban.

Akár az egész család.

- Felöltöznék. Kimennél?

- Jól van, jól van, de igyekezz! Nincs kedvem sokat várni!

Az ajtó bezárult mögötte, és Zenara elgondolkodott, hogy lehet, igazából sem sem kellene mozdulnia. Mégis, bármilyen kelletlenül is tette mimden egyes mozdulatát, felöltözött, és csupa feketébe öltözve lépett ki a padlástérbe. Annak idején Zenara olyan váratlanul esett a családhoz, hogy csak egy szűk helyet tudtak neki szorítani. Nem, mintha annyira felvetette volna őket a pénz, de egy viszonylag nagy otthonon osztoztak ott hatan. A padlástérben különítettek el neki egy szűk teret, Funtaro bácsikája tákolt fából falat meg ajtót, hogy legyen privát zónája.

Mikor kilépett a szobának aligha nevezhető alvóhelyről, Kazuki már nem volt ott. Biztosan lent várta őt, így Zenara a padlástérbe vezető csapóajtóhoz lépett, és fittyet hányva a létrára ugrott le az első emelet szintjére.

Ott Sayaka majdnem hogy szívbajt kapott őt látva, és még a kezéből is eldobta a kelméket. Vagy három tekercsnyi anyaggal járkált. A nagynénje és a nagybáyja varrónőnek nevezték őt, de Sayaka inkább duvattervezőként hivatkozott magára. Zenarának mindegy volt, hiszen a lényeg nem változott. A tőle három évvel fiatalabb unokatestvére megálmodott pár ruhát, majd megvarrta őket. Ezeket a saját boltjában adta el. Tizennyolc esztendősen beindítani egy saját üzletet nem kis dolog, de egy ilyen kicsi településen, ahol mindenki ismert mindenkit, talán nem is volt olyan nehéz.