Camilla Hills egy okos, szép, és nagyon tehetséges lány mindaddig, amíg nem fiúkról van szó. Halálosan szerelmes az iskola focicsapatának egyik tagjába, Finn Dawsonba. Fogalma sincs, hogy hogyan próbáljon meg közeledni a fiú felé nulla tapasztalatta...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Felvettem a lányokat Apriléknél, akik a hátsó ülésen bezsongva beszélgettek arról, hogy bulizni mennek, bár Camilla legtöbbször Finn-t emlegette.
Az orrom azóta is sajog, hogy az a hülye gyerek lefejelt a meccsen. Persze neki semmi baja nem lett, őt nem is zavarták le, mint engem. Én sem akartam lemenni a pályáról, hiába jött oda mindenki azzal, hogy bármi bajom lehet, akár agyrázkódás is. Azért nem volt olyan erős az a fejelés, csak rossz helyen talált el. Eléggé vérzett az orrom, a szám is szépen felszakadt, de megérte, mert nyertünk. Igazából baromi büszke vagyok a csapatra, de azért szívesen ott lettem volna. Mármint néztem a meccset, még szép, hogy néztem, de a pályán ezerszer jobb lett volna. Az adrenalin, ami a saját akaratod ellen hajtja a lábad, miközben előtted a labda... Ennél jobb érzés nincs.
– Amúgy – köszörülte meg a torkát a hátsó ülésen April. A visszapillantóban egy pillanatra ránéztem, hogy tudja hallgatom, majd ismét az utat figyeltem. – Az évfolyamról mindenki ott lesz?
– Nagyjából – válaszoltam biccentve. – Miért?
– Jaj ne! – mondta ezt már kicsit halkabban, Camillának. – Asher Dotts is? – nézett rám a visszapillantón keresztül.
– Azt hiszem – mondtam szemöldökömet ráncolva, mert már tényleg nagyon érdekelt, hogy miért kérdez ilyeneket. – Miért, mi van Asherrel?
– Semmi – döntötte hátra fejét, majd olyan fejet vágott, mintha fájna valamilye, miközben lehunyta szemeit.
– Minden okés lesz, emlékszel? Ott leszek én is, Asher meg kapja be, bármit is tett – vigasztalta Camilla, lágy és kedves hangjával.
Nem szokott csúnyán beszélni, szóval tőle már ez a "kapja be" is nagy szó volt. Mosolyogva néztem ismét az útra, miközben azon gondolkodtam, vajon sikerül-e egyszer elérnem azt Camillánál, hogy káromkodjon. Csak egyszer. Olyan kis aranyos lenne a vékony hangja, miközben valami csúnyát mond. El tudom képzelni, hogy nekem mondja, mert esetleg felidegesítem, és ettől még nagyobb lesz a mosolyom. Szeretem, mikor ideges, olyan kis aranyos, mikor felhúzza az orrát. Szerintem nem is sejti, hogy ezt csinálja, ha dühös valamiért. Vajon meg is ütne, ha nagyon kihozom a sodrából? Olyan lánynak tűnik, aki visszahúzódó, de ha ideges akkor ütni is képes lenne. Hm. Most ez a kérdés fog foglalkoztatni.
Gyorsan el is hessegettem a gondolatot, és inkább arra fókuszáltam, hogy hogyan érjem el, hogy ma este Finn meg Camilla kicsit összemelegedjenek. Talán csak hagynom kellene, hogy maguktól találjanak egymásra? Igen, ez lehet jó lesz. Ha pedig egy bizonyos idő alatt ez nem történik meg, akkor majd én cselekszem.
– Megjöttünk – jelentettem ki miközben leparkoltam, bár így utólag belegondolva nem is értem miért, hisz a lányoknak is nyilvánvaló volt az egész. Szólt a zene, meg tele volt emberrel a hely.
– Na nem mondod? – forgatta a szemeit a vörös, majd kinyitotta az ajtót és kiszállt.
– Köszönjük a fuvart – csengett fülemben Camilla bársonyos hangja, amitől kirázott a hideg, mégis melegség járta át testem.
