Reflection(hungarian) //befejezett//

2.

*Fabian szemszöge*

Hogy milyen San Francisco egyik legbefolyásosabb családjában felnőni? Elmesélem nektek: rohadt nehéz és rohadt fárasztó. Nem elég, hogy a szüleid gyakorlatilag alig vannak otthon a saját gyerekeiket nevelni, de még el is várják tőlük, hogy a legjobban teljesítsenek mindenben, legyen az: sport, tanulás vagy karrier. Félre ne értsetek, gyakorlatilag imádom a szüleimet, mert olyan tökéletes harmónia van közöttük és ezáltal a családban is, hogy az ilyen "kapcsolati zűröket/drámákat" én maximum csak filmekből meg hírből ismerem. És ez így mind szép és jó, de tölthetnének több időt is velünk. Nem miattam, hanem legalább a hugom, Melody miatt. Könyörgöm, alig múlt 6 éves, most kéne nevelni ameddig még kicsi, mert utána elszabadul majd a pokol. Mint nálam. Mondjuk, a korombeliekhez képest nekem csak a feleselés és a nemtörődömség az, amivel hadilábon állok. Másképp nincs gond velem. Legalábbis a szüleim szerint. Alice és Victor szerint.

-Kicsim, öltözz át!-mondta anya, ahogyan a zakójára egy piros virágos brosst tűzött fel.

-Minek?-kérdeztem unottan.

-Apád vesz valamit és szertené, hogy ti is megnézzétek tetszik-e nektek.

-Leszarom.-válaszoltam.

-Fabian...-sóhajtott. -Légyszives.

-Bátyjó, bátyjó, gyeje mejt medünk vászárolni. Apu megígéjte hogy valami szépet vesz!-ujjongott Melody, majd ugrálni kezdett előttem.

-Oké, tökmag, oké! Miattad elmegyek.-simogattam meg a fejét majd az ölembe kaptam és kétszer megpörgettem amit visongva fogadott. Aztán leraktam a földre és egy puszit nyomtam az arcára, majd elmentem átöltözni.

Amikor leszaladtam, már mindenki kint volt a kocsiban. Bezártam az ajtót, majd beültem a piros Cabrionkba. Betettem a fülhallgtómat a fülembe és maximum hangerőre húztam a zenét rajta.

A nevem Fabian Rider. 17 éves vagyok és San Franciscoban élek. A szüleim dúsgazdagok, az övéké az egyik leghíresebb vállalat, a Rider's (tudom, rettenetesen kreatív). Van egy hugom, Melody. Mondhatni az a tipikus átlagos tini vagyok: suliba járok, azon kívül fociedzésekre, délután kimegyek a barátaimmal, este meg tanulok. Ebből áll az én roppant izgalmas életem. Azzal, hogy ennyire gazdagok vagyunk, rengeteg barátot szereztem magamnak, de egyikben sem bízom meg annyira, hogy titkokat fecsegjek ki magamról. A legelső pillanatban kibeszélnének. Személy szerint az egyetlen dolog amit szeretnék, az nem a hírnév, nem pénz és még csak szerelem sem... Csak egy barátot. Egy barátot akivel kölcsönösen megbízunk egymásban.

Nemsokára megérkeztünk. Egy múzeum előtt álltunk meg. Mi a fene...?

-Anya...mit keresünk itt?-kérdeztem.

-Meglepetés.-mosolygott rejtelmesen anya, majd kiszállt az autóból. 

Mi is ugyanígy tettünk.

-Fiam, szedd ki azt a fülhallgatót légyszives.-szólt rám apa, így kénytelen voltam hallgatni rá.

Utálom a múzeumokat. Tele van csupa érdektelen, régi, ócska, vacak szarral, amik talán régen valakinek jelentettek valamit, de engem igazán hidegen hagynak.

Beléptünk. Melody minden egyes üvegfahoz odanyomta a kis arcocskáját és vidáman mutogatta nekem a vitrin másik oldalán található tárgyakat.

