Retorzió | COMPLETED ✅

Első fejezet

Hogy lehet, hogy ennyire fáj mindig a fejem? Az évek alatt már réges-régen hozzá kellett volna szoknom az 1-2 órás alváshoz. Kell valami erősebb gyógyszer, az Aspirin már nem segít. Mindenképp megjegyzem a bejárónőmnek Sylvi-nek.

– Én az első sorban fogok üvöltözni, az biztos... – őrjöng a húgom, mint egy óvodás a nappali közepén.

– Kristine, nem lehetne, hogy elcsendesülj? Kitöröd az üvegablakokat. – masszírozva a halántékomat haladok a konyhába kávét készíteni.

– Megint rossz lábbal keltél? – teszi le a telefont a húgom sértődötten.

Oda se figyelek a basztatásaira, a frissen elkészült kávéval a kezembe bevonulok a dolgozószobámba, és leülök a fekete bőr székembe. Felnyitom a laptopomat és ameddig feláll a rendszer körbenézek a helységbe.

A falak végig üvegből készültek, hogy minél több levegő szűrődjön be a szobába. Illetve, hogy ne tévesszem össze a nappalokat az éjszakákkal, mivel annyira elhavaz a sok munka, hogy ebbe a hibába mindig becsúszok. A fehér mennyezet mindig megnyugvást biztosít a háborodott elmémnek, lenyugtat egy nehéz napokon, ha felnézek az égre. Milyen szép az Esthajnal csillag. A legfényesebb az égen.

Mondjuk minden nap nehéz. Önerőből kamaszkoromba megnyitottam egy éttermet, ami mára Anglia egyik legnevesebb éttermévé nőtte ki magát. Közel 100 ember dolgozik egyszerre nekem, hírességes és felsőrendű emberek ízlelőbimbói kielégítésére áldoztam fel az életem. Így 33 éves fejjel már nem bánom, hogy az összes zsebpénzemet félretettem kis koromba.

" Tágas a szoba, mégis napról napra egyre jobban zsugorodik össze minden körülöttem. Félek, hogy egy olyan satuba helyeztem el az életem, ami addig fog szorítani, ameddig minden csontom porrá nem lesz zúzva "

—————

– Kristine, kérem a havi könyvelést! – telefonálok ki a huginak, aki ahogy látom innen bentről épp jógázik, fülébe fülhallgató nyomódik, idáig lehet hallani a silány minőségi pop zenét, ami üvölt. Nem csoda, hogy süket...

– Megyek. – szól bele zilálva, majd felpattan a helyéről, és üres kézzel elindul felém.

Ha most azt mondja, hogy ennyire sem hajlandó, akkor tényleg megfojtom. Engem nem érdekel, hogy a szüleink gyerekkorunkba megígértették velünk, hogy mindig tartsunk össze. Megfogom ölni. Istenemre.

– Kristine, kérlek. – előreejtem a fejemet az íróasztalra.

– Ne haragudj Tristan, elbasztam. De mentségemre szóljon, hogy Snoop Dog koncertjegyeket kellett szereznem jövőhétre. – néz bociszemekkel rám Kristine. De csúfosan elbaszta ezt most.

Lassan felemelkedek az ülésből, bevérzett szemekkel, és tikkelő mimikával támaszkodok meg az asztalomnál.

– Nincs mentségedre semmi Kristine. Én teszek magasról arra, hogy anyáék meghaltak, úgy kirúglak, hogy a lábad se éri a földet. Leszarom a mai programod. Lent leszek az étterembe, 3 órád van megcsinálni a 30 perces munkát oké? Különben mehetsz, amerre látsz... – érces hangom karistolja az üveget, amely körül vesz minket.

– Egyébként, felnőhetnél már. 30 éves leszel, nem 19. Ilyen korba már rég családanya kéne legyél, ember... – szúrom velősen oda neki a nemtetszésemet arról, hogy még mindig olyan, mint egy tinédzser.

