Retorzió | COMPLETED ✅

Hatodik fejezet

Lehet ez a lány nem is akkora paraszt, hanem szimplán meg van zakkanva? Esküszöm most már úgy gondolom, hogy az étteremben nyújtott viselkedése a múltkor szándékos provokálás volt, és ez az egész színjáték egy előre megtervezett hadjárat ellenem. Csak nem lehet valaki ennyire eszes, vagy agyafúrt.

A helyzet bosszantóan nyugodt. Kicsit sem olyan kritikus, mint amilyennek elképzeltem. Harald nagyon jól tartja a helyzetet, és bár látom rajta mennyire ki van fáradva, de még bírja. Az előkészítőben káosz van, viszont ott akkor is az van, ha mind a ketten épp tálalunk.
Rengeteg ember dolgozik egyszerre azon, hogy nekünk már csak alkotni kelljen. Minden egyes kis darabkát ők raknak össze előre kidogozott receptúra alapján. Természetesen minden a felügyeletem alatt történik.

– Áú, basszameg. – hallok egy hangos kiálltást a konyhából, már állnék fel a helyemről, de uralkodok magamon.
Az egész erre alapszik. Az önuralomra.
Ennek a hiányába már pár keményebb kudarc alatt összeomlott volna a váram, és kinyírtam volna pár jószágot.
Én csendesen bűntetek, nem hirtelen haraggal, nem igazán tudnék konkrét példát mondani, hogy mikor vertem meg utoljára bárkit is. Talán középiskolában.

– Tris, az új kollega nagyon megvágta magát. Hasznossá tudnád tenni magad? – Harald ingerült hangja arra ad következtetést, hogy az előkészítőben valaki elbaszott valamit.

Oké, ez nem az a helyzet, amikor nyugodtan büntethetem a csapatot. Felkelek a székemről, és bemegyek a területre, ahol a pánik kezd eluralkodni. Renee kezéből ömlik tényleg a vér, szorongatja, mint egy idióta.

– Rena, menjen az irodámba, ne csesszen itt össze mindent. – szólítom meg, hogy nézzen rám. Nem hiányzik, hogy fel kelljen őt mosni a padlóról, elég lesz a vérét feltakarítania valakinek.

– Renee. – elindul felém lassan botladozva.

– Leszarom. – ez a párbeszéd a legidegesítőbb dolog az egészben. Addig nem adom fel, amíg végre nem érti meg, hogy mennyire leszarom.

Renee kullog előttem, egyenesen a lakásom felé vesszük az irányt.

– Tartsa a kezét a vérző ujja alá, nem akarom kifizettetni magával padlószőnyeg tisztíttatását. – bunkózom vele kitartóan. Tényleg nem akarom, nincs szükségem a DNS-ére.
Határozott léptekkel megyek a dolgozószobámba, ahol komolyabb orvosi felszerelés van, mint lent az étterembe.
Renee leül az íróasztalommal szembeni székre, miközben elfordítja a fejét, hogy ne lássa a kezét.

– Nem bírja a vért? – kérdezem tőle.

– Nem. – meglep a válasza, amely minden bizonnyal őszinte.

Előkeresem az orvosi táskámat, felhúzok egy kesztyűt és kiveszem a sebfertőtlenítőt.
Elég mély, és csúnya vágást ejtett az ujján, rendesen belemart a húsába, nagy felület nyílt szét.

– Hogyan lehet, hogy konyhán dolgozik, de nem bírja a vért? – nem akartam a kelleténél több szót váltani vele, de ez érdekelt.

– Csukott szemmel is tudnék dolgozni, még a maga becses késével is. – hála istennek azért veszekedni van ereje bőven.

– Azt látom. – válaszolom röviden neki.

Leöntöm először a kezét egy adag etanollal, beleborzongok az illatába. Az erős gyógyszernek hála nem akarom eltompítani a fejfájásomat alkohollal, de az illata mámorít.

– Rena, ezt össze kellene varrnom. – jelentem ki neki.
Tényleg nagyon mély a sebe, erre nem lesz elég egy ragtapasz. Sajnos viszont a kórház innen messze van, addig elvérezne.

