- ... az unokahúgom.
Kikerekedett szemmel néztem a távozó Ashton mögött bezáródott ajtót. Azt hiszem kicsit beégtettem magam.
•••
Reggel kicsit kómásan keltem, belenéztem a tükörbe, mit ne mondjak nem egy szép látvány volt. Hajam kócos, szemem alatt a párnám nyomait találtam, nyakamon Ash foglenyomata díszelgett, ami lila, piros és kék színekben pompázott. Csodás. Bár mivel kissé hűvösebb idő volt, mint szokott lenni, így egy körsálat tettem a nyakamba. Tádáá, nyomok eltűntetve. Gyorsan rendbe szedtem magam, felkaptam a táskám az előszobában megpillantottam a tegnapi levelet. Kibontottam, miközbe egyre gyorsabban vert a szívem. Amit talaltam benne lesokkolt. Pár papír volt csak, táblázatok, egyeztetések, majd megpillantottam a 4. lapot. Egy DNS-teszt eredménye. Még hozzá az enyém!!! Ez mégis mi a szar? A papír remegni kezdett a kezemben, ahogy egyre tovább olvastam. Miszerint az az apám, nem az igazi apám! Sokkolt.
Hogymi? Ez csak egy olcsó tréfa. Tuti, hogy az. Dobtam a táskámba a papírokat és indultam suliba. Csütörtök... fúj. Ilyenkor vannak a legidiótább óráink. Kiálltam a kocsimmal és meg sem álltam az iskoláig. Amint leparkoltam a szokásos helyemre rezegni kezdett a telefonom. A kijelzőn megláttam anya nevét. Hát mégsem feledkeztek meg rólunk?
- Szia anya... képzeld...- kezdtem bele, de félbe szakította mondandómat.
- Liv! Jól figyelj rám!-hangjából éreztem, hogy valami gond van- Menj haza pakolj össze mindent, amit csak tudsz, menj el Lizért és háromkor találkozunk a ház előtt! -mondta komoly hangnemben.
- DE...-tátottam el a szám.
- Nincs de, később magyarázkodunk. Most csak tedd amire kértelek.-fejezte be majd letette.
Komolyan ennél rosszabb nem lehet ez a nap? Keresni kezdtem a telefonom névjegyzékében, mikor megpillantottam a nevét rögtön hívni kezdtem. Kicsengett. Először, másodszor.... majd kinyomta. Dühös lettem. De már láttam a nevét a kijelzőn. Hu..
- Segíts kérlek!-szipogtam a telefonba.
- Hé kislány mi a baj?
- Én sem tudom. Átjönnél hozzánk?-kérleltem.
- Adj 5 percet.-mondta gyorsan majd rámcsapta.
Elmentem Liz sulijához, kerestem, de nem találtam sehol. Szóltam a portásnak, hogy fontos ügyben keresem hiába tart az órája. Veszekedett velem, hogy az ilyet előre jelezni kell. Hát köszönöm, hogy szól, mintha tudtam volna, hogy most kellesz hazavinnem. Pár perc múlva lejött a húgom. Elmondtam neki nagy vonalakban, hogy anyáékkal kell mennünk, tehát akármilyen dolga van itt 2 perc alatt pakolja össze és menjünk.
- De nem mehetek. Óra van Liv...- mondta lágy, édes kislányos hangján.
- Liza!-néztem rá komoran.
- De..-nézett rám furcsán.
- Eliza!
- Jó oké, de be kellesz pótolnom, amiben majd segítessz!-durcázott be.
- Siess Liz.-sürgettem.
Gyorsan felszaladt a sok lépcsőfokos csúszós lépcsőn, már attól féltem, hogy elesik és valami baja lesz. Szerencsére nem történt semmi, majd pillanatok alatt kész is volt. Hátamra vettem a táskáját, ő pedig a kis tesizsákjával lépkedett gyorsabb tempóban a parkoló felé.
•••
Ahogy mondta, már az ajtóban várt rám. Oliver az ajtót ütötte.
- Oli... nyugi.-siettünk oda hozzá.
- Mi a baj?- nézett rám, amire egy a hugom irányába fejjel való biccentéssel jeleztem, hogy ne előtte kérdezősködjön- Szia Liz, hogy vagy? - hajolt le és kapta fel az ölébe őt, miközben kinyitottam az ajtót és bementünk.
- Jól, csak nem tudom miért kellett hazajönnöm. Dühös vagyok.- mondogatta- Nagyon le fogok maradni a tanulnivalóval.
- Hé kicsi.. majd segítek bepótolni neked.-nyugtatgatta Oliver.
Bent azt se tudtam mihez kapjak először. Felrohantam a padlásra és hoztam pár dobozt. Oliver zavarodott pillantásával találtam szemben magam, amikor leértem a padláslépcsőn.
- Liv! Mi a baj? Mesélj...-vette ki kezemből az üres dobozokat.
- Nos...
