Zoe Hardley 'catoptrophobiaban' szenved, ami annyit tesz, hogy fél a tükröktől... És nem is oktalanul.
Egy véletlen folytán egy régi tükör fogságában ragad. És csak egy módón juthat ki...
-Nem fog segíteni.-rázta meg a fejét Tate. -Egy pökkhendi, gazdag gyerek, látszik rajta. És retteg.
-De hisz rendes volt.-vágtam vissza. -És nem is akadt ki...annyira.
-A hangsúly ott van. Annyira...
-Tate, hagyd abba!-rivallt rá Trixy. -Legalább Zoe csinált is valamit. És ezzel valamicskét haladtunk.
Tate vállat vont.
-Még mindig ugyanaz a véleményem róla.
-Vaaagy, csak féltékeny vagy.-bökte oldalba Trixy.
-Ahha, kurvára.-forgatta meg a szemeit Tate.
-Na jó, fejezzük ezt be. Csak feleslegesen veszekszünk. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, mostmár csak rajta múlik, hogy segít-e vagy sem.-mondtam.
-Pontosan.-bólintott Trixy. -Most pedig csináljunk valami izgalmasat.
-Mégis mit?-kérdezte Tate. -Mégis mit lehet idebent csinálni? Rohangáljunk a sötétben?
-Mindig azt tesszük. Az is mókás.-vont vállat Trixy.
-Rohangáltok a sötétben?-kérdeztem nevetve.
-Igen.-bólintott Tate. -Az az egyetlen szórakozásunk, hogy egyre beljebb és beljebb megyünk a sötétségeb olyannyira, hogy elveszítjük a visszavezető utat és meg kell azt találjuk.
-Egyszer fél év kellett, hogy megtaláljuk ezt az egérlyukat.-kuncogott Trixy.
-Szerintem ez inkább hátborzongató, mint mokás.-jelentettem ki. -Egyébként azt még nem is kérdeztem...csak ti vagytok itt? Mások nem ragadtak a tükörben?
-Nem találkoztunk senki mással.-rázta meg a fejét Tate. -Ha volt is itt valaki, már nincs itt. Az azért meg kell vallanom, elég bizarr lenne ha találkoznánk valakivel a múlt századokból. Képzeld el, hogy beijedne már csak attól, ahogyan kinézünk. Arról nem is beszélve, hogy milyen nyelvezetünk van.
Elnevettem magam. Vicces volt elképzelni egy Lordot vagy Úrnőt olyan régi, antik ruhákban, esetleg legyezővel a kezében és épp elájulna attól a sokktól, amit mi okoznánk.
-Rájöttem!-kiáltott fel Tate hirtelen. -Tudom, miért bizonytalan a srác!
-Na miért?-érdeklődött Trixy.
-Konkrétan nem bízik Zoeban.
-Érthető. Én sem bíznék meg valakiben, aki a tükrömből szól hozzám.-vontam vállat.
-Nem, itt nem csak arról van szó! Azért is nem bízik benned, mert azt hiszi, te vagy az a boszorkány, aki megátkozta a tükröt!
Én és Trixy összenéztünk, majd előbukott belőlünk a nevetés.
-Már miért hinné ezt?-kérdeztem.
-Mert vörös a hajad. A régi időkben a vörös hajú lányokat boszorkánysággal vádolták és máglyán elégették.-jelentette ki Tate halál komoly arccal, mire én és Trixy is elhallgattunk.
-Akkor meggyőzöm, hogy nem vagyok az.-jelentettem ki.
-És hogyan fogod ezt tenni?
Vállat vontam.
-Beszélek neki valami modernről. Tényleg...ide jutnak be külső hírek?
-Nem. Nincs TV, ha erre gondolsz.-kuncogott Trixy. -De az emberektől a külvilágból akik a tükör előtt dumálnak, tudunk meg egyet s mást.
-Értem.-bólintottam.
-Hé, vigyázzatok! Jön az anya.-jelentette ki Tate és azonna a sötétségbe húzodtunk.
Ilyenkor jön az a rész amikor mindig reménykedem abban, hogy a tükör előtt álló emberke nem néz bele sokáig. Szerencsére a hölgy -aki amúgy nekem nagyon szimpatikus- csak épp elrendezi a haját a tükörben, aztán meg megindul a folyósón.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Huh. Ez meleg helyzet volt.-jegyezte meg Tate. -Máskor maradjunk ikább itt a háttérben.
-Egyetértek.-jegyeztem meg.
-Akkor dumálok neki valami filmről ami idén jelent meg.-vontam vállat. -Mondjuk a Batman v Supermanről. Azt tuti láthatta.
-Reménykedjünk, hogy kulturálódik.-nevetett Tate. -Egyébként tényleg megjelent az a film?
-Naná!-mondtam. -És minden kritikus lehordja, pedig szerintem irtó jó.
-Majd meg kell néznem, ha egyszer kijutottam innen.-jegyezte meg.
-Ki fogunk jutni.-mondtam. -Ígérem.
-Az ígéret szép szó!-nyújtotta a nyelvét Trixy.
-Bizony, az.-bólintottam. -De én nem szeretnék örökké bezárva lenni ide. És ha az kell hogy meggyőzzem Fabiant hogy kiszabadítson, akkor pontosan ezt fogom tenni.
Trixy elmosolyodott.
-Szurkoljunk, hogy a Fabian gyerek eldöntse magát! Mostmár adtunk neki egy teljes napot. Ideje lenne végre idevonszolnia a seggét, nem gondoljátok?-kérdezte.
-Szerintem megvárja, ameddig a családja lelép itthonról. Másképp furán néznének rá, hogy egy tükörhöz beszél. Szanatórium lenne a vége.-mondta Tate.
-Én türelmesen várok.-mondtam. -Mást úgy sem tehetek. És ti sem.
Leültem és ők is leültek mellém.
-Na várjuk a herceget.-kuncogott Tate.
-Ő nem a herceg.-mordultam rá.
-De az!-szólt be Trixy. -Egy hős, akivel egymásba fogtok szeretni és mindent megtesz majd annak érdekében, hogy kijuttasson. Persze csak ha elfogadja, hogy segít. Mert lehet ő egy bunkó is és betörheti a tükröt, mi pedig örökké eltűnhetünk.
-És a min változtatna? Semmin. Így is el vagyunk tűnve és ide kényszerítve, bezárva a sötétségbe. Esküszöm, ez rosszabb mint a halál.-jegyezte meg Tate. -Szóval szivességet tenne, ha betörné ezt a vacakot.
-Talán igazad van.-mondtam. -De én nem tudom te hogy vagy ezzel. Én...ki akarok jutni, élni az életet. Annyi minden lett volna még előttem. Igazán nem akarok csak úgy eltűnni, mintha soha nem is léteztem volna. Sok mindent szeretnék még tenni. Nem fogok meghalni egy olyan tárgy belsejében, amitől mindigis féltem. Nem adom fel.
Csend telepedett közénk. Senki sem szólalt meg egy jó ideig. Még szerencse is, mivel a következő pillanatban egy hangot hallottam meg a tükör túloldaláról.
