Reflection(hungarian) //befejezett//

16.

*Fabian szemszöge*

Amikor vissza értem a házba, anyáék már régen nem voltak otthon, Melody oviban volt, Pierre pedig szintén házon kívül tartózkodott, így enyém volt a ház. Vagyis az enyém és még néhány tükörlakóé.

Kettessével szedtem a lépcsőfokokat, hogy elújságolhassam Zoenak amiket megtudtam. Már messziről láttam, hogy van egy alak a tükörben, de világossá vált számomra, hogy az nem Zoe.

- Üdv! - biccentettem Tatenek, aki köszönés nélkül, szintén biccentett. - Zoe?

Tate lesütötte a szemeit.

- Tate... hol van Zoe? - kérdeztem ismét.

- Nem tudom. - suttogta. - Attól tartok, eltűnt. Próbáltam visszahívni olyan telepatikus izével, de... nem működik.

Elfehéredett az arcom.

- Várj! Megpróbálom én is! - jelentettem ki, majd a múltkori procedúra szerint elkezdtem hívni őt. Legalább tízszer megpróbáltam, a végén már a nevét üvöltöztem, de semmi. Na ekkor vette át az irányítást a testem fölött a pánik.

- Tate... hová tűnt? Hová ment és miért?

- Ahhoz semmi közöd! - mordult rám és ezzel világossá vált számomra, hogy ő tehetett valamit.

- Mit csináltál? - kérdeztem idegesen.

- Már mondtam, hogy nincs hozzá közöd te elkényeztetett kis ficsúr! - kiáltotta, szemei szikrákat szórtak. Annyi volt a baj, hogy én ennél kitartóbb vagyok.

- Ide figyelj, Tate Smith! Vagy elmondod mit tettél, vagy pedig leverem a tükröt a földre és széttörik. - Választhatsz!

- Nem mernéd megtenni. Zoe is benne van. - jelentette ki.

- És ha már nincs? Ha már halott? - üvöltöttem. - Tudod te milyen durva dolgok övezik ezt a tükröt? Tudod, hogy állítólag van egy árny aki kísért benne és azt tudod, hogy nem maradtok odabent örökké? Ó, nem bizony! Egy idő után valami elpusztít, felemészt benneteket és többé nem tértek soha vissza. Félek, hogy ez a valami most elkapta Zoet.

- Ki kapta el Zo-t? - lépett ki hirtelen a sötétből Trixy is. - Hol van egyáltalán.

- A forrófejű testvéredet kérdezd erről! - mutogattam Tatere. - Valamit mondott neki, amivel elüldözte.

- Mit csináltál, Tate? - fordult felé a lány.

- Nem mondom el, mert közötök nincs hozzá! - kiáltozott Tate továbbra is.

- Mi van veled, ember? - kérdeztem. - Hülye vagy, fejre ejtettek gyermekkorodban? Lehet, hogy miattad most halott! Ha pedig nem, akkor veszélyben forog az élete! Tudnom kell, mi az, ami miatt elment.

Tate mélyen a szemeimbe nézett, a düh még mindig ott csillogott bennük. Végül beadta a derekát, felsóhajtott és ezt mondta:

- Bevallottam neki, hogy szeretem. Aztán azt kértem, hogy döntsön. Válasszon: én vagy te.

Értetlenül meredtem rá.

- Mi van? - kérdeztem.

- Süt róla, hogy te tetszel neki és nem én. Azért mert te vagy a megmentő herceg, fehér Cabrioban, aki kimenti a szépséges hercegnőt. Nagyra értékel téged, csak mert a hátsó szándékaidat jó szándéknak nézi. Valld csak be, hogy azért kell neked, hogy lefektesd! Vagy ami még rosszabb... soha nem is akarod őt kihozni onnan, csak álltatod, aztán pedig szét töröd a tükröt és... - ekkor egy hatalmas pofon csattant az arcán.

- Tate Smith, te beteg vagy! - kiáltott rá Trixy. - Azonnal hagyd abba ezt az  idióta viselkedést. Egy önző barom vagy, a fenébe is! Mindent tönkre vágtál! MINDENT, érted? - üvöltözött vele.

Tate lesütötte a szemeit.

Én viszont már nem bírtam. Minden remény szerte foszlott bennem.

Ma tényleg elveszítettem a legjobb barátomat?

*

- Fébijen, mi a baj? - kérdezte Melody, amikor a kanapén ültünk délután. A szüleim az imént toltak le a hiányzásokért, de nem ez bántott. Egyszerűen nem tudtam nem Zoen agyalni és hogy mi lehet vele.

- Semmi, tökmag! - erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd megsimogattam a fejét.

- Zoe miatt vagy szomojú, ugye? - kérdezte, s amint azokba a hatalmas, ártatlan szemekbe néztem, nem tudtam nem elmondani neki az igazat.

- Valóban. - suttogtam.

- Össze vesztetek? - kérdezte.

- Nem. Nem erről van szó. Ő a legjobb barátom, soha nem vesznék vele össze. - ráztam meg a fejemet.

- Nem ő a szejelmed?

- Huh? - kérdeztem meglepetten.

- A szejelmed? Ha ő egy hejcegnő, akkor te egy hejceg vagy és mindenki tudja, hogy össze kell házasodnod majd vele, miután megmentetted! - bizonygatta nekem a hugicám, mire elnevettem magam.

- Az még messze van. Különben is, ahhoz előbb egymásba kell szeretnünk, hogy feleségül vegyem. - magyaráztam.

- De hisz te szejelmes vagy belé, nem? - kérdezte.

- Nem tudom. - motyogtam.

- Hát akkor legyél! Nem láttad milyen szép? A haja és a ruhája is.

Elmosolyodtam.

- Persze, hogy szép. - helyeseltem.

- Akkor ne légy szomojú miatta, örülj!

- De nem tudok, sajnos. Aggódom miatta. Most épp... a gonosz boszi elkapta őt és nem tudom, hogyan hozhatnám vissza...

- ... a kajddal! - szakított félbe Melody.

- Hogy micsoda?

- Te butus! A kajddal! Mindenki tudja, hogy azzal kell legyőzni a boszit vagy vajázspálcával! Láttam a Csipkerózsikában is! - büszkélkedett. - Nem szabad feladnod soha. Fülöp hejceg is harcolt Demónával és mindent elkövetett, hogy felébressze Csipkerózsikát. Neked is meg kell tenned mindent!

Nagyokat pislogva néztem a húgomra.

Hihetetlen, de néha a gyerekek tudják adni a legjobb tanácsokat.

- Melody, imádlak! - nyomtam egy puszit a homlokára, majd felpattantam a kanapéról. - Nem hagyom cserben Zoet! Megyek és... rendelek magamnak interneten egy kardot! - jelentettem ki, majd rohanni kezdtem a szobám felé.

Természetesen nem kardot rendelek majd, csak minden követ meg fogok mozgatni, hogy megoldást találjak Zoe kiszabadítására. Mindent.