Reflection(hungarian) //befejezett//

19.

*Zoe szemszöge*

Amint Fabian visszament aludni, mert holnap végre visszamegy az iskolába, ígéretem szerint elmerültem a gondolataimban.

Közvetlenül a tükör előtt ültem, nehogy bármi történjen. 

Az ikrek nem voltak sehol, valószínű utánam kutatnak. Nem bántam, hogy nincsenek most itt, szerettem volna teljesen egyedül lenni. Ha nem térnek vissza hamarosan, majd én visszahozom őket, de addig is szeretnék pár percet magammal foglalkozni.

A boszorkány... több mint valószínű, hogy hazudott nekem. Tudom magamról, hogy milyen ember vagyok, így azt is, hogy nem végzem 52 éves dúsgazdag prostiként. Teljesen kizárt, hogy én valaha oda jussak. Egyrészt a családomat soha nem hagynám el egy pillanatnyi hülyeség miatt, nem akarnék hozzá menni két hónap járás után egy férfihez és főleg nem szöknék el épp Los Angelesbe vele. Nem tudom hogyan és miért talált ki egy ilyen hülye sztorit nekem az a nő, de majdnem bevált. Majdnem hittem neki. De szerencsére itt volt nekem Fabian. Nélküle simán idebent maradtam volna. Sőt, ha nem ejti meg a rituálét, már lehet régen halott lennék. Vagy talán... a boszorkány lelke belém költözött volna. Végül is ha belegondolok, lehet csak egy fiatalabb testre vágyott. Valószínű tényleg kevés az ereje már, másképp régen itt lenne értem. De nincs. És én sem fogok elbarangolni hozzá többé.

Fabian... az az ember, aki nem adja fel. Élete legelső igaz barátjának nevezett és ezzel megtisztelt. Nem gondoltam volna, hogy valaha kiérdemlem ezt a titulust bárkitől, de megtörtént. Ha ő nem adja fel, én sem tehetem. Nem hagyhatom sem őt, sem pedig a családomat cserben. Főleg miután ennyit küzdött értem. Ezen már egyszer átrágtam magam, tudom. De folyamatosan kell biztatnom önmagamat arra, hogy minden rendben lesz. Nem állhatunk meg az utolsó száz méteren csak azért, mert félünk elbukni, csak azért mert azt hisszük, kudarcot vallunk. Ha meg sem próbáljuk, akkor eleve kudarcra vagyunk ítélve. Meg kell tennünk ezt. Ha a családom és Lily nem is ismer, legalább még egyszer láthatom majd őket. Ha pedig sikerül... megpróbálok nem a prófécia szerint cselekedni. Fabes-el fogom kezdeni. Nem engedem, hogy még egyszer elhívjon ő fagyizni. Én fogok tenni valamit.

Felsóhajtottam, majd becsuktam a szemeimet és koncentrálni kezdtem.

- Tate és Trixy Smith! - mondtam ki a neveiket, s ki sem kellett nyitnom a szemeimet, hogy érezzem ahogyan Trixy zokogva a nyakamba borul. Csak akkor nyitottam őket ki ismét, amikor elengedett.

- Aggódtam érted! - motyogta. - Azt hittem, meghaltál, Zoe!

- Semmi bajom. - mosolyodtam el. - Volt egy kis zűröm a boszival, de minden rendben. Fabian ismét megmentett.

Ekkor a tekintetem Tatere vándorolt, aki halványan elmosolyodott, majd elém lépett.

- Rettenetesen sajnálom és szégyellem magam! - suttogta. - Nem kellett volna így viselkednem veled, nem ezt érdemelted volna. Igen, szeretlek Zoe. De ha te engem nem, ezt tiszteletben tudom tartani. Főleg hogy tudom, valószínű neked tényleg Fabian lesz a választottad. De ha nem... akkor sincs semmi esélyem. Maradjunk barátok! Nekem az tökéletesen megfelel. - nyújtotta felém a jobbját, de nem vettem számba, helyében inkább csak nekidőltem a mellkasának és szorosan átöleltem.

- Köszönöm, Tate. - suttogtam. - Fontos vagy nekem és a barátságod is, így sokat jelent, hogy megérted. Fabian-el kapcsolatban nem tudom mit mondjak... Majd eldől minden, ha sikerül és kint leszünk.

Tate bólintott, majd elengedett.

- Zoe? - kérdezte valaki, majd a tükör felé fordultam. Meglepetésere Melody mosolygott rám szélesen onnan, majd kis kezeivel integetni kezdett. - Vannak bajátaid? - kérdezte nevetve.

- Igen, Melody! - mosolyodtam el. - Ők itt Trixy hercegnő és Tate lovag! - mutattam be neki őket, mire Melody játékosan meghajolt, s a barátaim is így tettek.

- Ugye Fabijen őket is kihozza onnan? - kérdezte.

Bólintottam.

- Hát persze! 

Melody elmosolyodott.

- Megyek és felkeltem anyujékat. Oviba kell vigyenek! - jelentette ki, majd integetett ismét és leszaladt a lépcsőn. 

- Egek, de aranyos! - jegyezte meg Trixy. - Ugye ő Fabes húga?

- Igen. - bólintottam.

- Imádom a kis csajt! Hercegnét faragott belőlem! - túrt bele hosszú hajába, mire én és Tate is nevetni kezdtünk.

- Figyu: támadt egy remek ötletem! - jelentettem ki. - Ha egyszer valóban kijutunk innen, meg kell írnunk ezt az egész "kalandot" egy forgatókönyvben és eladnunk Hollywood-nak. Remek film lenne!

Trixynek felragyogott a szeme.

- Úr Isten, szerintetek van rá esély hogy az én karakteremet Jennifer Lawrence játssza el? - ugrándozott.

- Naná! - vigyorodtam el. - Na és téged, Tate?

- Engem Austin Butler! - jelentette ki. - Csak hogy a hajszín találjon a Jenniferével és ne mondják azt, hogy nem vagyunk ikrek!

Elnevettem magamat.

- És téged? - kérdezte.

Pislogtam párat.

- Azt hittem egyértelmű! - kuncogtam. - Hát Emma Stone! Imádom azt a csajt! 

- Úúúú, légyszíves Fabian legyen Evan Peters! - könyörgött Trixy. - Olyan jó lenne! - álmodozott.

- Igazat adok! - jelentettem ki. - Ezt leszögezzük a rendezőknek előre! Ha nincs Evan Peters, nincs forgatókönyv! - nevettem el magam.

Trixy és Tate is felkacagtak és a nevetésünktől volt hangos az egész tükör, de szerintem a ház is. Valószínű a frászt verhettük bele Fabian családjába, de nem számított. Jó volt kibékülve, vidáman eltölteni az időt kedvenc ikerpárom társaságában. Remélem mindannyian ki fogunk jutni innen, s életre szóló barátságot köthetünk, átverések nélkül.