Reflection(hungarian) //befejezett//

18.

*Fabian szemszöge*

Zoe ijedten nézett rám.

Arca sokkal rémültebb volt, mint amikor a húgom a tükörbe nézett és észre vette őt.

- Zoe! - szólítottam meg ismét.

- Fabes? - kérdezte elfojtott hangon és könnyes szemekkel. - Fabes, tényleg te vagy az?

- Én vagyok, Zoe! Fabian Rider, a barátod! Itt vagyok! - tapasztottam az üvegre a tenyeremet. - Jól vagy? Hol voltál? Mi lelt téged? - rohamoztam meg a kérdéseimmel.

Zoe megrázta a fejét.

- Nem igazán. - felelte. - Reszketek és... jajj, Fabian! Szörnyű volt! - temette az arcát a kezébe és keserves sírásban tőrt ki.

- Mi történt? - kérdeztem aggodalmasan. - És az arcod is...

- ...találkoztam a boszorkánnyal! - szakítottam félbe. - Ő is karmolt meg és... borzasztó dolgokat mutatott.

- A boszorkánnyal? Aki az átkot csinálta? - kérdeztem.

- Igen. Pont olyan gonosz, mint amilyennek elképzeltem. Vörös a haja és ahogyan beszélt is...

- Miket mondott? Tett veled valamit?

- Csak megkarmolta az arcomat, semmi több. Viszont megmutatta nekem a jövőmet és... ha kijutok a tükörből, minden de minden... szét fog hullani az életemben. Elveszítem a családomat, elveszítem a barátaimat és elveszítem még annak a jogát is, hogy szerelmes legyek! - mesélte.

- Dehogy fogod! Zoe, ne higgy neki!

- Próbálok, Fabian! Próbálok. De a helyzet az, hogy elkezdtem kételkedni. A nő szerint még veled sem marad meg a kapcsolatunk.

- Miért ne maradna? Mi akadályozná meg a barátságunkat? 

- Az a randi. - felelte. - A fagyizós. Rosszul sikerül és... szét fognak válni az útjaink, Fabes. Végleg.

- Nem. - jelentettem ki.

Zoe nagy szemekkel nézett rá.

- Akkor nem viszlek fagyizni. Ha nem fagyizni viszlek, nem sülhet el semmi balul.

- Fabian... én nem is biztos, hogy ki szeretnék jutni. - motyogta, így alig hallottam meg.

- Zoe! - kiáltottam fel. - Hogy mondhatsz ilyet?

- Már nincs sok időm hátra idebent sem! Érzem. A boszorkány végül mindenkit meg fog ölni egy idő után, érzem. Rám pedig most nagyon dühös. Rettenetesen. Ha nem jutok ki minél hamarabb, el fogok tűnni. Véglegesen. Ha csak...

- Ha csak mi? - kérdeztem.

- Először is fordulj el, túl sokáig nézted a tükröt! - szólt rám, én pedig a földre pillantottam, ekkor pedig folytatta. - Ha csak át nem veszem a helyét idebent. Ő ugyanis már haldoklik és ha valaki nem tartja továbbra is fenn a tükör varázsát... az vele együtt megsemmisül. Ha én lennék az utódja, itt maradhatnék nagyon hosszú ideig még. Talán így lenne a legjobb. Mindenki számára.

- Mindenki számára? - kezdtem kikelni magamból. - Hát rohadtul nem lenne az! Egész éjjel nem tudtam aludni, annyira aggódtam érted, Zoe! Annyira rohadtul aggódtam, hogy leültem és elkezdtem neten kutakodni, hogyan hozhatnálak vissza. Skype-oltam egy Írországi fazonnal és akkor találtam meg a megoldást: ő egy ősi rituálét ajánlott, amivel visszahozhatlak. Megpróbáltam és bevált. Kissé szellemidéző feelingje volt az egésznek és bevallom: rohadtul majdnem összepisiltem magam miközben csináltam, de megérte! Megérte, mert itt vagy! Ne dobálózz nekem olyanokkal, Zoe Hardley, hogy mindenki számára jobb lenne, mert nem lenne az! Nekem nem, aki ezidáig azért küzdött, hogy kigyere onnan. Mindent megtettem Zoe és továbbra is meg fogom tenni, ha kell, az egész életemet rá áldozom arra, hogy kigyere onnan! De nekem ne mondj ilyeneket, hogy ott akarsz maradni, mert belehalok. - ekkor felpillantottam. - Te vagy a legelső igaz barátom, Zoe. Érzek egy olyan kötődést veled, amit mással még soha. És ne félj: elintézem, hogy ez így is maradjon. Nem fogja sem egy boszorkány, sem pedig egy átok elrontani a barátságunkat. Mert nem hagyom! - jelentette ki.

Zoe ekkor ismét elsírta magát. Nem akartam megsirattatni, nem ez volt a szándékom, csak el akartam mondani neki, hogy hogyha a családja és a barátai nem is emlékeznek rá, akkor is van valaki, akinek fontos. Nekem.

- Köszönöm, Fabes! - nézett a szemembe. - Igazad van! Én voltam a hülye hogy hagytam ennek a nőnek, hogy befolyásoljon. Köszönöm, hogy visszahoztad a hitemet. Mert igen, hiszek benned, rettenetesen hiszek abban, hogy segíteni tudsz nekem. És nekem is hihetetlenül fontos a barátságod és te is. Ne haragudj rám, amiért...

- ...ugyan! - szakítottam félbe. - Sajnálom, hogy kiabáltam.

- Sajnálom, hogy hisztiztem. 

- Megértelek. Csak kétségbe voltál esve. - néztem el a tükörről.

- Azért még... át akarok gondolni egyet s mást. - jegyezte meg. - Ki akarok jutni, de azt hiszem, szükségem van átgondolni a dolgaimat. Mindenkivel kapcsolatban.

- Rendben. Amikor azt mondod, készen állsz: én itt leszek. Elmegyek a családod és Lily után is és ide rángatom őket. Bármi áron.

- Köszönöm, Fabes! - helyezte a kezét az üvegre, és ekkor én is így tettem.

- Én köszönöm, hogy jól döntöttél! - mosolyodtam el.

És ahogyan akkor belenéztem Zoe Hardley szemeibe, rájöttem, hogy nem csak a barátságát szeretném. Annál sokkal többet akarok. Át akarom ölelni őt, a karjaimban tartani, megcsókolni...

Fabian Rider először lett szerelmes életében.

És ebben most már teljesen biztos volt.