Zoe Hardley 'catoptrophobiaban' szenved, ami annyit tesz, hogy fél a tükröktől... És nem is oktalanul.
Egy véletlen folytán egy régi tükör fogságában ragad. És csak egy módón juthat ki...
Az árny a számra tapasztott valamit, amit én a kezének véltem, majd intett, hogy kövessem. Nem tudtam mit akarhat tőlem, nem tudtam ki ő, de mentem utána. Igazából azt sem tudom, hogyan láthattam, hisz szinte magába olvasztotta a sötétség, de éreztem a jelenlétét, s így nem volt nehéz.
Tudtam, hogy most valami nagy dolog következik. Valami olyasmi, amivel soha nem találkoztam korábban. És amiről tudtam, hogy hogyha lehetne, nem is akarnék találkozni vele.
Hamarosan már semmit sem éreztem.
Az árnyat mintha a föld nyelte volna el, én viszont ott álltam egyedül és egyre nyomasztóbb volt az egész. Eddig is a sötétben voltam, eddig is egyedül, de... most valahogy fenyegetve, megfigyelve éreztem magam. Már a hideg kirázott annak a gondolatától, hogy valaki engem néz. Hogy valaki követ.
- Van itt valaki? - kérdeztem fennhangon.
Választ nem kaptam.
- Valaki... - suttogtam.
Fülelni kezdtem, de semmi.
- Tudom, hogy volt valami célod azzal, hogy ide hoztál. Szóval ha csak az időmet vesztegetted...
- Az idődet? - suttogta valaki. - Az idő... tág fogalom. Számodra pedig... szinte öröklét.
Felvontam a szemöldökömet.
- Öröklét? - kérdeztem.
- Természetesen - a hang mintha körülöttem sétált volna - hiszen idebent ragadtál. Idebent nincs idő és nem is számít. Az egyetlen, ami számit, aki számít... az te magad vagy! De a világ, az amit kint látsz, meggátolja, hogy magadra koncentrálhass.
- Csak ki szeretnék jutni, ennyi. - feleltem erre.
Felkuncogott.
- Valóban? Miért? Nem lenne jó számodra az... öröklét?
- Sosem akartam örökké élni, így nem.
Ezúttal elnevette magát.
- Akkor jobb lesz, ha már most figyelmeztetlek arra, hogy a legjobb számodra, ha idebent maradsz. Odakint ugyanis minden szertefoszlik majd az életedben!
- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem ijedten.
- A jövőd. A jövődről beszélek, kicsim.
- A jövőmről? Mi lesz vele?
- Oh... semmi! Semmi jó.
- Hagyd abba! Miért mondod ezt?
- Szeretnéd látni? - kérdezte. - Ha szeretnéd, ha nem: megmutatom. Bebizonyítom neked, hogy igazat beszélek. Foglalj helyet, kérlek!
Úgy tettem, ahogyan a hang utasított. Hiábavaló lett volna engedelmeskednem.
Egy ideig semmi sem történt és már azt hittem átvert, amikor egy felvétel jelent meg a szemem előtt.
Pont olyan volt, mintha a moziban lettem volna és egy vászonra vetett filmet készülnék megnézni. De ez nem csupán egy film volt. Ez az életem filmje volt.
A filmecske szerint ki fogok jutni. Lily fog emlékezni rám, miatta kerülök ki a tükörből. Én kihozom az ikreket.
Fabesel ez után nem sokkal megejtjük a fagylaltos randevúnkat, de az olyannyira balul sül el, hogy megegyezünk: többé nem is találkozunk. Útjaink ezzel végleg elválnak.
Aztán és beleszeretek Tatebe, akivel nem sokkal két hónap járás után össze akarok házasodni, de az apám eltilt tőle, ezért elszökünk ketten, ezzel pedig az iskolát sem fejezem be.
Az elején olcsó Motelekben alszunk és töltünk el néhány szerelmes éjszakát, aztán eldöntjük, hogy letelepedünk Los Angelesben. Tate ismét egy Motelben foglal szobát, mondván hogy elmegy munkát keresni, de végül soha nem tér vissza, egyszerűen faképnél hagy, mert megun.
Mivel szégyellek haza menni, ezért Hollywoodban először színésznőként, majd végül prostituáltként keresem meg a kenyeremet.
Hamarosan megismerek egy Darwin nevű gazdag fickót és én leszek a következő Pretty Woman, mert a pasas belém szeret és ajándékokkal halmoz el, hogy a kedvemben járjon.
Hamarosan össze házasoduk, de a kapcsolatunkat követően egy évet megmérgezem őt és megöröklöm minden vagyonát, ezzel híres milliárdos, facér nő leszek. Életem végéig pasizni, inni és drogozni fogok, a gyenge szívemet is az ital fogja elvinni, miközben magányosan, utódok vagy szerettek nélkül halok meg a fürdőkádamban 52 évesen, miközben Fabian Ridert választják meg az Államok következő elnökének és mellette a felesége, Trixy virít nagy büszkén.
A felvétel ekkor elsötétült, én pedig meredten néztem magam elé.
Ez nem lehet az én jövőm. Lehetetlen. Soha nem viselkednék így. Soha nem jutnék ide. Ez az egész hazugság!
- Ez az egész hazugság! - kiáltom el magam. - Én nem jutok erre a sorsra!
- Valóban? - szólal meg a hang mögöttem, mire megfordulok és észreveszem, hogy ezúttal egy test is tartozik hozzá végre. - Gyere csak ide, gyermekem!
Felismerem a vörös hajáról. Ő az a boszorkány, aki elkezdte ezt az egészet.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Nagyot nyelek, mielőtt felpattannék a földről és felé igyekeznék.
Aztán megállok előtte, mélyen a szemeibe nézek és elmosolyodom.
- Ravasz. De nem hiteti ezt el velem. - jegyzem meg.
Ő is elmosolyodik, majd megfogja az arcomat.
- Okos. Lehetnél az utódom. Már évszázadok óta várok egy vörös hajú lányt, aki átveheti a helyemet idebent. Te tökéletes lennél.
- Nem értem. - suttogtam. - Átvenni a helyét?
Bólintott.
- Haldoklom. - jelentette ki. - Úgy tűnik, az öröklét bennem nem fogant meg. Sokáig éltem idebent, valóban. De nem maradhatok itt örökké. Utód kell nekem. Utód, aki tovább viheti az átkot. Te vagy a tökéletes erre a feladatra.
- Nem! - bontakoztam ki az arccirogatásából. - Én ebben nem veszek részt! Ha igaz amit a jövőmről mutatott, ha nem... még mindig jobb, mint idebent halálra unni magmát!
Ekkor hirtelen az arcomhoz kapott hatalmas, vérvörös körmeivel, sikeresen megkarmolva a jobb oldalát. Mivel továbbra sem tágított, felsikítottam és rohanni kezdtem.
Még a végén meg fog ölni...
Hallottam, hogy utánam jön, de nem álltam volna meg semmi pénzért.
Aztán - varázslata hatására- térdre estem.
Felsikítottam ismét és becsuktam a szemeimet.
Vártam, hogy lecsapjon rám...
... de semmi sem történt.
- Zoe? - hallottam meg egy ismerős hangot, mire kinyitottam a szemeimet.
