Négy nap telt el, és ebből csupán kettőt tölthettek odakint, a napon. Kakashi azelőtt nem mondta volna el magáról, hogy vágyott volna a sivatag melegére, de amikor először érezte meg a nappal forró csókját a testén, menten változott a nézete. Ráadásul elég hűvössé vált odabent ő is, mert a nő, akit úgy kedvelt meg, hogy más illetlenségeket suttogott róla, nem volt a közelében. Nem félt tőle, mint a többiek, nem követte gyanúval minden lépését. Ellenben Zenara a jouninok közt is kikövetelte a helyét, és akkor evett, akkor tisztálkodott, amikor ő akart. Kisajátította a helyét, a többiek pedig inkább félreálltak, kerülve a fölösleges dulakodást.
Ez a néhány nap elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Zenara ugyanazt a benyomást keltse másokban, mint Konohában tette. A megszokott viselkedésével nálánál sokkal nagyobb rangú nindzsákat is félreállított. Persze, a teljesítményét látva is sugdolóztak. Hogy ilyen gyorsan senki sem végzett még, hogy mire lehetett vajon képes. Néhányan megpróbáltak vele kedvesebben beszélgetni, és Zenara nem is hajtotta el azokat, akik nem akartak neki ártani, de nem itt kötött életre szóló baráságokat. Magának való volt, és Kakashival is azért került közelebb, mert vele kellett utaznia, és az napokig tartott. Akivel nem kényszerült hosszabb időt együtt tölteni, azzal magától sem tette.
A következő forduló idejéhez érkezett, és Kakashinak le kellett vezényelnie az első selejtezőket. Olykor kifejezetten izgalmas összecsapásoknak lehettek a szemtanúi, a jelöltek beleadtak apait-anyait, valóban megmutatták, hogy az iskolapadból kiszállva ők mindent elsajátítottak.
Zenara más történet volt. Mindannak ellenére, hogy a meccs előtt Kakashi felhívta rá a figyelmét, hogy nem használhat tiltott technikát, a nő így is könnyedén győzött. El sem mozdult a helyéről. Szél elemmel kapta el az ellenfeléül jutó gyermeket, megtáncoltatta a levegőben, kidobta a barlang száján, utánakiáltott, hogyha nem adja fel, hagyja őt szétloccsanni a földön. A gyerek ijedten azonnal segítségért könyörgött, a meccs pedig játszi könnyedséggel zajlott le. Zenara úgy vonult le a küzdőtérről, hogy haja szála sem görbült, és mindenki mély csendben bámult utána.
Igaza volt hokage-samának. A nő olykor tisztességtelen eszközökhöz folyamodott, hogy mihamarabb végezzen a teendőivel. Bár Kakashi úgy vélte, hogy a kunoichi nem hagyta volna, hogy a gyermek meghaljon, az ijesztgetés is durvára sikeredett, főleg egy ilyen fiatal nindzsa-jelölt számára. Biztos volt benne, hogy egy tisztességes párbajt is könnyedén megnyert volna a nő, de az talán sokáig húzódott volna, és ahhoz nem fűllött a foga Zenarának.
Lényeg a lényeg, az utolsó forduló is kezdetét vette, és mindössze nyolc ember jutott ebbe a fordulóba. Az előző fordulóban öt csapat jutott tovább, plusz Zenara. Most pedig, akik ott nyerni fognak, azok közül bárki lehet chunin. Az, aki mindenkit legyőz, mindenképpen meg fogja érdemelni a címet, de egyedi elbírálás alapján az is kaphat előléptetést, aki valamivel kivívja a bírák figyelmét. A kazekage nem volt jelen, így rájuk maradt a döntés joga. Kakashi akár már most bedobhatta volna Zenara nevét, de itt is bizonyítania kellett.
Már nem a hűvös barlang jelentette az otthonukat. Az iskola közelében létesült egy napernyőkkel és ponyvákkal árnyékolt kőépület, az ottani lelátókon foglaltak helyet a kíváncsi érdeklődők. Fehér, homokszínű és barna ruhát hordó érdeklődők foglaltak helyet, míg odalent várakozott hét gyerek, valamint egy felnőtt, sorban állva, várva a kezdést. Zenara arcáról üvöltött, hogy cseppet sem örült a napsütésnek és a forróságnak.
A kazekage helyett egy másik homoknindzsa, akit Bakinak hívtak, állt fel a lelátón berendezett páholyban, bár ő nem kért legyezőket vagy frissítő italokat. Ugyanúgy rendezkedett be, mint mások. Úgy viselte a kendőt a fején, hogy az a fél arcát eltakarta, arca jobb oldalán két vörös csíkot mázolt, tekintete kemény volt, ajkát komoran préselte össze. Hangja az egész térséget bezengte, amikor rövid beszéd után megnyitotta a tornákat.
DU LIEST GERADE
Villám és fény [Naruto fanfiction 🔞]
FanfictionHúzódj az árnyak közé, légy észrevétlen! - mondta egykor valaki, és Zenara ezt megfogadta. Talán túlságosan is. Ez a nő hűvös, nem szereti mások társaságát, minden feladatot nyűgnek tart, és a lehető leghamarabb szeretne dögleni. Mit keres a nindzs...