Piton lánya

29. fejezet: vissza a múlt emlékeibe

A meccs után a klubb helyiségben egy "kisebb" partit csaptunk, amit még a vacsorán is folytattunk.
Bár ez nem volt meglepő.
Bármikor amikor megnyertünk egy meccset, mindig ennyire nagy éljenezés volt.
Engem általában nagyon felpörgettett az ilyesmi, de most nem nagyon volt kedvem ünnepelni.

Bár a buli vége úgy is az lett volna, hogy jön Piton és berekeszti az egészet.

Mindenki nagyban őrült még akkor is amikor már takarodó után volt.
Én egész este a fotelbe ültem a klubbhelyiségben a többiek között, és rajzolgattam új mintázatu kviddics talárt.
Lényegében csak azért maradtam lent a többiekkel, mert én voltam aki lehozta a meccset és mindenki engem tapsolt, felvett a nyakába akaratom ellenére, és stb.

Eléggé elegem lett már a sok hangzavarból, így elhatároztam, hogy lelépek.
Nem a szobámban, hanem ki.
Lehet, hogy már nem lehetett kimenni, de ez engem egyáltalán nem érdekelt.

Az egyik felsőbb éves fiú, levert egy poharat, ami nagy puffanással a földre hullott apró szilánkokra törve. Megragadtam az alkalmat, hogy végre nem rám figyel mindenki, és kilopóztam a kígyó falon.

Futó lépésben haladtam a sötét folyosón, és egyenesen ahhoz az eldugott kis részhez siettem, ahol pár napja rajta kapott az apám, hogy nem alszok.
Biztos voltam benne, hogy nem lesz ott senki, végülis Piton már nem tudott min követni, más pedig nem ismeri ezt a helyet.

Leültem a kényelmes, nagy, megszokott párkányra, és megint a holdat figyeltem.

Most nem volt telihold, de így is fényes volt a nagy golyó az égen.
Az égbolt gyönyörű, és fényes volt, egész este eltudtam volna nézni ha nem hallok pár halk lépést.

A hang irányába kaptam a fejem, felálltam, és előhúztam a pálcám.
A lépések egyre közelebbinek hallatszottak.
Kinyújtottam a kezem, és egyenesen oda szegeztem a pálcám ahol feljöttem.

A lépések elhallkultak, végül pedig semmit sem hallottam.
Kirázott a hideg, úgy éreztem mintha valaki nagyon közel lenne hozzám.

Majd egyszer csak megjelent előttem egy sötét, velem egy magas alak.
Nem láttam az arcát, de őszintén nem voltam biztos benne, hogy akarom.
- lumos.
Suttogtam, remélve, hogy az illető nem hallja meg.

A parányi fény a pálcám végén, megvilágított egy kócos hajú, szemüveges Harry Potter-t.

- HARRY, te idióta !
Löktem kissé meg.
- ennyi kellett hogy ne átkozzam szét a segged.
Főrmedtem rá az előttem álló griffendélesre.

- ne hari' Emma.
Hajtotta le a fejét.

- mit keresel itt ? Várj, hogy találtál ide ?
Kérdeztem.

Felmutatta a kezét, amiben egy papír darab volt.
- A térkép
Mondta hallkan.

Igen, Harry-nek volt egy olyan térképe amin az egész Roxfort-tot lehet látni, és rajta az embereket.

- ó, értem.
Raktam el a pálcám.

- miért jöttél ?
Kérdeztem.

- láttalak ahogy mész a folyosón.

Bólintottam, majd leültem az ablak párkányra, Harry-vel szemben.

Ő is leült mellém, és aggódó tekintettel nézett.
( Vagyis gondoltam, hogy azzal néz )

- jól vagy ?
Kérdezte pár másodperc csönd után.

- persze, miért ne lennék ?
Erőltetem az arcomra egy mosolyt.

- Emma, ismerlek téged, nem kell hazudnod.
Tette a vállamra a kezét.

Csöndben voltam, nem tudtam mit mondjak erre.