Piton lánya

23. fejezet: A hely amit még én sem ismerek

Miután elköszöntünk a triotól, a klubbhelyiségbe mentünk Liával.
Miután kimondtuk a jelszót, ami:
"Aranyvér" volt mindaketten leültünk a kanapéra.

Lia elkezdett olvasni egy könyvet, én pedig terveket rajzoltam a füzetembe a meccs miatt, és próbáltam kiszámolni a légellenállást, hogy még gyorsabb legyek.

Amikor egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy valaki a hátam mögött kikapta a kezemből a füzetet, bosszúsan hátra fordultam és Malfoy elégedett vigyorával találkoztam szembe.

- add vissza Malfoy.
Kerültem meg a kanapét.

- uu mi ez ?
Nevetett.

- add vissza, ha meg akarod nyerni a hétvégi meccset.
Kapkodtam a füzetem után, de nem tudtam vissza szerezni.

- szóval tudsz terveket csinálni.
Gúnyolódott, miközben nézte a füzet tartalmát.

-  igen, tudod nekem még van eszem.
Szereztem végül vissza.

- Emma.
Hallottam nem messze tőlem.

Elfordítottam a fejem a hang irányába, és Marcust láttam meg.

Sóhajtottam egyet és oda sétáltam hozzá.

- mit akarsz Marcus ?
Kérdeztem flegmán.

- azt, hogy készen állsz-e a hétvégi meccsre.

- miért ne állnék ?
Mondtam karba tett kézzel.

- nem tudom, lehet nem vagy annyira felkészült.
Flegmáskodott ő is.

- mondtam már, hogy új teknikán dolgozok.

- igen mondtad, de azóta semmi fejlődést nem látok.
Főrmedt rám.

- bízz egyszer végre a fogódban, és ne légy olyan arrogáns kapitány.
Akadtam ki, és kiviharzottam a klubb helyiségből.

hallottam, hogy utána kiabálja:
- bíznék benned, ha nem felejtenéd el, hogy  rajtad múlik minden.

- menj a pokolba, Marcus.
Kianáltam vissza.

Ezután bementem a seprűtárolóba, és kivettem a seprűm.
Felültem rá, és csak repültem el amennyire messzire csak tudtam.

Mikor már vagy 20 percet repültem, megálltam, és rá ültem egy közeli fa ágára.

Gondolkoztam, és csak egyedül akartam lenni.

Hátra dőltem a fán, és egy nagyot sóhajtottam.

" Hogy lehet Marcus ilyen nagy seggfej ? De most komolyan "

Néztem a tájat, és egyszer csak egy apró valamit láttam meg a bokrok között bujkálni, de amikor pisslogtam eltűnt.

Feljebb ültem, és hosszú másodpercekig csak néztem a bozótot.

Majd úgy döntöttem, hogy felkelek, és közelebbről is megnézem.

Mikor végre leérkeztem a fáról, szépen lassan sétáltam, és amikor oda értem, egy határozott mozdulattal széthúztam a növényt.

Azonban nem volt semmi, még egy apró állatka sem.

Felegyenesedtem,
- huh.
" ez fura volt "

Pár percig még körbe nézelődtem, aztán feladtam, betudtam egy képzelődésnek.

Vissza ültem a fára, és még mindig gondolkodtam.

Azonban pár perc múlva a szemem lecsukódott, és nem nyílt ki egy jó darabig.

Igen, elaludtam egy fán, egy olyan helyen amit még én sem ismerek.

Egyszer csak kipattant a szemem, és akkor jöttem rá, hogy bizony elaludtam.

A probléma nagy része nem az volt, hogy elaludtam, hanem, hogy már sötét volt.

Ránéztem a karórámra, és már jóval takarodó utáni időt mutatta.
Na ekkor pánikoltam be.

- ó banyek.
Pattantam fel.

Felcsaptam magam a seprűmre, és már suhantam is.

A nyugis 20 perces utat, 5 perc alatt tettem meg annyira siettem.

Mikor oda értem a kastély elé, nagy meglepetésemre a kapu nyitva volt.

Egy percre megtorpantam, de nem habozva sokat berepültem.

Mikor beértem a kastélyba, gyorsan leraktam a seprűmet, és futottam a pincébe.

Miután elhadartam a jelszót, már futottam is a hálószobám felé.

Rámarkoltam a kilincsre, de az ajtó zárva volt.
Így előkaptam a pálcám és suhintottam egyet.
- Alohomora.
Az ajtó egy szempillantás alatt kinyílt.

Mikor beléptem a szobába, egy párna találkozott az arcommal.

- Au.
Fogtam meg a párnát.

- te rohadék, hol voltál egész nap ? egy szó nélkül leléptél.
Főrmedt rám szobatársam.

- bocsiii, csak elaludtam egy fán.

- ahh, csak te lehetsz ilyen szerencsétlen.
Csapott a homlokára.

- hehe.
Vigyorogtam kínosan, majd bele dőltem az ágyba.