Reflection(hungarian) //befejezett//

20.

Sziasztok!

Jó ideje nem volt már rész, amit nagyon sajnálok, de egyszerűen képtelen voltam leülni megírni, akkora ihlethiányban szenvedtem. Mivel ígéretet tettem (főleg magamnak), hogy még ebben az évben be szeretném fejezni a sztorit, rászántam magam és megírtam az utolsó két részt. Az utolsó előttit most olvashatjátok, a legutolsó pedig 31.-ig biztosan fent lesz, az epilógussal és az írói utószóval együtt. Remélem nem lesz annyira rossz a rész, talán nem lesz annyira lendületes mint amilyenre számítottatok, de nem szeretném befejezetlenül hagyni. Köszönöm a megértéseteket és további jó olvasást kívánok! 

*Fabian szemszöge*

A suliba visszatérni kész rémálom volt. Ugyebár kiadtam a "legjobb barátom" útját a múltkor a múzeumban, s ezzel gyakorlatilag leástam magam a hierarchia aljára. 

Hogy én, Fabian Rider lekerüljek a legmagasabb fokról? Hát igen, ezt a napot is megértük. Totális kiközösítésben részesültem.

Azt hinnétek, ezért volt annyira rémes, pedig nem. Egyáltalán nem bántam, hogy kitaszított lettem, jobb volt ez így. Azt bántam csak, hogy így nem lehetek Zoe mellett.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit tegyek. El kellene mondanom neki hogy szeretem, de a Tate-es eset után nem lenne jó ötlet. Mégis... ha baj történne, ha nem tudna visszatérni... Hogyan élhetnék azzal a tudattal, hogy soha nem mondtam el neki? Tudnia kell. Egyszerűen tudnia kell!

- Rider, útban vagy! - röhögött Arthur, majd lökött egyet rajtam a folyosón úgy, hogy nekiestem a kék vasszekrényeknek.

Arty haverjai - az elméletileg közös haverjaink - természetesen vele együtt nevettek. Nem akartam foglalkozni különösebben a dologgal, de Artynak úgy tűnt, nem áll szándékában elhallgatni.

Irodalom órán szólt be következőleg, de az kicsit durvábban sikerült.

- Hé, Rider! - fordult úgy az óra közepén hátra. Sajnos pont előttem ült.

Felnéztem a füzetemből és a vigyorgó arcával találtam szembe magam. Azt hiszem, most először tűnt fel, hogy mennyire álnok képe van.

- Anyád lenyelhetett volna - jelentette ki, szemrebbenés nélkül.

Egy pókerarcot vágtam, így válaszoltam.

- Téged is. Sajnálom, hogy te lettél a győztes sperma.

Arty elnevette magát.

- Igen, de... nekem legalább értelmem van. Népszerű vagyok, a focicsapat legjobbja, vívásban is jeleskedem és az enyém a suli legszebb lánya.

Felhorkantam.

- Ha szerinted Paula a suli legszebbje, nagyon alacsony lehet a szépségeszményed - jegyeztem meg.

Elfintorodott.

- Vagy csak te vagy buzi és nem tudod értékelni - vont vállat.

- Nagy bánatodra, nem vagyok az - mosolyogtam rá. - De ha az is lennék, az nem változtatna a tényen, hogy a barátnőd arcáról ha leszednénk a vakolatot, még a hátsó felem is szebb lenne nála.

Arty vicsorgott.

- Én legalább nem szűzen halok meg - jelentette ki.

Erre csak megforgattam a szemeimet.

- Arthur... fárasztasz. Kérlek fordulj előre és figyelj Shakespear-re. Tudod... rád férne egy kis műveltség - dobtam rá még egy lapáttal, s ezennel számomra befejezettnek volt tekintett a "vitánk".