Retorzió | COMPLETED ✅

Harminckilencedik fejezet

– És most? Hogyan tovább? – kérdezem Renee-t.

– Nem tudom. Megcsináltatjuk az apasági tesztet és utána eltűnünk Amberrel.

– Miért nem vetetted el őt?

– Gyerek voltam. Egy kibaszott gyerek. Aki egy kicsit mást akart adni az ő gyerekének, mint amit kapott.

Nem tudok ítélkezni felette és jogom sincsen rá. 50% esély van arra, hogy én voltam az, aki a nyomorúságot hozott az életébe. A gyomrom felfordul attól, ha belegondolok mit műveltem Amberrel.

– Érezted Amber cseresznye ízét. Egyébként innen sejtettem, hogy baj van.

Nekem eszembe sem jutottak ilyen dolgok. Tudtam, vagyis sejtettem, hogy köze van Renee-hez, de ebbe bele sem mertem gondolni.

– De én nem akarom, hogy elmenj.

– Tristan, szerinted tudnánk ezek után normálisan bánni egymással?

Négykézlábra állok és elgyengülve mászok oda hozzá. Leülök elé, megfogom a kezeit és megszorítom azokat. Remeg, mint a kocsonya, most érzem először rajta, hogy egy érző nő. Egy ember, aki fél, aki szorong és akinek rohadt nagy segítségre van szüksége. Az eddigi magabiztos Renee egy csettintésre átváltozott, ledöntötte a biztos falait előttem, így megláthattam azt az ártatlan kislányt, aki a cafatokban lógó lelke egyik darabján pihen.

– Azt nem tudom, hogy működne-e. Az sem biztos, hogy ez az egész helyes. Megkérdőjelezek veled és magammal kapcsolatban mindent Renee. De az biztos, hogy amióta te az életem része vagy, azóta érzem, hogy kivagyok szabadítva egy börtönbe zárt testből. Csak a közeledben kapok levegőt, csak melletted enyhülnek a fájdalmaim. Te vagy az egyetlen ember a földön, akit feltételek nélkül tudok szeretni, és az egyetlen, akit akarok is szeretni. Nem akarok elszalasztani egyetlen lehetőséget sem, amivel kitudom neked fejezni, hogy te vagy az én életem egyetlen értelme. – szavaimmal érzem, ahogyan simogatom a lelkét, Renee abba hagyta a remegést.

Könnybe lábadt szemekkel néz a szemeimbe, szó szerint eggyé olvadunk. Ha itt és most összedőlne az épület, akkor is ugyanígy fognám a kezét és adnám át magam neki.

– Az első naptól fogva a gyűlölet hajtott, az első szemkontaktus után meg akartalak ölni. De nem tudtalak nem szeretni. Könnyebb volt menekülni előled, képtelen voltam elmondani neked mindent. Minden, amit idáig mondtam neked, az vegytiszta hazugság volt.

– Az első naptól fogva szeretlek. És ez ellen soha többé nem akarok tenni semmit. – amennyire csak tudom magamhoz húzom Renee-t, és megölelem. Úgy kapaszkodunk egymásba, mintha ez lenne az utolsó érintésünk, mielőtt kidobnak minket egy repülőből.

– Amber nagyok okos lány. 2 hét, mire elkészül egy ilyen teszt. Makacs, okos és elszánt. Végtelenül beléd van habarodva bármennyire nem ismerem őt, pontosan tudom mi jár a fejében.

– És ha a helyzet kedvezőtlen, azaz én vagyok az apja?

– Ezért nem szabad megtudnia az igazságot. Tristan, ha ez kiderül, akkor el kell hagynod az egész országot, vagy börtönbe kell vonulnod. Nem garantálom, hogy Amber nem kürtöli szét a világnak a történteket. Az én vérem, tudom, hogy hajtja a bosszú.

A Marquinn-t feladni? Eldobni mindent, amiért idáig dolgoztam? Tartja a mondás, hogy magas lóról könnyen le lehet esni, de még soha nem gondoltam abba, hogy a múltban elkövetett hiba egyszer a jelenben csap le rám. Végülis ez a legkisebb ár, amit én fizetnék.
Ha kitudódik az, hogy mit tettem a lehetséges lányommal, az nagyon nagy port kavarna. Amber pedig kikotyogná, mert Amber szeret és érez. És eszméletlen féltékeny az anyjára, bármire képes lenne, hogy elhagyjam Renee-t.

A szívem egy része beavatná őt és egy része távol tartaná magát. Gyerek még, nem tudja felfogni a helyzet komolyságát.

– Velem tartasz a semmi közepébe? Ahol nem vár ránk senki én semmi? Ahol a sötétség határolja be a végbeláthatatlan utunkat? Ahol a sorsunk egyértelműen megpecsételi az életünket?

– Nincs más választásom Tristan. Ha távol vagy tőlem, akkor halott vagyok. Nem akarok meghalni.

Az ölembe húzom Renee-t és megpuszilom a homlokát. A könnyeim az ő arcán folyik le, remeg a mellkasom, soha nem akarom őt elengedni. Itt akarok vele ebben a lehetetlen pózban maradni, és szorítani, amíg a szívünk az utolsót nem üti.

– Gyere! – szólok rá kicsit összeszedettebben, felegyenesedem az elgémberedett ülésből és felsétálok vele a lakásomra.

Óvatosan lesegítem róla a koszos ruháit és besétálok vele a fürdőszobába. Megengedem a langyos vizet, beállítom a kellemes hőfokot és én is levetkőzök.
Levetem előtte az összes szennyemet, bárcsak a lelkemről is letudnám dobni.

Renee csodálkozva néz végig rajtam. Hosszú perceken át figyeli meg a legkisebb vonásaimat is, mindent elsöprő fájdalom látszódik a tekintetéből.
Közelebb lép felém, karnyújtásnyira van csupán tőlem.

– Ezt én csináltam? – céloz a jelenlegi csúf testemre.

Kezével végigsimít az elsorvadt combomon, a szálkás mellkasokon, megérinti a heget, amit ő okozott. Renee-nek most először jut el az agyáig, hogy mennyire leépültem.

– Kettétört akkor a szívem. Amikor elhagytál minden erőmet magaddal vitted, és nem volt olyan orvos, olyan gyógyszer, ami hatással lett volna rám. Bántottam magam, bántottam mást, csak hogy ne kelljen azzal foglalkoznom, hogy nincs értelme élnem.

A csuklómon lévő hegeket simogatja, amiket még a rehabilitáció után okoztam.

– Bele se gondoltam abba, hogy min mentél keresztül. – feleli.

– Tudom. De most már nem érdekes...

Elzárom a csapot, megfogom a kezét és segítek neki beszállni a tiszta vízbe. Sem hab, sem olaj nem csúfítja a tisztaság színét. Miután leült a kád egyik végébe, azután én is beszállok és elhelyezkedem kényelmes pózban. Renee térdeit a kezeivel átkulcsolja, az én térdeim pedig az övé mellett pihennek, amire ráhelyezi a könyökét.

– Mondj el mindent. Mondd el mit kellett átélned. – bíztat tapintatosan.

– Az már rég volt Renee...

– Sosincs elég rég ahhoz, hogy valakinek olyan bánatot adj át, ami alatt megroppantál. Főleg, ha az a valaki itt van a szemed előtt.