Retorzió | COMPLETED ✅

Tizennyolcadik fejezet

És akkor most jön az a rész, amikor mindent megdöntve magamban, kénytelen vagyok a legjobb barátom szemeibe hazudni.
Elvégre is nem mondhatom el neki, hogy az új barátnője most kente szét magát az ablakomon, és kellemetlen lenne az is, ha észrevenné az álló cerkámat, ezért leülök a székembe.

– Egyre szarabbul nézel ki Tris. – jegyzi meg alaposan megfigyelve az arcom.

– Hosszú, nagyon hosszú napom volt. – tájékoztatom a szavakat elnyújtva.

– És Renee-t hol hagytad? Veled ment, nem?

Amíg Harald előkeresi a telefonját, addig gyorsan lepillantok az asztal alá.
Reflexszerűen rúgok Renee lábába, amikor meglátom, hogy még itt sem bír magával.

Velem szemben terpeszkedik szét, csupasz nedves puncijával nézek farkasszemet.
Benyálazza a tenyerét, mintha szükséges lenne és dörzsölni kezdi magát. Az az egy szerencséje van, hogy nem tudok begurulni a székemmel miatta az asztal alá, mert van annyi kegyelem bennem, hogy nem akarom agyon nyomni. Vagyis takarítani nem akarok...

– Nos... – kezdi a mondandóját Harald, amikor elteszi a telefonját mosolyogva.

– Minek örülsz? – kérdezem tőle.

– Ez a Renee nagyon brutál kis csaj. Küldött nekem egy videót, ahol ujjazza magát a kocsijában. – Harald szabadszájúsága most pont nem jött kapóra.

Oké, én most biztosan csak álmodom. El kell harapnom a nyelvem hegyét, hogy ne ordítsam az arcába, hogy nem, nem az ő kocsijában volt, hanem én zártam a sajátomba, amikor nyíltan kikezdett velem.

– Biztos. Azért vigyázz vele. – rúgok bele az asztal alatt magát ujjazó Renee-be.

– Mi történt az ablakoddal? – kérdezi az üvegeket vizslatva, én pedig a kérdés hallatán lassan megfordultam, hogy hitelesen tudjam tettetni a hülyét.

– Neki repült egy madár. Amint látod szétloccsant. – ha a helyzet nem lenne ilyen siralmas, akkor biztosan elnevettem volna magam.

– Belülről? – kérdez vissza.

– Kurva nagy volt. – reménykedem benne, hogy felfogja, hogy nem kéne tovább faggatóznia.

Haraldból kitör a nevetés, azonban nekem nincsen kedvem nevetgélni, mivel Renee apró és puha kezei a bokámtól indulva lassan csúsztak fel a combomig, majd szétnyitotta azokat, és elkezdte kigombolni a nadrágomat.

Új szabályokra lesz szükségem.
1. Soha, senki nem jöhet a Marquinn közelébe szoknyában.
2. Lecserélem a nadrágjaimat zippzárosra. Meg nagyjából minden biztonsági rendszeremet lecseréltetem.

Mély levegőt veszek, többször hunyom le a szemem, mint kellene.

– Azért, ha tudsz róla valamit, azt jelezd. Egy ideje nem írt. – kér meg Harald.

– Feltétlen. Bár szemetet találsz minden sarkon. – a megjegyzésemre Renee is reagált, ugyanis kibújtatta a farkamat és tövig bekapta mindenféle figyelmeztetés nélkül.

– Holnap! – szólalunk meg egyszerre Haralddal, aki végre valahára kimegy az irodámból.

Egy állatias nyögés hagyja el a számat, beszívom a levegőt amennyire csak tudom, és megszorítom az íróasztalom sarkát, amikor Renee a nyelvével a duzzadt ereket simogatni kezdi, és enyhén megszívja a farkamat. Még a fogait is enyhén a makkomba mélyeszti.

Hirtelen ellököm magam az asztaltól, és szó szerint kitépem az asztal alól őt a hajánál fogva.
Kezével megkapaszkodik az enyémbe, a lábait a derekam köré fonja én pedig itt veszítettem el az összes önuralmamat, amiből eddig sem volt túlságosan sok.

