Oh... Hát nem aranyos tőle? Azthiszem rátaláltam egy igazán jó barátra. Oliver nagyon klassz srác és mellette nem félek semmitől. Ő megvéd, elmondása szerint. Ezek után boldogan hajtottam fejem álomra.
*beep.beep.beep.*
- Ahh...-kiáltottam félhalkan.
Felkeltem, felöltöztem hu... és újabb nap. Megszoktam, hogy a szüleim nincsenek itthon, így otthonosan mozogtam a házban. Elkészültem és mentem a kocsimhoz.
~~~~~
Hiába szerda van, a legtöbb ember azthiszi magáról, hogy egy szombati buliba kellett jönniük. Az arcukon vastag vakolat réteg ékeskedett, hajuk csillámporral teli. Az iskolai szabályzatot nem követve. Haho, mi történt a diákokkal egy nap alatt?! Ahogy végig sétáltam a folyosón egyszerűen nem hittem a szememnek. Will szószerint Kim szájáról le sem szakadt. Hm... ennyit arról hogy a legjobb barátom. Olyan titkait tudom, amiról szerintem még a drága Kim sem tud. Kicsit feldúltan baktattam tovább a szekrényem felé. Odaérve láttam hogy hosszú sor áll egy stand előtt. Kicsit közelebb mentem és láttam, hogy fotózást tartanak. Remek. Elnézve, hogy hogy kinyalták magukat a többiek, ezéven sem megyek el. Fogtam és visszamentem a szekrényemhez. De útközben megláttam hogy a sor már hatalmasra nőtt, így hanyagolva a fényképezést és a szekrényemben való ku
takodást elindultam a hátsóudvar felé. Na kit pillantott meg?! Őt. Háttal állt nekem, odafutottam és a hátára ugrottam. Rossz ötlet volt. Egyik pillanatban még a hátára kapaszkodtam fel, másikban a földön feküdtem sajgó csuklóval. Mikor meglátott visszalépett egyet, majd lehajolt értem és a felsegített..
- Liv! Én.. - dadogta.- Ne haragudj, nem tudtam hogy te vagy.- folytatta, majd megfogta a bal csuklóm, belehasította fájdalom.
- Ne ez fáj- mondtam és a szemem sarkába könny jelent meg, borzasztó érzés volt, mozditani sem tudtam a csuklóm.
- Nem akartam. Sajnálom. De viszont jobban jársz ha elmész orvoshoz.- sütötte le a tekintetét- asszem eltörtem.
Egy szó sem hagyta el a számat. Pedig legszívesebben ordibálnék vele. Beszélt nekem közbe valamit de nem igazán figyeltem rá. Lesepertem magam a másik kezemmel és elindultam. Hirtelen megfogta a kezem. Felszisszentem, ami következtébe elengedte és továbbálltam.
~~~~
Nagyon kedvesen bánt velem az iskolaorvos. Elvitt kórházba és mint kiderült eltört a kezem, megkérdezték hogy mégis mit csináltam. Gőzöm sem volt mit mondjak neki. Csak felemeltem a vállam mintha magam sem tudnám. Mikor végeztünk a röntgennel, lelet várással és a gipszeléssel is, elindultunk a suli felé. A kocsiban csendben utaztunk. Majd egyszer csak megszólalt Polly néni.
- Merre voltál tegnap Liv? Láttam hogy igazolatlan a napod.- mondta, tekintetét le sem véve az útról.
- Hát kiderült,hogy anyáéknak el kell utazniuk külföldre valami munkadolog miatt, így hazamentem elköszönni tőlük, majd megkértek hogy vigyem el Lizt a barátnőjéhez. Ennyi.- válaszoltam, igazából nem hazudtam csak egy nagyon kicsit hisz már nem voltak otthon a szüleim.
- Szóval ellógtál.- nézett rám egy pillanatra.
- Maga mit tett volna a helyembe ha egy hívást kap hogy elutaznak a szülei és majd jönnek egy hét múlva?
- Minden bizonnyal ugyanezt.-gondolt bele.
Bólintottam. Láttam rajta hogy tényleg átérezte a helyzetem.
- Igazolás honnan lesz?- kérdezte.
- Nem tudom.
Megérkeztünk a sulihoz és kiszálltam. Amint elindultam a folyosón a szekrényemhez, megpillantottam őt. Ennek a pillanatnak is el kellett jönnie. Tudtam. Miközben folytonos bámulással néztem ő mások figyelmén osztozott, azokéban a lányokéban, akik rögtön az ágyában szeretnének kikötni. Meglátta, hogy figyelem. Arca mosolygósról dühösre váltott, majd elviharzott a lányoktól, akik szúrós pillantásokat meresztettek felém. Becsengettek. Így szétszéledtek mind. Elindulva az osztályterem felé elkapta valaki a kezem. Fájdalom hatolt a kezembe, valaki megszorította. Megfordultam azon pillanatban, meglepett aki előttem állt.
