Piton lánya

43. fejezet: A vonaton 2/3

- Kúria, kastély ugyan az.
Forgatta a szemét Ron.
- Azt mond meg, hogy mit csináltatok. Csináltatok valamit együtt? Történt valami érdekes?

Sóhajtottam egyet, majd gondolkozni kezdtem. csináltam az apámmal valamit a nyáron? Történt-e valami izgalmas? Hát, nem nagyon. Lényegében alig beszéltem vele. Bár azok ritka alkalma amikor beszéltem vele akkor történt néha egyesmás.
Például amikor telibe támadtak.

Visszaemlékezés:

Nyár közepe volt. És akkor is, mint a nyár nagy részében egyedül voltam a kúriában, ( Luny-val együtt ). Az apám egy úgynevezett "üzleti úton" volt, már egy hete. Ami teljesen normális volt. A legtöbbször csak Luny-tól tudtam meg, hogy megint elmen. Aztán napok múlva vissza tér.

Szóval akkor már egy hete egyedül voltam, és mivel az idő napos volt, és egy darab felhő nem volt az égen, ezért úgy döntöttem, hogy kimegyek kvidicsezni.
A nyáron ezzel foglaltam el magam, reggel kimentem, és este vissza jöttem.
Nagyon élveztem ezeket, még egyedül is.

Magamhoz vettem a seprűm és a kvdics labdás ládát, és elindultam ki a szobámból.
Lenge ruhát viseltem. Rövid ujjú fekete póló, aminek a hátulján egy Roxfort-i logó van. Rövid nadrágot, és a piros sport cipőmet. És persze a Kvdics fogó kesztyűmet.

Már a lépcsőn sétáltam le, és egyre csak közeledtem a kijárati ajtóhoz amikor út közben elő vettem a zsebemből a zsebórámat ( amit a 14. Születés napomra kaptam Liától )
Az óra egy jó minőségű darab volt. Egyáltalán nem volt régies beütése, szép új volt, és így is nézett ki.
Délután 7 óra volt. Még korán volt a sötétedéshez, állapítottam meg magamban.

Zsebre vágtam a szülinapi ajándékomat, és már nyitottam is volna ki a bejárati ajtót, amikor egy pukkanás a hátam mögött jelezte, hogy Luny megjelent.
A hang irányába fordultam, és tényleg ott volt a házimanó.
Kérdő tekintettel néztem le rá, amikor a tőle megszokott fülsiketítő magas hangon szólalt meg.
- Snape kisasszony nem hinném, hogy most ki kéne mennie.
Mint ahogy már említettem képtelen volt a keresztnevemen hívni.

Hangtalanul sóhajtottam.
- A nevem Emma. És miért is nem kéne kimennem a szabadba?
Kérdeztem.

- Borzasztó nagy vihar készülög
Hangzott megint a vékonyka, de egyben határozott hang is.

- vihar ?
Kérdeztem kissé felhúzott szemöldökkel, majd kinéztem a nyitott ajtón az égre, ami világos kék színben pompázott, semmi esőre, sőt semmi viharra utaló felhő nélkül.
- Néztél te már ki ? Kuka meleg van, nem lesz itt semmilyen vihar.
Néztem vissza a manóra.
- Honnan jött egyáltalán ez az ötlet?

Most Luny egyértelműen olyan stílusban válaszolt, hogy egy percig kételkedtem benne, hogy nem Hermione áll előttem.
- Én érzem, hogy jön a vihart.
Jelentette ki határozottan.

- Ó szóval te csak.....érzed ?
Kérdeztem kissé gúnyosan, vissza fogva a nevetésem.
Azonban a vigyor a szám szélén már éktelenkedett.

- Gúnyolodjon csak Snape kisasszony, mint ahogy egy gyerekhez illik, de hiszi vagy sem én akkor is érzem.
Luny most McGalagony bőrébe bújva válaszolt nekem, és Igen megint ketté alázva a fejem.

Azonban én cseppet sem hittem a lénynek. Akkor esett utoljára az eső amikor még a Roxfortban voltam, azóta tiszta szárasság volt. Nehéz elhinni, hogy most a semmiből egy nagy vihar keletkezik.
Ráadásul miért akart Luny figyelmeztetni ? Apám nincs itthon, hogy neki bizonyítson.
- Tisztában vagy vele, hogy apám nincs itthon?
Kérdeztem gyanakodva.

- Természetesen tudom, hogy Piton mester nem tartózkodik a kúriába.
Húzta ki magát.

Én lassan bólintottam, még mindig egyáltalán nem értve a helyzetet, Luny és én utáltuk egymást soha nem szokott ilyen dolgokkal kapcsolatban szólni, sőt általában mindent kihasznál, hogy egyáltalán ne kelljen szóba állnia velem.
Majd végül pár másodpercnyi töprengés után megszólaltam:
- Rendben, hát én most megyek. Úgyhogy...öm...ja.
Kínossan kiléptem az ajtón, próbálva figyelmen kívül hagyni Luny megvető pillantássát.