Nekivágom háttal az ablakomnak, de a haját még mindig nem engedem el.
Teljesen ránehézkedek, hogy ne kelljen őt tartanom, a szabad kezemmel pedig a pinájához érek, és kicsit sem finomkodva kezdem alulról ujjazni őt.

– Nézz oldalra, ne rám. – szólok erélyesen rá.
Nem ellenkezik, fejét oldalra dönti, szempilláit megrebegteti, annyira közel viszem őt egy lehengerlő orgazmushoz.

– Ott sétál a pasid, te kurva. – vigyorgom az arcába, nem is nézek a szemeibe, amik Harald lépteit követik.

– Nem értesz te semmit. – nyögi, miközben ráélvez az ujjaimra, nekem pedig több sem kell, kihúzom az ujjaimat, amiről lenyalom Renee ízét, majd amikor felismerem, hogy tényleg érzem őt, akkor a bejáratához igazítom a faszomat, és határozott mozdulattal felnyársalom.
Ha nem sajnálnám az egyetlen ízt a világon, amit jelenleg érzek, akkor biztosan betapasztanám a tenyeremmel a száját, amikor a hirtelen behatolás miatt beleordít a képembe.

– Ne most legyen nagy a hangod Renee, hanem amikor az ő szemébe kell nézni! – a düh és a harag mindkettőnkkel szemben eluralkodik a testemen, és olyan erőszakosan dugom őt, hogy a csupasz háta csikorog kezd az üvegen.

– Valóban Tristan? – fejét mostmár felém fordítja, és egy kósza mosolyt próbál az arcára erőltetni.

Gyorsan kirántom magam belőle, amit egy cuppanó hang kísér, majd úgy ahogy van ledobom a földre.

– Szopj le Csillagom. Elmondjak valamit? – megrántom a fejét, hogy bekapja egészében a hosszú farkamat és diktálni kezdem a tempót neki.

Ártatlan tekintetéből azt veszem ki, hogy érdekli, amit mondani szeretnék neki.

– Nem érzek ízeket. Szóval ne vedd el a tisztán látásomat, mert megbosszulom és én is elveszem a tiedet. – talán a helyzet miatt árultam el neki egy sorsdöntő titkot.

– Régóta nem érzek semmit. És tudod mi volt az első íz, amit megéreztem? A sós Renee. A sós. – ahogy mondom a szavakat a katarzis viharszerűen csap le rám, és a szájába élvezek. Minden cseppjét belétömök, és várom amíg lenyeli.

– Milyen íze volt? – kérdem.

– Finom. – válaszolja, amint kiveszi a farkamat a szájából.

Renee sminkje lefolyt, szemeibe könnyek szöktek, és tudom, hogy most jön az a rész, amikor beszélgetni akar, viszont ezt nem engedhetem.

– Megmutattam mi az, amit soha, de soha az életben nem kaphatsz meg. Most öltözz és takarodj! – szólok erélyesen rá, majd visszateszem a farkamat a nadrágomba és az ajtóhoz megyek, jelezvén neki, hogy komolyan gondoltam, hogy húzzon innen.

Renee felkapkodja a cuccait, és elindul az ajtó elé, mindent káoszt maga mögött hagyva.

– El volt az utolsó, hogy a közelembe férkőzött ilyen mocskos módon. Ha nem muszáj, akkor többé hozzám se szóljon. Alig várom, hogy leteljen az egy hónap. – az ajtóban megállítom, megfogom a karját.

– Én is alig várom Tristan Blake. Továbbra is hányok magától. – gyerekesen próbál visszaszólni.

– Hát még én Rena Fuller.

– Renee! – felfújja magát, szemeit vonallá préseli. Kibaszott szánalmas ez a nő, de most cuki.

Kinyitom neki az ajtót, kilököm az irodámból és a kezemmel a magasba tartom, majd integetek neki.

– Leszarom!

Sziasztok!

Holnap nem biztos, hogy fogok tudni jönni új résszel, de ezt altatónak itt hagyom Nektek ❤️🙈