Retorzió | COMPLETED ✅

Kilencedik fejezet

– Áll az alku. És ha nem fog tudni megválni tőlem? – kérdezi kacérkodva, kipirulva.

– Attól nem kell tartania Rena. – súgom utoljára a nyakába és elrugaszkodom tőle.

Nem éreztem az illatát, bár lehet, hogy egy ilyen jellemtelen embernek illata sincs.

– Renee. – szúrja utánam.

– Leszarom.

Bármennyire is szerettem volna veszekedni ezzel az átkozott nővel, a fejemben folyamatosan csak az járt, hogy mi történt az érzékszerveimmel. Előkotrom az íróasztal fiókomból az Oxicodon dobozát és áldom az eszem, amiért nem dobtam ki használati útmutatással együtt a szemetesbe.

Alaposan áttanulmányozom a lehetséges mellékhatásokat, de nem szerepel köztük az ízvakság, vagy bármely más ehhez hasonló tünet. Az is lehet, hogy ez szimplán csak a kimerültség jele...

– Harald, nem tudok lemenni, bírod napot nélkülem? – telefonálok le az étterembe.

– Asszem ja. – válaszolja lazán.

– Kösz. – kinyomom a telefont, mielőtt még kérdezősködne.

Nem akarok beszélni erről senkinek, nincsen kedvem magyarázkodni, és mindenkitől végig hallgatni, hogy "na ugye, én megmondtam".

Mindent magam mögött hagyva beviharzok a szobámba, ledobom magamról a gönceimet, és leülök az ágyam szélére, aminek a fakerete recseg.

– Hát, ez így kurvára nem pihentető. – motyogom magamban, majd felállok és odasétálok az ablakomhoz, hogy lehúzzam a redőnyöket. Félig leeresztettem már, amikor kiszúrom az étterem előtt Renee-t.

Sárga virágos pólója rikít lent a többi szürke, monoton ember között, annyira feltűnő jelenség, hogy mindenki megbámulja őt. Talán van, aki a kelleténél jobban is utána fordul.

De ez miért zavar most engem ennyire?

Mindegy, nem is foglalkozom vele, legalábbis fejben ez a terv. A valóságban pedig ott állok, mint egy szerencsétlen az ablakom előtt és figyelem Renee-t. A farkam megint megkeményszik, és életre kel. Gyötör az a kínzó érzést, hogy a merevedésem nekifeszül a nadrágomnak.

Szerencsére besötétedett már, a szobámba sötét van, így mindenféle erkölcsi norma nem akadályoz meg abban, hogy elővegyem a nadrágomról, és a tövét megragadva kényeztessem magam.

A kiduzzadó erek a farkamon eszméletlen érzékenyek, minden húzásnál kicsit begörbítem a hátamat. Ajkaim elválnak egymástól, ahogyan lágy, könnyű sóhajok hagyják el őket. Szemeimet olykor behunyom, hogy áttudjam élni a helyzetet, és elképzelem, ahogy Renee torkához állítom a késem fejét, majd kitapogatom vele a lüktető pulzusát, és megkarcolom vele azt a selymes bőrét.
Egyre intenzívebben mozog a kezem, ahogyan fejben Renee is egyre intenzívebben nyög minden érintésem után. Érezni akarom az illatát, tudni szeretném, hogy milyen. Édes? Fűszeres? Esetleg csokoládés, vagy vaníliás?

Miközben Renee-re gondolok nem figyelek semmi másra, csak arra, hogy a testem megfeszül, a farkam még jobban megkeményedik, és a tenyerembe élvezek, ami hosszú és fájdalmas utópikus érzést von magával. Bár elég lenne ennyi. Bár megelégednék ennyivel...

Belehelem az ablakot a sóhajaimmal, kezemet megtámasztom az üvegen és amikor kinyitom a szememet újra, Renee épp egy taxiba ül be. Még egy utolsó pillantást vetek rá, majd amikor épp elfordulnék, meglátom, ahogyan felnéz hozzám.

Elég kellemetlen, ahogyan lankadó farokkal a sötétből bámulom, ezt a két lábon járó vattacukorfelhőt. Amint összetalálkozik a tekintetünk, ő elkapja rólam a szemeit és behuppan a kocsiba.