01.18.
Ki is vagyok?!
Az életem nem valami habostorta, nem egy hercegnős történet, de még csak nem is egy álom sztori... Az életem egyenlő a káosszal!
Ez a bizonyos nap, rengeteg sorsfordító dolgot rejt magában. Épp a reggelihez készültünk a húgom, apukám, anyukám és én, mikor csengettek.
- Majd én nyitom.-szaladt Liz az ajtóhoz.
- Jóreggelt Postás bácsi!
- Neked is jóreggelt Eliza. Édesapád itthon van?
- Szólok neki.-mondta és már szalad is a konyhába- Apaaa!
- Ki volt az hercegnőm?- kérdezte apa.
- Téged keresnek.- mosolygott.
Apa felállt az asztaltól és kiment az előszobába. Mi pedig tovább ettük a reggelinket. Szokásom szerint csak csipegettem, utóbbi időben alig eszek valamit. Meg is látszik rajtam, mert nagyon sokat fogytam. Hosszas gondolkodásomból anya zökkentett ki.
- Hánykor jössz ma?
- Még nem tudom. Tudod suli, könyvtár... - hadartam el két falat között.
- Suli után nem tudnál elugrani Lizért és átvinni a barátnőjéhez? Mert a héten ott alszik.
- Persze.-helyeseltem, bár semmi kedvem nem volt hozzá, de abban a pillanatban lépett be apa, hogy mondhattam volna nemet.
- Gyerekek. Menjetek készülődjetek a suliba! Anyátokkal beszélnünk kell.-mondta kedvesen, ám nem tudott átverni, tudtam hogy valami gond történt.
- Apa minden oké?-kérdeztem az arcomra fagyott tekintettel.
- Persze.-mosolygott- Liv?
Válasz helyett csak érdeklődően hümmögtem egyet.
- El vinnéd Lizt ma a suliba?-nézett rám kissé szomorúan.
Bólintottam. Liz már fent várt a szobájában, összepakoltunk egy bőröndnyi ruhát a hétre, majd lementünk az előszobába. Elkészültünk. Felvettük a táskáinkat beraktam a csomagtartóba a cuccát és már indultunk is a suliba. Útközbe faggatni kezdett.
- Liv mi baja volt apának?
- Nem tudom hugi.-néztem rá hátra a visszapillantóba.- Délután 2kor átjövök érted, és elviszlek Ninetthez.-tereltem a témát.
- Okés.-mosolygott egyet.
Az út többi részét csendben tettük meg. Mikor a sulijához értünk elköszöntünk egymástól, megvártam míg bemegy és mentem a suliba.
A terembe megérkezve láttam hogy Will a legutálatosabb személlyel beszélget, nevetget. Kicsit elárulva éreztem magam. Tudja jól, hogy ki nem állhatjuk egymást Kimmel. Az egészről tudomást sem véve fogtam a könyveimet és leültem a helyemre. Will egész nap nem szólt hozzám, a menzán is Kimmel ült.
- Liv van valami gond?-kérdezte.
- Ö...mi? Ja, nincs semmi.-habogtam.
- Délután beülünk valahova?-nézett rám kiskutya szemekkel. Ekkor megcsörrent a telefonom.
"Anya" -mutatta a kijelző.
- Mondjad.-mondtam unottan.
- Kicsim, figyelj...-még bele se kezdett, de már valami rosszat sejtettem- el kell utaznunk apáddal céges találkozókra.-fejezte be a mondatát.
- Hogy mi?-kerekedett ki a szemem.
- Sajnálom kicsim. Most kaptuk a hírt. Egy hét múlva jövünk csak haza, Liz úgyis Berniéknél lesz a héten, te pedig már tudsz vigyázni magadra.
Sokkolt a hír. Ledöbbentem. Egy hang nem jött ki a számon.
- Liv jól vagy?-eszméltem fel Luke szavaira.
- Hallo? Liv?? Itt vagy?-kérdezte anya a telefonba.
- Megértettem, jó utat.-csaptam le a telefont.
Luke kérdezgetett, hogy mi volt ez a 'lefagyás'. De nem tudott sok mindent kiszedni belőlem. Egy dolog járt az eszembe, hogy mi bajuk van a szüleimnek. Miért passzolnak le minket mostanság?
- Azt hiszem... most lelépek. -nyögtem ki.
- Liv! Várj! -kiabált utánam, de nem sok sikerrel.
Kifordultam a menzáról és a kocsim felé vettem az irányt. Nem lógtam még sosem egy óráról sem, de most ez sok volt. Túlságosan ideges voltam így nem mertem beülni és vezetni, gyorsan bedobtam a táskám a kocsiba és elindultam a közelben lévő erdő felé kiszellőztetni a fejem. Sosem jártam még itt, itt volt az ideje. Találtam is egy eldugott helyet. Leültem egy farönkre, és el kezdtem átgondolni az életem. Semmire se jutottam mert valaki megszakította a gondolat menetemet. Egy srác volt. Soha nem láttam még. Valahova nagyon sietett vagy futott valami/ki elől.
- Hé...- kiáltottam fel, mikor megragadta a pulcsim.
- Fogd be és figyelj...- tapasztotta be a szám a kezével- gyere velem...gyorsan.
