Villám és fény [Naruto fanfiction 🔞]

20. ANBU

Éjszaka lépett be a nagyapja szobájába, amikor a többiek már aludtak. Felfegyverkezett, összeszedte minden olyan holmiját, amire régen, nindzsaként szüksége volt. Az este folyamán kihagyta a vacsorát, mert összekészült, előszedte és megtisztította a kardjait, újból felpróbálta a fekete ruháját, és észrevette, hogy a fekete top valóban lötyögött rajta kissé. Szemezett a szép, új ruhával, amit Sayaka készített neki, de nem vitte rá a lélek, hogy felöltse magára. Túl szép volt az a darab hozzá és a terveihez.

A szobában nem volt olyan sötét, mint a ház más pontjain. Apró illatgyertya égett az egyik sarokban, így űzve el a dohszagot. Ritkán szellőztethettek ebben a szobában. Teljesen átvette volna nagyapa illatát a barátságos lángú gyertya nélkül. A Papónak pedig már lassú elmúlás, alvás és öreg-szaga volt.

Zenara megállt a betakarózott öreg ágya mellett. Fehér ruháiban, ráncaival, szemei alatt lógó táskáival, hosszú szakállával és szemöldökével sajnos tényleg úgy festett, mintha meghalt volna néhány perccel ezelőtt. Ha nem horkant egy nagyot, a légzését sem lehetett volna hallani.

- Nagyapa, bárcsak ébren lennél! Szerettem volna elbúcsúzni tőled, mielőtt útnak indulok. Olyan sok kérdésem van, amire biztosan választ tudnál adni. Most pedig lehet, hogy így látlak utoljára...

- Mondd, mit kérdeznél?

- Dikk! - ugrott meg a nő, úgy megijedt, pedig rá ez nem volt túl jellemző. - Papó, te szívatsz? Azt hittem, alszol, azért suttogok itt!

- A többiek is mindig azt hiszik, hogy alszok, de ez nem baj, mert legalább meghallgathatom, kinek mi az igazi szándéka.

Zenara valahogy kezdte érteni, honnan eredt az a furmányos hozzáállás és a családjában. Ritkán látta ilyen játékosnak Papót, bár a gyenge, rekedtes hangja állandóan emlékeztette rá, hogy valóban a végét járta.

- Én csak kérdezni szeretnék.

- Hallottam, és hallgatlak!

- Először Hatake Kakashiról beszélnék veled.

- Hatake... Kakashi, a Másoló Nindzsa, igen. És a Fehér Agyar fia.

- Így emlékszel rá?

- A híre messze megelőzi azt a fiút. Sharinganos Kakashi, a Másoló Nindzsa. Korának legtehetségesebb nindzsája. Egy igazi csodagyerek volt. Valóságos mészárost faragtak belőle. Aki ellenségként találkozik vele, nem valószínű, hogy élve távozik. Tehetségénél talán csak a zsenialitása nagyobb. Míg a faluban éltem, sokat hallottam róla. Egy rettenetes, szomorú háttértörténetű gyermek, aki olyan kínokat állt ki, amibe más beleroppant volna. Az ő hű szíve viszont nem engedte, hogy letérjen a helyes útról, pedig neki lett volna rá a legtöbb oka. Örök magányra van ítélve.

Nagyapa szemében ekkor felcsillant a megvilágosodás szikrája.

- Ő az... A magányos lélek, akinek a szíved adtad.

- Igen - lehelte Zenara halkan.

- És mit szeretnél kérdezni vele kapcsolatban?

- Amikor idejöttem öt éve, állítólag te láttad őt.

- Igen. Téged védelmezett. Úgy öltözött, mint egy ANBU, de megismertem. Biztosan ezt a parancsot kapta.

Öt évvel ezelőtt még más lett volna az, aki védelmezte volna Zenarát, de nem parancsra, hanem önszántából. Pechére, épp a klán lemészárlása előtt történt vele valami. Hallva a halálhírét a kamasz Zenara teljesen összetört. Nem volt jó állapotban már akkor sem, amikor a történelem egyik legnagyobb vérengzésére került sor.