A reggeli már a vacsora helyén várt rám, amikor felébredtem. Nem tudtam hogyan került oda. Kicsit furán éreztem magam, hogy nem ébredtem fel, amikor Endre, vagy aki behozta, belépett.
Kikászálódtam a meleg dunyha alól, és mikor megéreztem, milyen dermesztően hideg van a szobában, vissza is bújtam. Az asztalka túl messze volt, hogy elérjem a takaró alól, így rá kellett vennem magam, hogy ismét kibújjak a melegből. Ha gyors vagyok, akkor csak pár pillanat és az ágyamban lesz a reggeli.
Gyors voltam. Szinte rágás nélkül nyeltem le a meleg croissant-t és a forró kávé sem tántorított el attól, hogy lassítsak. Hamar végeztem, és már eléggé magamhoz tértem, hogy felöltözzek.
A ruhám ott várt a széken. Sietve magamra vettem, majd kiléptem a szobámból és elindultam a folyosón felfelé. Féltem attól, hogy eltévedek, de rá kellett jönnöm, hogy az útvonal rendkívül egyszerű. Csak menni kell előre.
Senkivel sem találkoztam, míg kiértem a templomba. Ott voltak mind a ketten. Endre az asztal körül tevékenykedett, míg Amanda a hátsó padsorokban söprögetett.
– Jó reggelt! – intett vidáman a férfi, amikor meglátott. Abbahagyta az oltár terítését, és lejött, hogy üdvözöljön. – Hogy aludtál?
Hátrébb léptem kettőt.
– Jól – mondtam végül kicsit feszélyezve. – Köszönöm a reggelit. Finom volt.
Elmosolyodott, majd ő is hátrébb lépett.
– Tudnál segíteni? Elkelne még egy kéz. Nem igazán tudom egyedül megteríteni az oltárt. Meg szükségem van egy női szemre a díszítésben.
Segítettem neki. Megtettem, amire kért. Nem csak az oltárnál, hanem az egész épület körül. Közben állandóan beszélt. Semmi olyasmit, ami értékes lett volna a számomra, csupán felesleges fecsegés volt, hogy oldja a hangulatomat.
Sikerült neki. Éreztem, hogy a gyomromban lévő görcs szépen lassan eltűnik. Amióta magamhoz tértem először mosolyogtam. Sőt egyszer nevettem is, ahogy egy abszurd, mégis bolondos történetet osztott meg velem az egyik városlakóról.
– Babonásak. Mégpedig ennyire – nevetett és beledobta egy vödör vízbe a rongyot, amivel az ablakot törölgette. – Egyszerűen nem tudom őket megszabadítani ettől.
Amanda időközben óvatosan közelebb jött és bátortalanul állt az egyik lábáról a másikra. Mikor Endre észrevette, kedvesen megszólította.
– Mondd, drágám, mit szeretnél?
A nő a kezét tördelve nézett egyszer rám, majd a férfira. Egy nagy sóhaj kíséretében végül csak kinyögte, hogy mit szeretne.
– Itt van – bökött fejével a bejáratra.
Mind a ketten odanéztünk és Klárát láttuk az utcán. Kerek, koszos kis arcán döbbenet és csalódottság keveredett, kicsi ujjai a ruhája alját markolászták. Ide-oda toporgott, felverve maga körül a port. Rám nézett, de el is kapta a tekintetét, mikor meglátta, hogy őt figyelem.
– Hát itt vagy! – mosolygott a férfi rendületlenül. – Már vártalak.
Klára tudomást sem vett róla. Amikor újra volt bátorsága rám nézni, a szememre vetette:
– Nem ide kellett volna jönnöd. Bárhová máshová mehettél volna. Akárhová... – csuklott el a hangja. – Miért ide? – fakadt sírva ismét.
– Itt nyitottak egyedül ajtót – vontam meg a vállam. – És amúgy sem mondtad, hogy nem tehetem be mindenhova a lábam – vetettem a szemére epésen.
YOU ARE READING
Az elveszett nevek városa
FantascienzaNincs kiút! Magukra maradtak! Egyedül kell kitalálniuk, mit tegyenek! Mit tehet egy csapat ember emlékek nélkül? Eszter furcsa helyzetben tér magához. Nincs körülötte, csak a homok és egy kislány, akinek könnyes a szeme, mikor ránéz. De nem ez a leg...