Villám és fény [Naruto fanfiction 🔞]

17. Biztos vagy benne?

Zenara éppen a lába szárára tekerte fel a kötszert, ezt használta védekezésül. A karjára és a derekára már felfűzte a fehér anyagot, összekészítette a fegyvereket, igazán úgy festett, mint aki csatába készült. Pedig csak a régi Uchiha-negyedet szerette volna meglátogatni, hogy végre kiderítse, miről is tett neki említést Itachi, amikor egy hete találkoztak.

– Veled mehetnék – közölte Kakashi, aki mellette állva figyelte a műveletet. Sokáig viszont nem bírt talpon maradni, és csakhamar az ágyra roskadt.

– Gyenge vagy még, pihenned kell.

Zenara elkészült, és rámosolygott a vele szemben ücsörgő kutyusra. A napnyugta vörös sugarai beterítették a szobát, és a nő átkozta azt a tervezőt, aki úgy vélte, pont jó lesz, ha telibe bevilágít az ember szemébe ez a vörös fény. Persze, ha nem így oldja meg, akkor meg a reggeli napfényre káromkodott volna, de mindig lett volna valami, ami elrontotta volna a kedvét. Legalább ennyiben hasonlított ez a hely az otthonához, nála is mindig ilyen fényár volt, ha a nappal vége közeledett.

Pakkun egy kicsiny testű, barna, lógó pofijú eb volt nagy, sötét és szomorkás szemekkel. Mégis, elég határozott tudott lenni, erős személyiséggel rendelkezett, de végtelenül hűséges volt Kakashihoz. A jounin szavára megígérte, hogy nem fogja elhagyni Zenara oldalát, és társa lesz a feladat során. A kutyának megvolt a magának való esze, amit be is bizonyított, amikor a kérdezősködés zajlott.

– A táncosnőnek igaza van. Te még nem vagy olyan állapotban, hogy körbeugrándozz egy egész negyedet, és romok alatt bujkálj.

– Táncosnő? – szaladt fel Zenara szemöldöke, majd elmosolyodott. – Ó, persze, te voltál Kakashival, amikor láttatok a tónál.

– Úgy bizony – emelte a fejéhez mellső mancsát az eb, mintha tisztelgett volna köszönés vagy bemutatkozás helyett.

– Légy óvatos! – érintette meg a nő vállát Kakashi. Zenara kuncogott.

– Jaj, ne aggódj! Ha fejen akar találni egy deszka, idegből ketté ütöm, megígérem.

– Ugye tudod, hogy ezzel nem nyugtattál meg?

– Ugye tudod, hogy fölöslegesen féltesz? A romok alatt rejtőzködve még annyira sem leszek szem előtt, mint itt nálad.

– Akkor is féltenélek, ha csak az akadémiára mennél tanítani. Akkor is elmondanám, hogy vigyázz magadra. Akkor is hiányoznál.

– Odakint várok! – vakkantotta Pakkun, és kivonult a hálószobából. Hallva Kakashi szavait biztosan amellett döntött, hogy nem akar kellemetlen helyzetbe kerülni fölösleges harmadikként, illetlenül bámulva az ő bensőséges pillanataikat.

Zenara ekkor mindkét lábát megvetette a padlón, úgy ült a jounin mellett, kissé felé fordulva, komolyan nézve a szemébe.

– Mi lesz veled akkor, ha hazaköltözöm? Én már jól vagyok, csak miattad maradtam még, hogy segítsek.

– És ha nem is költöznél vissza?

Hirtelen akadt a szó a nő torkán, de Zenara ekkor felsóhajtott, és felegyenesedett az ágyról.

– Pihenj. Este visszajövök.

Tudta, hogy nem adott olyan választ, ami megörvendeztette volna Kakashi szívét, de most egy nagy lehetőség került elébe, ő pedig nem tudta, mit kellett volna tennie. Tényleg szeretett együtt élni a férfival, de néhány nap mégiscsak más volt, mint egy egész élethossz...

A kérdés, amelyet Kakashi feltett, elköteleződést jelentett. És ő még nem tudta, hogy hányadán álltak. Csókolóztak, gondoskodtak egymásról, jól érezték magukat egymással, de nem voltak kimondottan egy pár. Igaz, Kakashi ezzel a kérdéssel talán azt jelezte, hogy az ő szándékai komolyak voltak.