Retorzió | COMPLETED ✅

Harmincharmadik fejezet

– Miről beszélsz Paulina? – nézek vissza a döbbent lányra.

– Ki az a Paulina? – kérdez vissza Renee.

– Hát ő. – mutatok Paulinára.

– Amber? – Renee továbbra is a kezem szorítása alatt pislog a lányára.

– Amber? – kezd ez a párbeszéd nagyon összezavarni. Mi a fasz?

– Amber Fuller. – mutatkozik be a lány, akit nem olyan rég megkúrtam.

– Mit keresel itt? – néz rá Renee idegesen.

– Te mit keresel itt? – teszi a csípőjére ezek szerint Amber a kezét.

– Neki dolgozom. – feleli hanyagul.

– Ti mind a ketten ennyire ostobák vagytok? – nézek a két lányra, hol Renee-re, hol Amberre.

– Milyen indíttatásból vetted fel a lányomat? – tereli vissza a témát Renee.

– Maradjunk annyiban, hogy én Paulina Mattew-nak ismertem meg. – elengedem a torkát, elég morbid a helyzet így is.

– Te meg mindenkit felveszel az éttermedbe anélkül, hogy megnéznéd a háttérinfókat? – kel ki magából Renee.

– Őőő. Azt hiszem igen. – célzok neki a múltra, mire felvonja a szemöldökét.

– Honnan ismeritek egymást? – szakítja felbe Amber a beszélgetésünket.

Mivel annyira ki vagyok készülve a szürreális jelenettől, ezért mindegy alapon válaszolok Renee helyett.

– Régen kúrtam anyádat. – elállok Renee útjából, de ő továbbra is ugyanott áll, ahol eddig.

– De Amber, te egyáltalán miért vagy ma itt? – néz az anyja a lányára, aki kezd teljesen összezavarodni.

– Látni akartam őt. – feleli a lány.

Renee szemei szinte majd' kiestek a helyükről, amikor szép lassan leesik neki, hogy mit is keres itt valójában Amber.

– Tristan... – suttogja elborult elmével Renee, összeomlik a világa a szeme előtt.

– Honnan tudtam volna, hogy a lányod?

Igazából Amber abszolút nem érti, hogy mi ketten miről beszélgetünk Renee-vel. Nem csoda, annyira gyerek még az egész lány.
Renee hátával nekicsapódik a falnak, tenyerét a homlokára tapasztja és próbálja összeszedni magát. Megkúrtam a lányát.

– Ne én legyen már szarnak beállítva! A lányod hazudott és elcsábított. Igaz, mondjuk ebből következtethettem volna arra, hogy köze van hozzád. – vissza akartam neki vágni, és őszintén komolyan is gondoltam a szavakat.

– Menj te a pokolba! – Renee lendít egyet a kezén és akkora lendülettel csap az arcomra, ami kibillent az egyensúlyomból.

Amint az arcomhoz kaptam megfogtam a kezét és erősen megszorítottam, majd az arca elé emeltem a kezeinket.

– Egyenesen oda küldtél! Évek óta ott lent hagytál, és basztál arra, hogy mi lesz velem. Annak a kurvának köszönhetem, hogy visszaadott egy részt, amit te elvettél és megsemmisítettél. – biccentek a fejemmel Amber irányába, aki még mindig sápadtan áll és igyekszik felvenni az esemény fonalait.

– Hagyd már békén. – szól végre közbe Amber, de legnagyobb meglepetésemre nem rám szólt, hanem az anyjára.

– Te menj innen inkább, semmi keresnivalód nincs itt. – inti le Renee a kiscsajt.

– Én sehova nem megyek... – kezdik el a cicaharcot a lányok, de nekem ebből most lett elegem.

– Egyikőtöket sem akarom többé látni. Paulina – nézek rá mosolyogva – örültem. Isteni voltál.
Renee – fordulok felé undorral – Menj te a faszomba és többé vissza se gyere. De most kérlek tartsd is be. – elrugaszkodom a faltól és elkezdek bicegni a kijárat felé.

