Camilla Hills egy okos, szép, és nagyon tehetséges lány mindaddig, amíg nem fiúkról van szó. Halálosan szerelmes az iskola focicsapatának egyik tagjába, Finn Dawsonba. Fogalma sincs, hogy hogyan próbáljon meg közeledni a fiú felé nulla tapasztalatta...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kedves naplóm! Azt sem tudom, hol kezdjem. Ez a buli valami eszméletlen jó volt! Eleinte kicsit feszengtem, de April kint beszélt velem, hogy nyugodjak már le, mert nem lesz semmi, majd bementünk. Finn szinte azonnal előttünk termett, April meg ott vigyorgott mögöttem, tök feltűnő volt, meg minden. Aztán Finn meg én táncoltunk, nagyon jó volt, ahogy megpörgetett, majd ismét a derekamra helyezte a kezét. Na meg az, hogy megengedte, hogy a mellkasára döntsem a fejem... Jézusom, még most sem hiszem el az egészet! Akárhányszor visszagondolok, csak mosolygok magamban, mint valami bolond. Na a lényeg, hogy a buli röviden és tömören szuper volt, Finn nagyon sokszor kereste a társaságom, ráadásul ma délután együtt tanulunk. Viszont Daniel viselkedése aggaszt egy cseppet, tegnap is olyan fura volt, de hiába kérdeztem mi baja, nem mondott semmit. Egész este maga elé bámulva ült a kanapén, és akárhányszor ránéztem sör volt a kezében. Kicsit szét van esve, és ez zavar. Segíteni akarok neki, mert a barátom, és a barátok segítenek egymásnak. Ő is ezt teszi, segít nekem, de úgy érzem nem hálálom meg elégszer. Valamit tennem kellene az ügy érdekében, de addig is viszlát kedved naplóm, ma délután újra találkozunk, amint hazaértem! Puszi: Camilla
Tollamat a napló borítójának ütögettem, miközben tekintetem megállapodott az íróasztalom lábán. Egyrészt azért voltam frusztrált, mert azért tényleg ez az első alkalom, hogy kettesben találkozom Finn-nel, másrészt pedig azért, mert Danielnek láthatóan valami baja van, de hiába nyaggatom nem mondja meg, hogy mi. Gondolkodtam, hogy írok neki, de nincsen meg a száma. Utána meg azon gondolkodtam, hogy miért nincs meg a száma, ha már barátok vagyunk. Aztán ebből arra következtettem, hogy talán azért, mert csak én képzelem azt, hogy ténylegesen barátok vagyunk, szerinte meg nem. Csupán ismerősök, osztálytársak.
Halk kopogás zökkentett ki a saját kis elvont világomból, így gyorsan párnám alá dugtam a naplót, majd minél természetesebben ültem fel az ágyon.
– Gyere! – köszörültem torkom, miközben magam mellé pillantottam, hogy takarásban van-e a napló.
– Hoztam reggelit – lépett be egy tálcával, meg egy kedves mosollyal Daphne. – Nem jöttél le, gondoltam akkor a reggeli jön fel hozzád.
– Igen, kicsit lustálkodtam még – mosolyogtam rá, majd elvettem tőle a tálcát, és letettem az ágy melletti szekrényre.
– Hétvége van, csak nyugodtan – legyintett, miközben leült az ágy szélére és körbenézett. – Ki kellene festeni a szobát, tizenkét éves korod óta lila a fal – járt a szeme falról falra.
– Nem szükséges – ráztam fejem. – Szeretem így a szobámat. Nyugtató érzést kelt bennem ez a szín.
