Piton lánya

27. fejezet: hogy lesz a vége ?

Elrugaszkodtam....
Éreztem az arcomon a friss szellő fújásait.
Néztem a a lábaimat, hogy megjelenjen alatta a seprűm. De nem volt alattam semmi.

" Gyere már elő "
Pánikoltam.

Ha most lezuhanok akkor vége. Meghalok....
Nem lesz senki aki könnyíti bűbájt szórna, nem lesz senki aki megment.
Ezt amit most csinálok, senki nem látja.

Lentebb, és lentebb zuhantam amikor...
Amikor hirtelen megjelent alattam egy nyél.
Azonnal megragadtam, és rácsaptam magam.

Újra a seprűn voltam.

Körbe néztem, és láttam, hogy tényleg nem zuhantam le.

Egyszer csak egy hang ütötte meg a fülem.
A Cikesz volt az, pont a fejem mellett repült.
Mikor megpillantottam azonnal elkezdtem üldözni.

Cho a másik fogó, Nagyon levolt maradtva. Ő úgy döntött, hogy kerül, így nagy előnyben voltam.

A Cikesz egyenesen vissza a pálya felé repült.

Nagyon gyors volt, ezért nehezen tartottam vele az iramot.

Nem telt bele sok időbe, mire vissza értünk a nagy hangzavar közé.

Mentem pár kört a pályán, mikor a parányi labda mintha elpárolgott volna.

Pont egy seprű mellett álltam meg, mikor elvesztettem a golyót.

Nem néztem a mellettem lebegő seprűre, de feltételeztem, hogy Lia az.

- Lia, most a-...
Akadt meg bennem a szó amikor megfordultam, és láttam ki is az akihez beszélek.

A tekintetem elsötétült, mikor megláttam az apámat a seprűn mellettem.

Nem szólt semmit, csak nézett.

Mondani akartam valamit, de időm nem volt rá, mivel egy suhogó hangot hallottam.

Megfordultam, de akkor már késő volt.
A gurkó addigra már telibe bele csapódott a jobb karomba.

Felszísszentem a fájdalomtól, de reagálni már nem volt időm, mivel szemből jött vissza felém,
egyenesen az arcom irányába.

Próbáltam elhajolni, de túl lassú voltam.

Egyenesen az állkapocsba vágódott, amitől telibe lefordultam a seprűről.

Sikerült elkapnom magam a bal karommal.
Azonban csak egy karral tartottam magam, mivel a másik nagyon fájt, és  mozdítani sem bírtam.

Az apám ennek a közeli szemtanúja volt, és mikor volt végre ideje reagálni a helyzetre, azonnal oda repült, hogy segítsen.

- NE !
Főrmedtem rá, mikor nyújtotta a kezét.
- ha bele avatkozol a meccsbe akkor  vége.
Lógtam a levegőbe.

Egy pillanatra megtorpant, igazam volt.
A bíró semmilyen körülmények között sem avatkozhat bele egy meccsbe.

A probléma az volt hogy egy kézzel tartani a saját testsúlyod baromi nehéz.
Próbáltam felhúzni magam, de nem sikerült.
Egyszerűen lehetetlennek tűnt.

Egy kézzel tartva magam lógtam, a másik kezem pedig használhatatlan volt.
" Basszus ez nagyon nem jó. Tehetetlen vagyok, a kezemnek pedig annyi, biztos, hogy eltört. Az álkapcsom pedig sajog. Nem kell sok idő, hogy lecsússzak, és a halálomba zuhanjak. Ráadásul egy olyan helyen vagyok ahol senki nem lát. Senki nincs itt, hogy segítsen, senki nem fog megmenteni a haláltól "
Foglaltam magamban össze a rossz helyzetem.

" Lia bakker, egy kicseszett dolgod volt, hogy tereld el ezt a rohadt
labdát "
Szitkozódtam.

A segítség, az apám pár méterre volt tőlem, és nézte ahogy egy magamban vergődök.

Lenéztem a mélységbe, elgondolkoztam.
" Ez lenne a vég ? Zuhanok le egy kviddics meccs kellős közepén ?
2 perccel ezelőtt csináltam meg egy elképesztő trükköt, most meg csak várok arra hogy lezuhanjak.
Szánalmas, nagyon. "
Emészettem tovább magam.

A kezem mostmár Nagyon csúszott.
Becsuktam a szemem, és vártam, hogy megtörténjen.

- ne add fel ! Húzd fel magad !
Hallottam egy határozott hangot, az apám hangját.

Kinyitottam a szemem, és láttam az eltökélt arcát.
Felnéztem a kezemre ami már a feladás szélén állt.
" Nem adom fel ! És nem halok meg ! "
Döntöttem el.

Próbálkoztam megint, és már könnyebb is volt, de még mindig nem sikerült.
Sőt a próbálkozás hatása az lett, hogy a kezem telibe lecsúszott.
- oh ne ne ne
Suttogtam, miközben feladta a testem egy része.

Azonban egy kar megmarkolta csuklóm.
- nyugi foglak !
Tartott Marcus.
- Marcus ?
Hallkan értetlenkedtem.

- igen, a jóképű kapitányod megmenti a segged.
Húzott fel végre a seprűmre.

- kösz Marcus.
Meredtem a fiúra, még mindig döbbenten.

- jól vagy ?
Nézett a karomra.

- ja igen, kutya bajom.
Néztem én is rá.

- az arcod...
Fordította el az arcom, a hideg ujjaival.

Ekkor vettem észre hogy folyik az ajkamból a vér.
- nyugi, jól vagyok tényleg.
Vettem le a kezét lassan az álkapcsomról.

- bevegyem a csere fogót ?
Kérdezte.

- nincs is csere fogód.
Mosolyodtam el.

- ja, igen elfelejtettem
Nézett le.

- soha nem volt csere fogód Marcus.
Vigyorogtam.

- sajnos.
Mosolygott ő is.
Ez volt az első alkalom hosszú idő után, hogy jól, veszekedés nélkül beszéltünk.

- na jó, nyerd meg nekünk a meccset.
Kacsintott és suhant végül el.

Hátra néztem, és láttam hogy Cho még mindig nem tért vissza, így itt volt az ideje, hogy használjam az új teknikám.

Felegyenesedtem a seprűn, és behunytam a szemem.
" Koncetrálj Emma, koncentrálj "
Mondogattam magamnak.
" Szűrd ki a hangokat "

Az új taktikámnak az volt a lényege, hogy minden fölösleges hangot kizárok a fejemből, és csakis a Cikesz szárnyainak hangjára koncentrálok.
Ez nagyon sokszor sikerült már, de mint ahogy mondtam ehhez Nagyon nagy koncentráció kell, és az nem mindig van meg nekem.

" Csak koncentrálj "
Folytattam.

Először a tömegnek a hangja némult el, azután a játékosok kiabálása, és végül az apám idegesítő hangja.

Az egyetlen dolog amit hallottam az egy halk szárny csapkodás volt.
A Cikesz.
A hang egyre csak nőtt, és végül tudtam, hogy hol van.

" Megvagy "
gondoltam magamban

Határozottan kipattanttak a szemeim, és a hang irányába fordítottam a fejem.
Meg pillantottam az apró kis arany golyót, és üldözőbe is vettem.

Eltökélt voltam, de még mennyire, bár ennek ellenére is baromi nehéz volt egy törött kézzel játszani.

Valamiért úgy éreztem, hogy így félkézzel sokkal gyorsabb vagyok.
Nem telt bele sok időbe mire a markomban tarthattam az apró kis golyót.

Szégyen Cho akkor ért csak vissza amikor már késő volt, és vesztett a csapata.