Szándékosan nem a főbejáraton távozom, hanem az egyik hátsó kijárathoz igyekszem, ahol jelenleg senki sem tartózkodik.

Amint kiérek a friss levegőre, megcsapja az arcomat a hűvös szél. Magam elé képzelem, ahogyan a nedves fenyő és fű kellemes illata körbeölel és elűzi ezt a káoszt a fejemből.

Lehet, hogy csak álmodtam. Nem lehet, hogy két nő is elveszi egyszerre az eszemet.
Bár minden kétséget kizárólag a szívemet csak egyetlen személy, egyetlen érzés, egyetlen illat dobogtatja.
Elindulok a csend irányában, pár perc sétálás múlva már egy tisztás szélére érek, ahová le is ülök, túlságosan kifáradtam.

A folyó lassan folyik, lágyan csordogál a kavicsok között a víz, ezzel szabad utat törve magának még úgy is, ha közben a szilárd és kemény köveket alakítani is kell. Az ember nem is gondolná, hogy mekkora ereje van...

Rám telepszik a kétségbeesés, a fájdalom, a múlt nehézkes súlya, ami alatt olyan könnyedén megroppanhatok, akár egy vékony üveg.

– Beszéljünk. – az egyetlen hang, ami képes a bőrömbe vésni a szavakat, legyenek azok kedvesek, haragosak, érzékiek, vagy dühösek.

– Neked semmi nem szent ugye? – kérdezem úgy, hogy meg sem fordulok.

– Mit akarsz a gyerektől? – a kérdése teljesen lesokkol, lassan hátrafordulok hozzá.
A fejem a combjaival van szemmagasságban, végigcsúsztatom a tekintetemet a hosszú puha lábaim, amiket nem fed harisnya, a ruhája nem tükrözi a gyermeteg lelkét, Renee egy igazi érett nő lett. Fekete térdig érő feszülős ruhája kihangsúlyozza, hogy mennyire tökéletesen ez az istenverte nő.

– Renee kérlek hagyj. Többször nem tehetsz tönkre. Nézd mit építettem újra miattad. Nézd mit tettél velem. Konkrétan meghaltam miattad, és érted újra kellett ébrednem. – felelem neki.

– Már nem szeretsz? – kérdezi szemtelenül.

– Nincs jogod felkérdezni. Kurvára nincs semmihez sem jogod. – dühösen nézek a szemeibe.

– Amber gyerek még. – védelmezi szánakozva.

– Te is gyerek voltál basszájba! Sőt! Én is gyerek lehettem miattad! Kisemmizel, és idejössz kéregetni? Húzz te a faszomba. – csapkodok a kezeimmel, de Renee ahelyett, hogy elmenne leül mellém.

Annyiszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lesz ha újra látom. Annyiszor lement ez a forgatókönyv. És minden sukkba dőlt abban a pillanatban, amikor megláttam. Kidobtam volna az elveimet, odarohantam volna hozzá és örökké magamhoz láncoltam VOLNA.

– Nyilván nem most van itt az ideje annak, hogy ezt tisztázzuk, vagy hogy egyáltalán erről érdemben szót váltsunk. Csak maradj csendben, és én is így teszek. Csak gondolkodj. Csak add át a gondjaidat. Hallgass el egy kicsit. – lehunyja a szemeit és hanyatt dől.

Azt hiszem most nekem is ezt kéne csinálnom. Lefeküdni mellé és kiengedni a felhalmozódott érzelmeket, kiszabadítani a ki nem mondott szavakat. De én csak nézni akartam.

Semmit nem változott. Sem külsőre, sem belsőre. Egyetlen dolog változott meg csupán.

Kettőnk közti távolság. Egy érzelmi szakadék, ami mélyebbre húzódik, mint az óceán feneke és a vereme húz egyre lejjebb és lejjebb.

– Szerettelek Renee. – súgom a mellettem fekvő nőnek.

– Szeretlek Tristan. – válaszolja meghitten és gyengéden...