Reflection(hungarian) //befejezett//

8.

*Fabian szemszöge*

Amikor Zoe apja ajtót nyitott, teljesen bepánikoltam. Esküszöm, még a saját nevemet is elfelejtettem egy pillanatra.

-Helló!-köszönt nekem kedvesen az apja. -Nem vagy te nekem ismerős valahonnan?

-A...a buszról.-hebegtem.

Elméletben pofáncsaptam magam amiatt, hogy ennyit bénáskodom.

-Ja igen, tényleg. Elveszítettél valamit?-kérdezte.

-Nem.-ráztam meg a fejemet. -Én...igazából James...H...-Hardleyt keresem.

Mi az atyaúristen? Életemben nem hebegtem még ennyit.

-Már meg is találtad.-mosolyodott el. -Miben segíthetek? Festményt szeretnél vásárolni?

Megráztam a fejemet.

-Hát akkor?

-Csak...beszélni szeretnék magával.

James az ajtókeretnek dőlt.

-Miről lenne szó?-kérdezte.

Hatalmasat sóhajtottam.

Tuti örültnek fog nézni. Inkább kezdem a bemutatkozásommal. Igen, az úgy jó lesz.

-Nos, a nevem Fabian Rider. Talán ismerheti a Rider's céget.

-Igen, hallottam róluk.-bólintott. -De ha ez valami reklámfogás akar lenni, akkor sajnálom, nem érdekel.

-Nem.-ráztam meg a fejemet. -Félre ért. Csupán azért mondtam el mindezt, hogy lássa, normális ember vagyok és nem lesz őrültség az, amit néhány pillanat múlva elmondok.

Elnevette magát.

-Őrültség?-kérdezte.

-Igen.

-Mi az? Én vagyok a világ kiválasztottja? Vagy Batman? Esetleg te egy időutazó vagy?-kérdezte szórakozottan. -Ha időutazó vagy akkor nem veszélyes itt lenned? A múltból jöttél vagy a jövőből?

Megforgattam a szemeimet.

Idegesített, hogy egyáltalán nem vett komolyan. Ezek után hogyan hitethetném el vele azt, hogy ez az egész dolog igaz?

-Egyik sem ezek közül.-ráztam meg a fejemet. -Az igazság az...-na most ugrik a majom a vízbe-...hogy önnek van egy...egy lánya, Mr.Hardley.

-Csak James.-mondta. -Megismételnéd?

-Önnek van egy lánya, James.

Felvont szemöldökökkel nézett rám.

-Ez nagy őrültségnek hangzik, ugyanis a hajdani feleségemen kívül én soha, senki mással nem voltam életemben. És csak egy fiam van. Sőt, a feleségem lánya sem lehet, hiszen arról tudnék.

-Nem, Mr...vagyis James. Biztosíthatom, hogy ő a maga lánya.

Elnevette magát.

-Ez valami vicc?-kérdezte. -Jön a kandi kamera? Egy valóságshow? Vagy mi akar ez lenni?

Hatalmasat sóhajtottam.

-Akkor megpróbálom elmagyarázni önnek.-kezdtem el. -Van egy ősrégi tükör a házamban, amit egy múzeumból vett a papám. Abban a tükörben van egy lány, aki azt mondja, ön az apja és van egy bátyja. Ha jól tudom, neki Zeke a neve és szereti a focit és maguk szeretik a Kit Kat-et, de ez most lényegtelen. A lány neve Zoe Hardley. Vörös hajú, barna szemű... Azért nem emlékszik rá, mert aki a tükör fogságába kerül azt a külvilágban elfelejtik és olyan, mintha megszűnt volna létezni. Hinnie kell nekem, uram.-néztem rá könyörgően.

Hosszasan fürkészett, mielőtt újra megszólalt volna.

-Hiszek.-jelentette ki. -Hiszem azt, hogy csodálatos színészi karriert fogsz befutni ezzel. Figyelj, adok neked húsz dolcsit. Szállj le a családomról, különben hívom a rendőrséget vagy a szüleidet, Fabian Rider, ha valóban ez a neved.-adott nekem oda egy huszast, majd becsapta az orrom előtt az ajtót.

Megrökönyödve meredtem a semmibe. 

Nem sikerült.

Mit is vártam? Hogy majd hisz nekem? Magamat ismerve ha nem látom a saját szememmel, én sem hittem volna el. De most mégis mit tehetnék? Fogjam meg az apját és vonszoljam a házamba? Ez ésszerűtlen. És egyedül nem is sikerülne, az száz százalék.

De most...hogyan mehetnék vissza Zoehoz? Hogyan mondhatnám el neki, hogy a terv befuccsolt? Hiszen bízik bennem. És azt hiszem én is bízok már benne. Nem akarok neki csalódást okozni. De az én meggyőzőképességem kevés ide.

Végül más választásom nem lévén, elindultam hazafelé. Kisétáltam a tömbházból és a fejemre vágtam a kapucnimat, mivel ismét zuhogni kezdett odakint az eső. Azt hiszem, az időjárás remekül eltalálja azt, hogy az ember hangulatához igazódjon.

Mondhatnám azt is, hogy nem találtam meg az apját. Hogy nem találtam a címet. Az egész hihető mese lenne...

Ugyan már. Kit álltatok? A hülye is megtalálná azt a helyet.

Hamarosan megjött a busz, én meg felszálltam.

Mondjam azt, hogy nem volt otthon? 

Nem fog hinni nekem. 

Különben is, az apja festő. Nem mozdulhat ki sokat otthonról. Főleg nem ilyen időben...

Hamarosan leszálltam a buszról és már csak egyetlen egy utca választott el az otthonomtól.

Azt is mondhatom, hogy elgázolt egy kocsi és haza kellett jönnöm...

Komolyan Fabien, komolyan? Ilyen hülyeségeket is csak egyedül te hordhatsz össze! Ha elgázolt volna egy rohadt kocsi, biztosan nem jönnél haza. Istenem...

Már az ajtónk küszöbén álltam.

Nincs visszaút, kész. 

Megpróbáltam, elbuktam. 

Ennyi.

Benyitottam az ajtón, majd csigalassúsággal vettem le magamról a vizes felsőmet és a cipőmet. Elidőztem még egy ideig a lépcsőn is, a családi fényképeket bámulva és megállapítottam, hogy az orrom mindegyikben nagy. Szuper...

De aztán nemsokára már a tükör előtt álltam.

-Zoe...-szólítottam meg a lányt. -Zoe Hardley...

-Fabien Rider!-jelent meg hirtelen a lány, gyönyörűen rám mosolyogva. -Hogy ment?

Egy ideig elidőzött rajta a tekintetem, de aztán lehajtottam a fejemet.

-Sajnálom...-suttogtam. -Nem sikerült.

Sziasztok! 

Sajnálom a rengeteg késést! Végre sikerült összehoznom egy elfogadható részt, de ez is rövidre sikeredett...

Mindegy. Azért remélem tetszik:)