Villám és fény [Naruto fanfiction 🔞]

8. Ez nem is hangzik rosszul

Komor csendben haladtak az iskola épülete felé. A férfi barna haja magas copfba volt kötve, orrán, igazából szemtől-szemig egy régi vágás nyoma terpeszkedett. Akárki is vágta meg ezt az Irukát régen, elég csúnyán akart elbánni vele, de Zenarát nem zavarták a sebek.

Visszagondolt egy másik, sebhelyes arcra, és mintha pillangók repkedtek volna a gyomrában. Szokatlan meleget érzett, mintha átölelték volna. Az emléke annak, hogy az edzett férfitest meg-megremegett az érintése nyomán, furcsa elégedettséggel és vággyal töltötte el. Érezte, hallotta, hogy Kakashi szaggatottabban vette a levegőt, ha hozzáért, küzdött a vággyal, de megtette, amire kérte őt.

Zenara be kellett lássa, innentől fogva ez már nem volt játék.

Csak félfüllel figyelt Irukára az elején. Nagyon nem hatotta meg a mondandójával akkor sem, amikor bemutatkozott, és akkor sem, amikor arról kérdezte őt, hogy érzi magát az első munkanapján az akadémián. Abból, hogy a chuninná avatott Zenara nem hordta az elvileg kötelező, zöld mellényt, következtethetett volna, de sebaj, már megszokta, hogy az emberek értetlenek, és mindenbe bele akarják dugni az orrukat. Abba is, ami nem tartozik rájuk.

Hallgatása mégsem vált sikeressé. Iruka megkérdezte tőle, hány évig is tervezi ő a tanítást, és erre Zenara sértetten felelt. Bántotta az önérzetét a tervez kifejezés. Ő ezt sem önszántából tette.

- Legszívesebben szétvágnám a furkóba az egészet - felelte dühödten. - Csak azért fogom vissza magam, mert Tobirama-sama találta ki ezt a fajta oktatást, és a második hokage előtt mindig, minden körülmények között fejet hajtok.

- Valóban, a második hokage, Senju Tobirama igazi úttörőnek számított.

Zenara tudta, hogy ez a kijelentés csak azért hangzott el, mert egy ócska kísérlet volt a szimpátiája elnyerésére. Rosszkor, rossz embernél próbálkoztak ezzel.

Sőt, még haragot is szült benne Iruka megjegyzése. A szájára vette a második hokage nevét, mintha olyan mindennapos lett volna. Pedig Tobirama-sama minden volt, csak épp nem mindennapos jelenség.

- Finoman fogalmaztál. Szerintem ő volt a valaha élt legnagyszerűbb nindzsa. A testvére alapította a falut, de hajtott végre olyan reformokat, amelyek lehetővé tették mostani életünket. Zseniális volt, hűvös, és embertelenül jól állt neki az a metsző, ravasz tekintet.

- Nos, ha innen közelítjük meg a dolgot, talán hasonlítasz hozzá.

- Lehet - felelte a nő, és döbbenten jött rá, hogy a szája felfelé akart ívelni, mint egy mosoly során. - Azt mondod, hasonlítok rá?

- Sohasem ismertem személyesen, de minden képen olyan hegyes nézése volt. Mint neked.

És a nő nem bírta megállni. Hízelgőnek találta ezeket a szavakat, de nem üreseknek. Ha volt valaha példaképe, akire igazán felnézett, az Senju Tobirama volt.

- Biztosan sugárzik rólam, mennyire imádom őt - kacarászott olyan vékonyka hanggal, mint kamasz leányzó az aktuálisan felkapott fiúbandja helyesnek ítélt tagjait látva.

- Örülök, hogy megmutattad, van benned lelkesedés valami iránt!

Zenara viszont morogva, hegyes nézéssel jutalmazta Iruka kijelentését, elröppent a semmiből jött jókedv. Nem akart barátkozni, bőven elég feladványt jelentett neki feldolgozni azt a különös, de végtelenül izgalmas és élvezetes kapcsolatot, ami közte és Hatake Kakashi közt alakult ki. Nem is azt nem értette, ahol most tartottak, hanem azt, honnan is indultak. A hokage adott nekik egy közös feladatot, melynek során nem burkolóztak napokig némaságba. Beszélgettek egymással, és hiába is viselkedett Zenara úgy a jouninnal, mint bárki mással, az a férfi mintha megszerette volna őt.