Piton lánya

17. Fejezet: Az osonás

A szünetnek vége lett, a tanítás megkezdődött.
Ugyanúgy folytatódott minden mint előtte.
Dupla bájitaltan, korán kelés.
De azért a jó dolgok is folytatódtak:
Roxmorsti hétvége, kviddics edzés.

Nem azt mondom, a szünet alatt is kvidicseztem, bár akkor lefagyott a pofám a hideg miatt.
De a szünet alatt egyedül, max Harry-vel repkedtem, így már hiányzott a rendes csapat edzés.

Azonban NEM minden folytatódott úgy ahogy előtte volt.
A csapat őrzője kilépett, és új játékos kellett találni.
Ezzel nincs is különösebb probléma, azzal bizony van, hogy ki az új játékosunk.
Sejthetitek hogy ki az, igen, igen.
A tejfel szőke hajú Draco Malfoy.

Imátkoztam hogy ne vegyék be a csapatba, de megtörtént.

" Nem számít, akkor sem fogja ez a
vakarék elrontani a kedvenc időtöltésemet "
Győzködtem magam.

Azonban az hogy mi valami szabálytalan dolgot csináljunk Liával sem változott:

- Megvan
Kiáltottam, miközben futva lóbáltam egy papírt a levegőbe.
- Shhh, hallkan te barom.
Csitított le barátnőm, mivel már az esti órákban voltunk. Ami annyit foglalt magába hogy takarodó utáni idő van.
- nyugi, nyugi
Forgattam a szemem.
- na mit szereztél ?
Kérdezte, lerakva a könyvet amit olvasott.
- na figyelj, eldobod az agyad
Kezdtem bele lelkesen.
- megszereztem McGalagony professzor irodájából azt a papírt amin felvan írva hogy mikor ki lesz az ügyeletes este a folyosón.

- waa tök baro, király Em.
Tépte ki kezemből a papír, és tanulmányozni kezdte.
- igen, igen, király vagyok tudom.
Dicsértem magam, amire csak egy pillantást kaptam.

- Emma.
Nézett fel lassan a papiruszból.
- hm ?

- ha szabad kérdeznem, hogyan szerezted meg ezt a papírt.
Fagatott.

- hát... őő... tudod az úgy volt....
Dadogtam
- szerintem ne-nem fontos.
Kaptam ki kezéből a nemrég szerzett zsákmányt, és rábögtem.

- nézd, ezen a héten az apám csak egyszer ügyeletes, holnap. Ami azt jelenti hogy ma kisuranhatunk, és csinálhatunk valami izgit.

- uu jól hangzik. De ki lesz Ma az ügyeletes ?

- öm elvileg, Bimba professzor.
Kerestem ki.

- jó, ő kedves, egy egyszerű figyelmeztetéssel vissza küldene, ha lebuknánk.

- nyugi eddig még egyszer nem buktuk le.
Erre a mondatomra felhúzott szemöldököt, és egy " hülye vagy ? "
Arc kifejezést kaptam.

- jó oké, talán párszor, de még mindig itt vagyunk.
Magyarázkodtam.

Nem szoktunk gyakran le bukni, sőt ritkán fordult elő. Ez azért volt mert minden csínyt precízen hajtottunk végre, ezért is vagyunk nagy spanok a Weasley ikrekkel.

Bepakoltunk minden cuccot a táskába, ami a "bulihoz" kell.
Pár perc múlva már a folyosó sötétsége töltött be minket.
Gyorsan előkaptam a pálcám és egy rövid "lumos" segítségével már fényt is tudtam varázsolni.
A barátnőm is pont így tett.

A folyosón síri csönd volt, a halk lépteink zengte be.
Próbáltunk egy festményt sem felébrezteni de ez nem volt olyan könnyű:
- hé mit világítasz ?!
Méltatlankodott az egyik.
- mit csináltok ilyenkor a folyosón ? Még a végén egy tanár rajta kap titeket.
Vigyorgott, és Liával már tudtuk hogy mi lesz.

- Friccs, Friccs gyere ide, kapd el őket.
Kiáltotta a kép, de nekünk nem kellett kétszer mondani, felhúztuk a nyúl cipőt.

- banyek
Kezdtünk el mindaketten rohanni.

