Retorzió | COMPLETED ✅

Huszonhetedik fejezet

Biancanak ez a hivatása. Képes irányítani az ember elméjét, ösztönösen jobb belátásra kényszerít.
Két ujjammal belenyúlók a pépbe, majd kihúzom és finomat szétkenem rajta.

– Szinte lángolsz alattam. – hagyja el a számat egy gyengéd sóhaj. Én kívántam őt, ő pedig kívánt engem.
Mégis mi lehetne akkor a gond? Miért nem tudok rá összpontosítani?
A túlterhelt agyam szüntelenül lüktetett és szajkózott egyetlen nevet. Renee Fuller.

Paulina, aki mit sem tud semmiről felébresztette bennem a szunnyadó oroszlánt. Egyszerre akartam őt bántani és szeretni. Birtokolni akartam és szabaddá tenni. Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha Bianca a terapeutám lenne. Akinek épp az arcába készülök hazudni.

– Mert kívánlak Tristan! Kóstolj meg. – szól rám, amikor észreveszi, hogy még mindig ott tartom a kezem és bambulok. – Tudom, hogy ő jár a fejedbe.

Na igen. Szakmai ártalom részéről.

Szemei kereszttüzébe nézve a két ujjamat lassan a számhoz emeltem és gyötrő lassúsággal lenyaltam a nyelvemről őt és az epret.

– Mit érzel Tristan? – kérdi tőlem.

– Téged érezlek, és az epret. Eszméletlen finom. – hazudom neki rezzenéstelen arccal.
Bianca egy pillanat alatt elrugaszkodik előlem én pedig meglepett arccal kérdezem némán, hogy "na most mi a baj?"

– Most mi van? – mondom ki hangosan a szavakat kicsit mogorván.

– Miért hazudsz? – szegezi nekem sértődötten a szavakat Bianca, miközben a ruháját igazítja.

– Miért hazudnék?

– Az nem eper volt te fasz. – feleli mostmár dühösen.

– Te meg minek faggatsz? Baszd meg, tudod hogy mennyire tönkretett! Minek kell rá emlékeztetned? Tudod mennyire megváltoztatta az életem, tudod mennyire ki vagyok miatta készülve, görcsbe áll a gyomrom ha csak a nevét meghallom, vagy ha az illatát megérzem. Tudod, hogy elborul az agyam, és geci módon ezt kijátszod egy gyenge pillanatomba! – förmedek rá, mivel ezeket pontosan tudja, és a kapcsolatunk elején tisztáztunk mindent ezzel kapcsolatban.

– De akkor mit keresünk itt?

– Honnan tudjam mi a faszt csinálunk itt? Próbálsz szánalmasan irányítani, amikor látod, hogy mennyire nem megy. Itt lebeg a fejem felett egy vékony szálon a szar és épp vágod el a köteleket, hogy mindenáron a nyakamba borítsd. Megbeszéltünk az elején. Ez csak addig megy, ameddig nem erőltetjük. Tudtad, hogy nem vagyok szerelmes beléd. Szeretlek, de nem vagyok szerelmes. És igazán lehettél volna ma társam, mintsem egy féltékeny kurva. – kimondva a kemény szavakat megbántam mindent, de már késő volt.

Bianca megfogta a kezemet és visszaültetett a helyemre, mielőtt összetöröm magam.

– Igazad van. Mondj el mindent. Újra és újra. – változtat a hangnemén, most jön ki belőle az igazi szeretet. És én is ezért szeretem.

– Elhiszem, ha hülyének néztek, de értsd meg itt van valahol. Tisztán pereg a szemem előtt minden kép. Hogy hányszor hívtam, hányszor írtam, hány módon kerestem és őt mégis elnyelte a föld. Megbocsátottam volna mindent, csak építsen újra embert belőlem, mert ő lett volna lépes erre egyes egyedül. De semmi. Maga mögött hagyott egy kupac hamut, és ahogy elviharzott a porszemeket szétszórta a nagyvilágba. És tudod, hogy érzem magam? – kérdem.

– Összetörve. – feleli.

– Nem. Úgy, hogy idejött egy 18 éves lány, aki illatot hozott magával. Én pedig meg akarom dugni, le akarom verni rajta az összes sérelmemet, ami ért miatta. – vallom be a kegyetlen igazságot.

– Tristan, azt nem teheted. – válaszol helyesen.

– Tudom. De meg fogom tenni. Mert addig nem nyugszom, míg valaki nem nyeri el a büntetését. – fújtatok zaklatottan.

