Retorzió | COMPLETED ✅

Huszonkilencedik fejezet

– Maga miért kezd neki bárminek, amikor semmilyen utasítást nem mondtam? – kérdezem, amikor betérek az előkészítőbe és meglátom, hogy törölgeti az egyébként is patyolattiszta nemesacél pultot.

– Maga meg minek tart itt, ha nincs munka, amit adhatna? – vág vissza.

Szabadon eresztem az ingem felső két gombját és háttal megtámaszkodom az egyik mosogatótálca előtt, a mankóimat oldalra helyezem magam mellé.

– Miért nem tud járni? – kérdezi zavartan, amikor a lábaimra néz.

– Tudok járni nem látja? Csak segítség kell.

– Jó, akkor bunkózzon. Istenem. – fordít nekem hátat és készül elhaladni mellettem, hogy kimenjen az előkészítőből, de megragadom a karját és magamhoz húzom őt.

Szíve heves dobogása majdnem átüti a blúzát, nem tudom, hogy az ijedségtől vagy az izgalomtól.

– Elvette az eszemet egy nő még a múltban, hibáztam vele. – vallom be neki halkan az arcához hajolva.

– Hiba volt a nő? – zavartában nem is tudja, hogy mit mondjon, a kérdése kegyetlen bután hangzik, de betudom annak, hogy még csak egy gyerek.

– Nem. Hiba volt szerelembe esni. – a szájához a legközelebb hajoltam, szinte már éreztem a cseresznye perzselő ízét.

Együtt lüktettek az ereink, én kifújtam a levegőt ő pedig elnyelte azokat és fordítva. Egyszerre mozgott a mellkasunk, a szívem felvette az ő ritmusát.

– Nem szeretem, ha kekeckednek velem. Főleg nem ilyen tapasztalatlan csitrik, akik azt se tudják, hogy hogyan kell egy férfihez nyúlni. – óvatosan megnyalom a száját, mire automatikusan behunyja a szemét és szétnyitja az ajkait, várva a csókomra.

– Mitől olyan biztos abba, hogy nem tudom mit kell csinálni? – visszacsukja a száját, amikor nem csókolom meg.

– Honnan tudná Kislány?

Már látom előre, hogy epekedve várja, hogy visszaszóljon valami végtelenül szemtelen és illetlen dolgot, de alulról torkom ragadom őt, és elkezdem emeli a kezemet. Ugyan fél kézzel akkor sem tudnám felemelni, ha pehelysúlyú lenne, de a levegő útját igyekszem elzárni a szorításommal.

Enyhe pír jelenik meg az orcáján, állát a magasba emeli és beszívja a levegőjét.

– Nem tudja, mert nem tudhatja. Teljesen felesleges ennyit jártatnia a száját és kikezdeni nyíltan velem. Megütheti a bokáját vele én pedig megszégyeníthetném. – az adrenalin az ereimben úgy foszlanak szét, mintha egy zsebkendőt a vízbe ejtenénk, tombol bennem a heves indulat, szétáramlik az ereimben a mámor bódító zuhataga.

– A séf, aki nem érez ízeket mégis érez? – rekedtes fájó hangon suttog.

– Pontosan. Ne próbálja meg ezt ellenem használni. – közel hajolok a nyakához, amit rögtön oldalra is dönt, hogy még jobban odaférkőzhessek hozzá. Mélyet szippantok izzadságtól és parfümtől átitatott érintetlen bőrén, nyelvem hegyével a pulzusát végig simítom.

A keserű alkoholos parfüm fintorgásra késztet, de közben mégis élettel tölti fel a testem. Nem érdekel ha mar, ha édes, ha sós, ha keserű, ha lúgos. Csak érezzem.

– Miért, mi lesz ha mégis megpróbálom? – felém fordítja a tekintetét, teljes méregszínű szemébe érzem, hogy kezdek teljesen megsemmisülni. Hívogat és csábít a tekintetével, pontosan tudja, kielemezte, hogy mennyire lázba hoz a viselkedése.

– Megmutatom Kislány.

Nadrágja gombját fél kézzel leszakítom, majd benyúlok a nadrágjába és nem törődve semmivel a bugyiján is áthatolok, ahol a forró nedvvel átitatott puncijába beledugom egy ujjam.