Jó sokat futottunk már, már nem hallottuk a festmény ordibálását, és csend volt.

Csöndben lihegtünk, majd én szólaltam meg először.
- Mekkora egy spicli az a csávó.
Kapkodtam levegő után.
- ja, nem sokon múlt.
Fulladozott a barátnőm is.

Azonban egy erőteljes kőhintés hallottunk a hátunk mögül.
A szemem kikerekedett, éreztem hogy megdermedek, a szívem mintha megállt volna. De a következő hang hallatára újra felgyorsult sőt, most alig tudod a helyén maradni.

- mit kerestek itt ?!
Egy mély, Rekettes hang zengte be a halk folyosót.
Igen, igen egyértelmű hogy ki volt az, az apám.

Még mindig merev testtel lassan megfordultunk.
Csak néztük a nálunk jóval magasabb alig látszó alakot.
Ha nem pont előttünk állt volna akkor észre se vettük volna, végülis a fekete ruhája jól illeszkedik a sötéthez.

Szépen lassan előre lépett egy aprót, pont annyira, hogy megvilágítsa a fél arcát a még mindig kezünkbe tartott pálca parányi fénye.
Mikor megláttuk a szokásos komor arcát, akkor még jobban hátrahőkköltünk, pedig már az előtt is tudtuk hogy ki van mögöttünk. Akkor miért ? Őszintén hallvány lila gőzőm sincs.
Bár azért nem a legbiztatóbb korom sötétben egy ilyen pofát látni.

- kérdeztem valamit.
Hallatszott a komor hang.

- hát ő... Ig-igen,
Kezdtem el dadogni.
- mi-mi csak...
Folytatta a barátnőm

- sétáltunk.
Ötlöttem ki, a teljes mértékben hihető hazugságot.

- szóval csak sétáltatok, huh ?
Na igen, nem kajálta be.

- ühüm
Egy szót nem tudtam ki ejteni a számon.

- van egy olyan sejtésem ha megnézném a táska tartalmát akkor másképp vélekednénk.
Vigyorgott gúnyosan.

" Erre a táskára nem teszed rá a bájital főzős kezedet, az is biztos. "
Tettem rá hátulról a kezem a táskámra.

- de erre egészen biztos hogy semmi szükség, vissza kéne menni már a szobátokba.
A hangján teljes mértékben hallatszott hogy mennyire élvezi ezt az egész szituációt.

Nem mondtunk, semmi csak, megfordultunk és készültünk minnél gyorsabban otthagyni ezt az egész helyzetet.

- de ha jobban belegondolok, jobb lenne ha vissza kisérnélek titeket, még a végén elcsatangoltok.
Na ez volt az a mondat amibe a legtöbb megvetés, gúny, és ördögiesség keveredett.

" Ugye most csak viccel ?! "

Na pont ez kellett ahhoz hogy ő nyerje meg ezt az egészet.

Mi csak merevedve álltunk pár méterre, és azon gondolkoztunk hogy Mi a franc ?!

Pár másodpercig néma csend volt, de az a pár másodperc egy örökkévalóságnak tűnt.

Majd egyszer csak egy apró puff-ot hallottunk, aztán még eggyet, és még eggyet, addig ameddig Piton már megint a hátunk mögött volt.

- induljunk.
Mondta gúnyos mosollyal.

Elindultunk, azt út csendben telt.
De ami a levegőben szállt nem volt olyan csendes.
Az egész hangulat olyan nyomott, és szánalmas volt.

Lia valószeg engem átkozott amiért én követtem el hibát, és az apám megjelent.
De én nem loptam el rossz papírt, pontosan jót vettem el, és mindet leellenőriztem, de akkor mégis hogy lehetséges hogy az apám most megjelent ?.

Nem csaptunk nagy hangzavart, sőt nagyon csendben voltunk, így nem hallhatott meg minket.
Ráadásul nem ő ma az ügyeletes így a szobájában kéne lennie, vagy ahol ijenkor szokott.

Mintha tudta volna hogy pontosan hol vagyunk.

Nem telt sok időbe már meg is érkeztünk a pincébe, ahol nem szólt semmit csak elment.
Mi felmentünk a szobánkba.

---------------------------------------------------------

Elkezdtem írni egy másik könyvet, ha van kedvetek nézzétek meg.