-Fébijen nézsd, eszt a kojonát!-újjongott, amikor egy régi, kopott koronát vélt felfedezni.

-Igen.-vettem a nyakamba őt. -Biztosan egy gyönyörű hercegnőjé volt régen.

-Úgy gondojod?-csillantak fel a szemei.

-Úgy bizony. Lehet, hogy épp a te leszármazottad volt.

-Tényjeg?

-Úgy bizony.

Tapsikolni kezdett, én pedig elnevettem magam.

-Most vidél köjbe mint a hejcegnőket.-kérlelt.

-Természetesen, őfelsége.-mosolyodtam el, majd szó szerint a nyakamban a hugommal, végigjártam a termeket. Bemutattam mindenféle furcsa bábunak, szobornak és kitömött állatnak amit ott találtam, közben pedig egy mesét is kitaláltam arról, hogy ő mennyire igazságos és szépséges hercegnő és hogy az alattvalói mennyire szeretik. 

Anya és apa mosolyogva néztek minket. Egy idős úrral beszélgettek. Biztosan megvesznek valamit. Jellemző. Megint lesz valami giccses, antik szar a lakásunkban, a szarkofág, az indián váza és a miniatűr harcos figurák mellett.

Még egy ideig rohangáltam Melodyval, ameddig egy furcsa szobába nem értünk. Csak egy fotel volt ott és egy fekete tükör. 

Levettem a nyakamból Melodyt, majd megsimogattam a fejét.

-Vége van a mai városlátogatásnak hercegnő.-mosolyogtam.

-Ó, májis?-mondta szomorúan.

-Hé, a hintó sem bírja egész nap!-masszíroztam meg a nyakamat nevetve.

Melody is elnevette magát, majd visszaszaladt anyáékhoz.

Felegyenesedtem és kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat. Kezdek kiöregedni a kishug-cipelés szakmájából.

Körül néztem és a szemem ismét megakadt a tükrön. Közelebb mentem és elolvastam, hogy mit ír róla. Boszorkány, átok, bosszú...szinte elnevettem magam. 

Hogy ne nézzek sok ideig a tükörbe? Hülyeség!

Gondoltam megcáfolom és kipróbálom. 

Oda álltam a tükör elé és meredten néztem benne az arcképemet.

Úgy fél perc telt csak el, amikor megjelent apa és a vállamra helyezte a kezét.

Felnéztem rá.

-Szép kis darab, nem?-kérdezte.

Bólintottam. Nem volt csúnya a tükör. 

-Hazavisszük.

Na pont ettől féltem.

Sóhajtottam.

-Minek?-kérdeztem.

-Mert anyádnak tetszik. És én meg bármit megadok neki, amit szeretne.

Bólintottam.

Kitudja mennyibe került, tekintve a legendáját és a korát...

Mindegy. Majd megpróbálom messze elkerülni a házban.

*

Volt olyan szerencsém, hogy azt a rohadt tükröt pont az én szobám melletti falra aggadták fel.

Naná, kísértsék csak Fabient a tükör ősi szellemlakói...cöh.

Anyu és a hugom egyenesen imádták azt a tükröt. Nők...jellemző.

Végül nem próbáltam ki az állítólagos legendát. Hülyeségnek tartottam. Elég nagy átok már maga a tény, hogy itt volt a házamban. Minden horror film így szokott kezdődni. Vesz valami újat a család, házat vagy babát vagy fene tudja mit, aztán kiderül, hogy átkozott és addig kísérti őket, ameddig mindenkit egyenként le nem vadászik vagy ameddig nem sikerül azt elpusztítaniuk... Egek, túl sok filmet nézek!

Szóval az első hét úgy telt el, hogy pillantásra sem méltattam azt a tükröt. Nem érdekelt. 

De ha tudtam volna, hogy mit fogok találni benne, akkor sokkal hamarabb néztem volna bele. Sokkal hamarabb bambulok el. Sokkal hamarabb fedezem fel, hogy...