Felszisszen az érzésre, arca eltorzul.

– Ugye, hogy fogalma sincs milyen egy férfival. Sose hazudjon. Két lépéssel maga előtt járok, ne tegye előttem a fejét. – tájékoztatom.

Amikor kihúznám az ujjamat belőle a csípőjével lök egyet előre és teljesen rám tapad, egyértelműsíti, hogy nem akarja, hogy leálljak.

– Ért már hozzád férfi? – engedem el a formai magázódást, egyenesen a szemeibe nézek.

Válaszul leveszi rólam a tekintetét és zavartan oldalra néz.
Elengedem a nyakát, és felcsúsztatom lassan a kezemet az állára.

– Nézz rám! – szólok rá.

– Nem.

Elmosolyodom a vallomásán, majd újra döfök egyet az ujjammal, mire ő egyenesen belenyög az arcomba. Egy pillanatra a szemeimet is lehunyom, édes hangja cirógatja minden porcikámat, szikrákat szórnak a szemeim, ahogyan a nyakán lévő apró ér lüktetését figyelem.

– Akkor miért hazudsz nekem? – lassan mozgatom benne az ujjamat, majd bedugok még egyet neki, mire ösztönösen széjjelebb teszi a lábait, és a karjaival a tarkómba kapaszkodik. Homlokát az enyémhez érinti, száját összezárja és az orrán próbálja higgadtan venni a levegőt. Arca fájdalmas mégis szenvedéllyel és gyönyörrel teli.

– Nézz rám! – kérlelem, majd lassan kinyitja nehéz, könnyes pilláit és a nézésével ölni is képes lenne a felismerés pillanatában.

– Nem fogom hagyni, hogy elnyomj. Egy beképzelt faszkalap vagy. – szavai tonnás súlyként nehezednek a vállaimra leginkább azért, mert igaza volt.

Hüvelyk ujjamat a csiklójára helyezem és masszírozni kezdem körkörös mozdulatokkal, háta ívbe feszül, hirtelen hangosan beszippantja a keserű levegőt és lábujjhegyre áll.

– Nem is akarlak elnyomni. Csak tudnod kell, hogy hol a helyed Paulina Mattew.

– Mi lenne a munkám? Már mennék haza. – sürget nyögdécselve, meleg lehelete körbeöleli a testemet, lehetetlenség, hogy elszakadjak tőle. Minden szava tiltakozik ellenem, viszont minden más tette késztet, hogy folytassam.

– Etess meg. Éhes vagyok. – mosolygok a lány arcába gonoszul.

– A kezed is béna? – csipkelődik kifejezetten gonoszan.

Kirántom az ujjamat belőle, ami betölti az előkészítő kellemetlen némaságát és miután az átitatott ujjamat felmutattam neki, nyugodt hangon kezdtem el beszélni.

– Semmiképp. De ez az íz az egyetlen, ami csillapítja az éhségemet. Bizonyítsd mennyire nagylány vagy Kislány. – nyalom le magamról őt, tekintetét zavarában többször is elveszi rólam, de nem engedem, hogy elnézzen.

– Gyerünk. Nincs mit szégyelled. Az ízed akár a legédesebb mézé. Hihetetlenül finom vagy Paulina. – ujjaimat a szájához helyeztem és kéjes tekingetettel néztem végig, ahogy fülig elvörösödve kóstolja meg a sós ízét.

Miközben nyalja magát észre sem veszi, hogy a térdemet a combjai közé helyezem, és gyengéd mozdulatokkal dörzsöli magát a lábamhoz, miközben kiéhezett ábrázattal élvezkedik rajtam, mintha itt sem lennék. Teste rezgéseiből tudom, hogy bőven elég a duzzadt csiklójának az, hogy óvatosan mozog a vékonyabb, de még mindig izmos lábaimon.

– Élvezz csak el. És utána add ide a bugyidat.

Nem is néz rám, lehunyja a szemeit és hagyja, hogy a szavaim simogassák érzékeny bőrét. A libabőr futkos a testén végig, áramütésszerűen rándulnak meg az izmai és a forrósága a szakácsnadrágomra folyik. Fejét hátraveti és egy olyan vad hangot hallatott magából, amit biztos nem tett volna meg soha az életében.

– Kérem a bugyit. Utána takarodjon.