– Renee. – jegyzi meg sápadtan. Kókadozik a feje, teste kicsit kileng oldalra, így még mielőtt tényleg összeesik, azelőtt gyorsan összekapcsozom a bőrét. A maradék erejét arra használja, hogy ordítson egy nagyon, és a következő pillanatban leesik a székről. Fasza. És most?

– Kristine, itthon vagy? – telefonálok a húgomnak.

– Hagyjál már legalább egy este békén Tris, mit nem tudsz megoldani nélkülem? – valami szar technozene üvölt a háttérben, gondolhattam volna, hogy bulizik.

– Itt fekszik egy nő a padlómon. Átvihetném hozzád amíg magához nem tér? – kérdezem.

– Meghülyültél? Biztos nem, meg se próbálld. Csináld azt, mint fiatalkorodba. – szúr oda egyet a húgom, pedig megegyeztünk, hogy ezt a témát soha nem fogjuk újra felhozni.

A 20-as éveim közepe óta küszködök a fejfájással. Akkoriban különféle ópiátokkal letudtam nyomni a feszítő fájdalmat, amit azóta is érzek minden egyes nap. Néhányszor beállva, fáradtan úgy gondoltam, hogy nőket megerőszakolni jó szórakozás. Szerencsére időben lettem kiszedve a gödör aljáról, így nem kellett elvonóra mennem. Azóta inkább fájdalomcsillapító-kombókkal igyekszem a pszichés fájdalmat enyhíteni. Néha elviselhetetlen...

A húgom rám csapta a telefont, én pedig a fejemet vakartam, hogy miképp tudnám eltűntetni ezt a förtelmet a padlóról.

– Renee. – szólítgatok a rendes nevén, hátha erre magához tér.

Természetesen semmi válasz. Fantasztikus. Benyúlok a hóna alá, és elkezdtem kivonszolni a lakásomból. Itt biztosan nem maradhat. Leejtem a testét a nappali közepén, amikor meglátom, hogy a cipője össze-vissza cseszi a padlószőnyegek. A cipőket félrerúgom az útból, és leviszem a Marquinn mögé, ahol a kuka mellett kihelyezett kukászsák mellé leültetem. Felső teste azonnal eldől a zsákokra, én pedig otthagyom.

Nem akarom, hogy a közelembe legyen. Jobb ez így mindkettőnknek...

Nincsen semmiféle rossz érzésem. Pont szarok rá, hogy Renee hogy van. Elláttam a sebeit, tehát a feladat számomra véget ért. Miután leraktam az étterem mögé, visszamentem a dolgozószobámba, és bevettem még egy Oxicodont és leöblítettem némi alkohollal. Pár perc elteltével az ereimben elkezdett szétáramlani az eufórikus érzés, a nyugalom kellemes érzése fátyolként lepte el a testem.

Az étteremben a vendégek már az eléjük rakott ételeket fogyasztják. Megnyugtató, hogy Renee Fuller nincs a helységben. Nem fogok kirúgni senkit, mert mindenki egytől egyig állta a sarat kivétel nélkül, büszke voltam mindenkire, de meginkább Haraldra, aki a 12 fogásos menüsort kiválóan szervírozta összesen 11 főnek.

Amint az étterem kiürült a csapatot összehívtam.
– Azt hiszem ez mindenkinek jó tanulópénz volt. Holnap találkozunk! – elindulok kifelé az étteremből, de az egyik kolléga megszólít.

– Uram, mi történt Renee-vel?

– Nem tartozik magukra. Felejtsék el Renat és többé ne forduljon elő az, mint ami nemrég történt. Maguknak kemény árat kellett fizetni ahhoz, hogy ide bekerülhessenek, nem hiszem, hogy bárki egy jelentéktelen hiba miatt más munkahelyet akarna keresni. Rena nincs, nem volt, és nem is lesz! – teremtem le a többieket.

Mit foglalkozik ezzel a nővel mindenki? Hihetetlen...
Lazítanom kell, ki kell kapcsolódnom, holnap nem leszünk nyitva. Azt hiszem tudom is, hogy hova menjek.