Biancaval hosszú órákon át érveltünk, gondolkoztunk, összefogtunk.
Az este végére megállapodtunk, hogy a kapcsolatunk csupán szakmai lesz, és ez nem is fog megváltozni. Ennek így is kell maradnia. Mindketten gyengék voltunk és szabályt szegtünk a rendszer miatt. Bianca elvégre képtelen nem részben páciensként kezelni.

————

– Szép jó reggelt! – töri be az étterem ajtaját Harald, amin nem tudok nem mosolyogni. Szó szerint úszik a szerelemben, kicsattan a boldogságtól.

– Harald, én leszarom, hogy a húgomat dugod, de ha mégegyszer késel, akkor kirúglak. – ébresztem fel a kis álomvilágából őt.

– De szar lábbal keltél. – jegyzi meg gúnyosan.

Az újonc csapat már az előkészítő előtt vár izgatottan, mindannyian kötényben és megfelelő felszerelésben.

– Kezdhetjük? – hónom alá fogom a mankóimat és a konyhám széléhez lépek.

– Paulina hiányzik. – mondja Harald, amíg megszámolja a csapatot.

– Leszarom. Legközelebb időbe ér ide. – vonom fel a vállam, majd elkezdtem felsorolni, hogy kinek mi lesz a feladata.

– Legyen megetetve a kovász, készüljenek el a répapürét kétszer rostálva, a báránygerincet kezdjék el pihentetni... – mire kiosztok minden munkát, addigra a csapat az újoncokkal karöltve neki is állnak a feladatoknak.
Hibátlan látvány, hibátlan gyakorlat.

– Harald, felmegyek a gyógyszeremért mindjárt jövök. – szólok neki és amikor biccent a fejével elindulok sántikálva az ajtó felé.

Egész jól megy ez a mankóval való járkálás, bár még mindig nagyon megterhelő.
Az ajtóban majdnem felborulok, alig bírok egyensúlyozni, amikor Paulina sebes lendülettel nekem csapódik. Meleg teste teljesen megtorpant. Muszáj Renee-hez köze legyen, ez a két nő egy és ugyanaz.

– Mi a picsa? – fogja a fejét, mikor seggre ül.

– Maga hogy beszélsz?

– Érthetően? Beengedne?

– Késett.

– Maga meg undok.

– Maga meg nem megy be. – teszem keresztbe a karjaimat, a szemöldökömet pedig gúnyosan felhúzom.
Az felismerés, hogy Renee annó gyűlölettel és szenvedéllyel teli íriszekkel pillantott már fel rám ugyanilyen helyzetben, impulzusokkal teli érzést keringtetett az ereimben.

– Nem szabhatja ezt meg. – áll fel, lesöpri magát és összezsugorodott szemekkel dacol.

– Dehogynem. Nem rúgom ki, de csakis azért, mert a szaros élete nem ér annyit, hogy bárki is a szájára vegye az éttermemet. Viszont Kislány,  innen bármikor távol tarthatom. Árulja el a szülei nevét, és beengedem. – ahogy nézem őt egyre jobban kezd állni a farkam, és egyre jobban megakarom őt fojtani.

– Charles Town, és Elisabeth Town. – feleli. – Nos, akkor beenged?

– Sajnálom. Hazudtam. – kulcsra zárom az ajtót, a kulcsot a zsebem mélyére süllyesztem és elindultam magam mögött hagyva a remegő Paulinat.
Hangos léptekkel megfordul és az orra alatt elmormol egy "fasszopó"-t. Mosolyogva bicegek tovább, míg el nem érek a lakásomig.

– Évek óta nem láttalak így mosolyogni. – hozza rám a frászt a húgom, amikor becsukom magam mögött a lakás ajtaját.

– Nem is volt rá okom.

– Bianca?

– Rosszabb. Százszor rosszabb.

Magyarázat nélkül bevonulok a dolgozó szobámba és céltudatosan az asztalomhoz lépkedek.
Leülök a bőr forgószékembe, kihúzom a felső fiókot, majd kiveszem belőle az Oxicodont.

Hosszú percekig csak nézem az üres fiókot, majd az oldalába rejtett kis reteszt felemelem, és előveszem Renee régóta őrzött bugyiját.

Még mindig érzem az illatát...

Sziasztok!
Nagyon durva, de a férjem ír én pedig diktálom neki a szöveget 😆 akkor is megoldjuk, ha leszakadt volna a kezem ❤️🤣 szeretlek titeket