- Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. - mondta miközben végig a padlót bámulta.
- Ne tarts puhánynak, mert azt nem szeretem. - feleltem.
Pár pillanatig kínos csend állt be közénk. Amit persze ő szakított meg.
- Hadd engeszteljelek ki.
Nem válaszoltam.
- Kérlek. - hangzott el a varázsszó.
- És mégis mivel? - álltam elé csipőre tett kézzel.
- Ö.. Egy reggeli? De ha belemész reggel jönnöd kell velem futni is.
Nem tudom miért de szerettem volna futni kicsit, egyedül pedig eléggé unalmas. Körülnézek magamon és egy kissé duci lányt látok csak, az oldalán hájréteggel, ezellen lehetne tenni.
- Na mit szólsz?
- Nem is tudom.
- Na, egy új hobbi?
Igaza volt. Rám fért volna egy hobbi. Lefoglalna és kevésbé törődnék azzal a bizonyos levéllel, amit még meg kell fejtenem. De egyedül nem megy.
- Benne vagyok, futótársam. - bólintottam, majd kisebb mosoly jelent meg az arcomon.
- Holnap 5kor kelünk és el is kezdjük. Majd jövök érted. - mondta azután indult is.
5kor? Ez a pasi teljesen meghibbant. Akkor még senki sincs fent.
Az egész napomat a szobám berendezésével töltöttem. Kitettem pár régi képet a volt barátaimról az új asztalomra. Willről, Lukeról és Ashtonról. Oliverről nem találtam meg a képet amit magammal hoztam, gondoltam biztosan itt van valahol csak elbújt a kis huncut fotócskája.
Bekapcsoltam pár szomorú zenét a telefonomon, felhuppantam az ágyam tetejére és semmitmondó tekintettel bámultam az utcán elhaladó gyermekekre. Átnéztem a szemközti házhoz, ahol most egy romos ház állt. Nem ő lakott ott. Nem Ashton. Hiányzott. Hiányzott, hogy nem próbált felidegesíteni. Hiányzott, hogy amikor szüleim távol voltak és egyedül voltam, ő volt az aki leellenőrizte, hogy élek e még vagy hogy jól vagyok e. Hiányzott, hogy Oliver megvédjen mindenkitől. Hiányzott Hetti sütije.
Feltörtek az otthoni emlékek. Ebbe eléggé belefáradtam és elkapott az álom.
Álmomban otthon ébredtem. Odaszaladtam az ablakhoz, meglestem hol is lehetek. Ott. Ott ahol a szomszédomban ő lakott. Felkaptam egy pulcsit és pizsamában szaladtam át az ajtajukig. Félénken bekopogtattam. Másodpercek múlva nyitódni kezdett az ajtó és kilépett rajta egy velem egykorú lány. Kicsit megtorpantam.
- Segithetek valamiben? - kérdezte.
- Ashtont keresném. - válaszoltam, majd léptem egy fél lépést hátra.
- Mackóm. - kiáltotta fel az emeletre. - Keres téged egy lány.
Következő pillanatbam megláttam őt. Lassú léptekkel lépkedett az ajtó irányába. Majd megállt és megszólított.
- Segíthetek?
- Nem emlékszel rám? - kérdeztem tőle.
- Nos, nem igazán. - mondta miközben grimaszolt egyet felém.
- Liv vagyok. Még így sem? - néztem rá egyre elbizonytalanodva.
- Sajnálom nem.- rázta meg a fejét.
- De hát itt lakom szembe. - mutattam a hátam mögött lévő házra.
- Ne haragudj, de nincsenek szembeszomszédjaink. - nézett rám egyre furábban.
Hátrakaptam a tekintetem és amit láttam lesokkolt. Tényleg nem állt ott egy ház sem. Visszafordultam hozzá. De már nem állt senki a nyitott ajtónál.
Ekkor hirtelen magamhoz tértem. Teljesen az előbb történtek hatása alatt voltam még. Furcsa álmomból egy hang zökkentett ki. Kopogtak az ajtómon.
- Tessék? - mondtam fáradt hangon.
- Jó reggelt. Uh. - nézett rám furcsán. - Minden oké? - kérdezte.
- Nem. De lényegtelen. Bocsi, hogy nem keltem fel hamarabb. - takartam gyorsan el a testem a takarómmal.
- Nem láttam semmit - nyugtatott meg, vagyis azt hittem, ám folytatta amit elkezdett -, de fogok, ha nem igyekszel kimászni az ágyból.
- Adj 5 percet.
- 5 perc múlva benyitok. - nevette el magát.
Nem válaszoltam, csak morogtam egyet. Az ajtó bezárult és elkapott megint az az érzés, amiről álmodtam. Vajon mit jelenthet ez? Megkedveltem őt. Mármint Ashtont, nem Justint. Ki volt az a lány? Miért érdekelnek ilyen kérdések? Gondolataimban kissé elmerülve, a pizsama nadrágomat próbáltam leszedni magamról, ami nem túl gyorsan történt, arra lettem figyelmes hogy Justin benyit, én pedig egy pólóba és bugyiba állok előtte.
- Mi az? - kérdeztem.
- Azt hittem már végeztél.
Nos, negyed órás késéssel készen is voltam. Felvettem az egyik sportcipőmet, sportmelltartómat, amire egy haspólót vettem plusz egy térdnadrágot.
Úgy gondoltam kicsit bemelegítünk, majd utána futunk vagy pár 100 métert, de nem igy lett.
Már nem tudom milyen messze járhattunk én már csak kapkodtam a levegőt, míg ő magabiztosan épphogy megizzadva futott előttem.
Most komolyan egész úton előttem fog futni? Direkt nézeti velem a hátsóját?
Persze, hát köszi.
Már épp szóltam volna neki hogy pihenhetnénk egy kicsit, amikor lassítani kezdett.
- Nos akkor reggelizzünk. - csapta össze a kezét.
- Várnál... egy kicsit. - kapkodtam a levegőt.
- Csak nem elfáradtál? - villantott mondanivalója közben egy kis mosolyt, amire nem válaszoltam csak kinyújtottam a nyelvemet rá.
Bementünk egy kis büfébe, ahol mindenki igyekezett sürögni-forogni. Nagyon kedves volt Justintól, hogy úriemberhez illően odavezetett egy üres asztalhoz. Miután leültünk és hozzánkért a pincér, felfigyeltem valamire.
- Hé Robin. - intett le egy pincért, ám nekem pont ő volt a furcsa.
- Sziasztok. Mit hozhatok nektek? - kérdezte munkájának megfelelően.
Ahogy tudtam a karommal egyre jobban próbáltam takargatni az arcom nehogy felismerjen, amíg Justin rendelt. Késő volt.
- Mond Justin ez a hölgy lenne az új barátnőd? - tette fel udvariasan a kérdését.
- Ö.. Erre nem tudom mit kellene mondjak. - nézett közben rám.
- Várjunk... - igen tuti leesett Robinnak - öm...
