Camilla Hills egy okos, szép, és nagyon tehetséges lány mindaddig, amíg nem fiúkról van szó. Halálosan szerelmes az iskola focicsapatának egyik tagjába, Finn Dawsonba. Fogalma sincs, hogy hogyan próbáljon meg közeledni a fiú felé nulla tapasztalatta...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Benedict-tel beszélgettem, közben néha besegítettem nekik a pultban, mert elég sokan jöttek inni és enni, ők pedig már nem bírtak a tempót, szóval gondoltam jól jön plusz két segítő kéz.
Éppen háttal álltam, mert egy srácot szolgáltam ki, mikor Benedict szemeivel intett, hogy forduljak meg. Daniel állt a pult túlsó felén, kissé feszes testtartással, így aggódó tekintettel sétáltam ki mellé.
– Minden rendben? – érdeklődtem félve, hogy valami baj van és amiatt ideges.
– Persze – bólintott. – Van kedved táncolni?
– Segítenem kell a srácoknak – fordultam a fiúk felé, akik csak úgy sürögtek-forogtak.
– Megoldjuk, szórakozz csak – mosolygott rám Benedict, majd Danielre nézett és biccentett egyet. – Tedd emlékezetessé számára ezt az estét.
– Úgy lesz – válaszolt Daniel, majd lenézett rám. – Szóval? Táncolunk?
– Tudsz táncolni? – lépkedtem utána a nagy tömegbe.
– Nem – válaszolt, közben kinyújtotta karját, majd azt várta, hogy megfogjam azt. – Vicceltem, tudok. De amúgy nem azért hoztalak el onnan.
– Akkor? – ráncoltam szemöldököm, és végül elfogadtam kezét. – Most mégsem táncolunk?
– De – húzott magához. – Táncolunk is.
– Is?
– Közben beszélgetünk – pördített meg.
– Miről akarsz beszélni? – kérdeztem mikor ismét szemben álltam vele, majd óvatosan szemeibe néztem.
– Azt akarom... – nézett mélyen szemeimbe, barna íriszeiben pedig felváltva villogott a narancssárga és a fehér fény. – Tudod mit? Lényegtelen – nevetett fel feszülten.
– Nem, nem lényegtelen – ráztam fejem. – Mit akarsz? – kérdeztem, miközben Daniel ismét megpördített.
Szétvetett a kíváncsiság, hogy vajon mit akar mondani, így az a röpke másodperc amíg megpördültem hosszú óráknak tűnt, majd mikor ismét szembe találtam vele magamat kérdően figyeltem, ahogy Daniel semmit sem szól, csak arcomat fürkészi.
Ahogy Daniel rám nézett, volt van valami különleges a tekintetében. A szemei mélyek és ragyogóak, mint egy őszi este az utcákon, amit megvilágosítanak a lámpák gyér fényükkel. Nem csak néz, hanem lát is engem, figyelmesen és érdeklődve. Különleges, mély pillantások ezek, amik mindig elérik, hogy megdobbanjon a szívem. Általában a szeme is mosolyog, most viszont a szemei elmélyültek, és a pillantása intenzívebbé vált, amit eddig sosem tapasztaltam. Éreztem, ahogy a közelsége miatt gyorsabban kezd verni a szívem, de nem ez érdekelt, hanem azt, hogy Daniel mit akart mondani.
– Mit akarsz, Daniel? – kérdeztem újra, hátha meggondolta magát és elmondja.
– Hogy mit akarok? – válaszolt kérdéssel, és szórakozottan felvonta szemöldökét, tekintete pedig ajkaimra tévedt. – Téged.