– Tényleg te faszfej? És veled mi a helyzet? Évek óta nem láttál pinát, csak a féltve őrzött számítógépeden. Ne nekem oszd az észt bratyesz. – angolosan távozik, szemrehányó hangulata, amit magával hozott elrontotta az itteni pedáns, kiegyensúlyozott illatot.

Mielőtt utána rohanok, és fejbevágom egy tompa tárggyal, ami a kezeim közé esik, azelőtt lecsukom a gépemet és elindulok a fürdőszobába. Késésbe vagyok, hála ennek a szerencsétlennek.

Zuhanyzás után kilépek a hidegvíz alól és megállok egy percre a tükröm előtt.

– Atyaisten, nagyon nyúzott vagyok. – állapítom meg a tükörképemnek.
Hosszú, fülig érő barna hajam tincsekbe hullik előre az arcomba, enyhe borostám ma még teljesen viselhető. Minden rendben van velem, mégis úgy nézek ki, mint akinek már csak órái vannak hátra.
Barna szemeim alatt hatalmas táskák rajzolódnak ki, és hiába járok alvás helyett konditerembe, annyira nem tudok felszedni magamra plusz súlyt, hogy elenyészőnek tűnik az izomzatom.

Nem vészes, a kockás hasam tökéletesen kirajzolódik, a vállamon az inak is szemmel láthatóan mozognak velem együtt, de muszáj lenne valami zsírt is felszedni magamra. Apám szebb látvány volt, amikor kiengedték a börtönből, pedig ott tuti szar volt a kaja.

Felveszem az előre kivasalt fekete ingemet, hozzá egy fekete szakácsnadrággal, majd a kötényemet a derekam köré csavarom. Ingem ujjait felhajtom könyékig, a vállzsebbe belebújtatom a platina tálalócsipeszemet, és elindulok az étterembe, ami közvetlen alattam van.

Az egész épület itt az enyém. Az első szinten egy hatalmas étterem fekszik, 200 négyzetméternyi konyhával, ami felett a szintén ekkora lakosztályom helyezkedik el.

A Marquinn étterem a legbecsesebb, leginkább őrzött ékszerem. Előbb adnám az életem, minthogy másnak a kezei közé adjam akárcsak egyetlen napra is. Soha.

Bemegyek a konyhába, ahol minden fal fehér színű, a gépezetek mind nemesacélból készültek, a szakácsaim, a pincéreim, a felszolgálóim, a tálalóim, és a segédszakácsom már felsorakozva takarítják még fényesebbre a helységet.

– Nagy társaságunk lesz ma. Teli lesz az étterem, a látványkonyha előtt fog ülni mindenki. Aki hibázik repül. Aki téved repül. Aki figyelmetlen repül. Érthető? – szólítom meg a dolgozóimat, akik egyhangúan bólintanak egyszerre.

– Néha lazíthatnál. – lép mellém a segédem, Harald.

– Feltétlen. Akkor ne legyetek ennyire szerencsétlenek. – válaszolok neki cinikusan.

Igazából Harald a barátom. Az egyetlen, a legőszintébb. Egy fősulira jártunk, együtt tanultuk ki gyerekkorunkba a szakmát, régebb óta dolgozunk együtt, mint Kristine-nel.

– Napról napra egyre többen vannak itt Tris. Ezt nem fogjuk bírni. Vegyél fel még egy segédet. Nem lehetünk itt folyamatosan 0-24. – a többi szakács, és tálalószemélyzet már az alapokat előkészítette, így nekünk már csak alkotni kellett.

– Meglátom. Nem vagyunk kárpótolhatóak, te is tudod jól Harald.

Nekiállunk főzni, és már korán órákban, izzadsággal teli légteret biztosítunk. Feljegyzem az Aspirin mellé Harald ötletét is...

Sziatoook!
Hát itt csak a szokásos folyik, nem engedlek el Titeket szabira 🤣 tudjátok, unalmasabb kezdés, aztán majd belejövünk.

FONTOS!
Ez a történet nem lesz kétszereplős, mert még sose írtam szóló sztorit, és kiakarom próbálni. Az előző regényekbe is mindig a férfi kapta a hangsúlyos szerepeket, így meglássuk mit tud ez így ❤️😘