Zoe Hardley 'catoptrophobiaban' szenved, ami annyit tesz, hogy fél a tükröktől... És nem is oktalanul.
Egy véletlen folytán egy régi tükör fogságában ragad. És csak egy módón juthat ki...
Emlékeztek amikor azt mondtam, hogy fagyizós randi helyett majd én viszem el valahová Fabian-t?
Nos, be kell vallanom, hogy ez nem jött össze. A Golden Gate parkba indultunk el és oda is mentünk, viszont... az egyikünknek sem jutott eszébe, hogy ott fagyit is árulhatnak.
- Mit szólsz? Kockáztassunk? - kérdezte Fabes nevetve.
Az alsó ajkamba haraptam, erősen vacillálva a válaszon.
- Legyen! - bólintottam. - Már amúgy sem a profécia szerint haladtak a dolgok, szóval miért ne?
Fabian egyetértően bólintott.
- Milyet szeretnél? - kérdezte.
Felkuncogtam.
- Furán fog hangzani, mert legtöbb ember rögtön rávágná, hogy neki csokis, karamelles vagy vaníliás kell... én viszont az epreset szeretem!
Fabian elnevette magát.
- Akkor ebben hasonlítunk. A gyümölcsös fagyi a gyenge pontom! - húzta ki magát.
Elmosolyodtam.
- Jó napot, két gombóc epres fagyit szeretnék! - szólt a fagyi árusnak.
- Várj, kifizetem! - nyúltam a pénztárcámhoz, de megfogta a kezemet.
- Nem, nem, nem! Ezt én állom!
- Ne viccelj már, Fabes! Semmiség az egész.
- Pontosan. - mosolyodott el, majd összefűzte az ujjainkat.
Egymás szemébe néztünk néhány pillanatig. Egy halvány pír jelent meg az arcomon, s ha jól láttam, az övén is.
Jól kellett látnom. Hiszen bevallotta, hogy szeret. És eddig csakis miattam nem lépett többet.
Rám vár.
- Fabes - böktem meg a vállát, mire rám nézett. A kezében már mindkét gombóc fagylalt ott virított, s mosolyogva nézett rám. - Tudnál várni egy percet? Fel kell hívnom valakit! - mutattam a telefonomra.
- Persze, itt megvárlak - biccentett, én pedig mosolyogva mentem úgy húsz méterrel odébb. Két embernek kellett telefonálnom: Lilynek és Trixynek.
Legjobb barátnőmre csörögtem rá elsőként. Lily gyakorlatilag sikítórohamot kapott amint közöltem vele hogy úgy hiszem, bejön Fabian. Mármint nagyon... bejön. Azt tanácsolta, hogy valamiféleképp jelezzem neki, hogyan érzek. Igazat adtam neki. Más kérdés már, hogy ezt hogyan fogom véghezvinni.
- Szia, Trix - tükrös legjobb barátnőmnek így köszöntem be a Lilyvel való beszélgetést követően a telefonba. Zajt hallottam a háttérből.
- Szia Zozo, képzeld! A bátyádat már zsinórban ötödjére ütöttem ki Mortal Kombat-ban! - mondta nevetve.
- Csak négy és félszedjére! - hallottam bátyám hangját a háttérből.
Elmosolyodtam.
- Látom jól szórakoztok - mondtam.
- Igen, és ti? - kérdezte Trixy. - Jól sejtem, miért hívsz? - kuncogott.
Elvörösödtem, még így is.
- Ühüm. Azt hiszem - mondtam zavartan.
- Akkor szerezd meg magadnak, csajszi! - éreztem Trixy hangján, ahogyan mosolyog. - Nem minden pasi tenne meg ennyi mindent egy lányért, aki a tükrében ragadt. Hidd el, tapasztaltuk az éves során Tate-el. Nem Fabes volt az első, aki megpróbálta - magyarázta. - De azt hiszem... az ő szeretete kibírt mindent. És melletted lesz, Zo, akár barátok maradtok, akár több. De ha szereted... akkor jogodban áll többet akarni.
Elmosolyodtam.
- Köszönöm, Trixy - suttogtam. - Azt hiszem, már tudom mit kell tennem - azzal pedig leraktam a telefont és rohanni kezdtem, egyenesen Fabianhez.
Ő ott állt nem messze, de kezében már csak egy fagylalt volt. A másikat ugyanis egy csapat viháncoló srác a földre lökte, akik most körül vették őt. Fabianen nem látszott, hogy félne, de nem lett volna esélye, ha ezek rá vetik magukat. Már pedig el tudtam képzelni, hogy rávetik magukat.
Magabiztosan sétáltam oda hozzájuk, s befurakodtam két srác között.
- Elnézést! - mondtam kedvesen, majd megragadtam Fabian kezét. Fabes kikerekedett szemekkel nézett rám, amik azt üzenték, hogy Zoe, ne csinálj hülyeséget, de én csak mosolyogtam. Megmentem őt, ahogyan ő is engem.
Végignéztem az öt srácon, majd ahhoz fordultam, aki a legközelebb állt Fabeshez.
- Ha megbocsájtotok, most nincs időnk rátok - jelentettem ki. - Nekem és Fabesnek terveink vannak mára és nem fog ez holmi büdös fiúkák miatt meghiúsulni. Komolyan... nem hallottál még a dezodorról és a rágóról? Sajnálom a barátnődet - egy lenéző pillantással illettem. - Gyere Fabian - s egy lendülettel kihúztam onnan őt.
A többi leesett állal nézett minket, de én nem álltam meg ameddig egy lépcsőhöz nem értünk.
- Kik voltak ezek? - fontam össze a karjaimat magam előtt.
- Egy srác aki régebb a barátomnak vallotta magát. Orrba vertem és megmondtam neki a magamét. Azóta gyűlöl. De nem lényeges. Elolvadt a fagyid... - mondta szomorúan, s a szemétbe hajította az édességet.
Aztán mélyen a szemeimbe nézett, én pedig az övébe.
Egy másodperc leforgása alatt előtte termettem és átöleltem a nyakát.
- Tényleg beverted az orrát? - nevettem el magam.
Fabes pislogott párat, meglepte a közelségem. De aztán elmosolyodott és bólintott.
- Igen.
Két másodperc, s megtörtént az első csókom.
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
Ő kezdeményezte, s én hagytam. De nem hagytam, hogy rendesen befejezzük. Megszakítottam, s lerohantam a lépcsőn.
Értetlenül nézett rám.
- Ha többet szeretnél, Rider... - nevettem - ...ahhoz előbb el kell kapnod!
Fabian elvigyorodott, s több se kellett neki.
Lecsúszott a korláton és rohanni kezdett utánam.
Ahogyan ott rohantunk, a parkon keresztül mint két öt éves kisgyerek, s amint elkapott, átölelve a derekamat és a fűbe zuhantunk... ahogyan ott heverve ismét megcsókolt...
Úgy éreztem, megtaláltam azt a fiút, akire egész életemben vártam. És akiről a sors gondoskodott, hogy az első legyen nekem.
