- ... nem tudom. Csak követem anya utasításait.- lábadt könnybe a szemem.
- Héj, ne sírj hercegnő- lépett közel hozzám, majd a keze közé fogta a fejem és folytatta- akármi van, nem lesz gond.
Nem válaszoltam csak elindultam a táskám felé, remegő kézzel kivettem a papírt és Oli arcába nyomtam. A hivatalos dokumentum széle már kicsit gyűrött volt, hiszen csak bedobtam a táska aljára reggel. Oliver kikapta a kezemből, majd miközben szemügyre vette én megtörölgettem a szemeimet és bevittem a dobozokat Lizhez. Elmondtam neki hogy most össze kell mindent pakolnunk, mert hosszú út áll előttünk. Látta, hogy ideges vagyok így szó nélkül tette a dolgát, mire elkezdte bepakolni a fontosabb dolgait; papírokat, plüss állatokat, képeket. Az ágya alól egy piros-fekete csíkos nagy méretű bőröndöt húztam elő. A szekrényéhez mentem és bepakoltam minden ruháját minnél szebben, hogy elférjenek mind. Amikor végeztem felálltam és szó nélkül kimentem. Hagytam hogy egyedül legyen egy kicsit. Bementem a szobámba ahol az ágyamon ülő Oliverrel találtam magam szembe, aki még mindig az orvosi papírokat tartogatta a kezében.
- Szóval az apád, nem is az igazi apád?! -kérdezte félhangon.
Nem hittem hogy ilyen rosszul fog esni ha kimondja. De tudtam, hogy ez is meg fog történni, azaz hogy rá fog kérdezni. Számat választadóan nyitottam, de azon egy hang sem jött ki. Gombócot éreztem a torkomban, ami nem mozdult onnan. Émejegtem. Nem tudtam mit kellene tennem vagy mondanom. Ott álltam az ajtóban könnyes szemekkel a földet bámulva. Ám ekkor a könnyeim életre keltek. Elindultak a forró arcomon lefelé, ahogy egyre lejjebb folytak, éreztem az égető érzést ott, ahol bőrömhöz értek. Oliver mellettem termett egy pillanat alatt, letörölte a szemeim alól a könnyeim, majd felkapott és elvitt az ágyamig. Eszembe jutott a tegnapi nap, amikor Ashton ugyanígy vitt a kanapéra, ahol a nyakamra tapadt. Oli leültetett és megpróbált megszabadítani a cipőmtől majd a sálamtól. Mindaddig hagytam míg eszembe nem jutott a nyakam. Nem kellene látnia. Nem tudom hogyan reagálna rá, így mikor azt szerette volna kivenni a nyakamból, egyből odakaptam a kezem. Vette a célzást, hogy ez rajtam marad. Elmosolyodott és átment Liz szobájába. Abba maradt a sírásom, nem is tudom miért. Vagy Oli miatt, vagy mert már nem volt elég könnyem? Hmm, lehetséges hogy a könnye el tud fogyni az embernek? Érdekes. Nem tudom. Egyre inkább elterelődött a figyelmem kis hülyeségekre, ami valamilyen szinten jó, csak hát azért ment az idő rendesen. A szekrényen az órám 10.00-át mutatott. Ideje lenne nekem is pakolnom. A szekrényből egy rózsaszín " Just Lie " feliratú hatalmas bőröndöt kotortam elő. Ezzel megyek általában táborokba és nyaralni is, minden cuccom jól elfér benne. Kicipzároztam és a szekrényem felé fordultam ahonnan már ki is vettem az első adag ruhámat. Sorba bepakoltam mindet, ahogy végeztem rájöttem hogy még semmi személyes tárgyat nem raktam el. Betettem a képeimet, amelyek legtöbbje Will és Luke társaságában készült. Bevallom nagyon hiányoznak. De már semmi sem a régi, megváltoztak ahogy én is, eltávolodtak tőlem, nos nekem nem volt mit tenni ezellen nekem is el kellett tőlük. Bedobtam pár képet a kukába és indultam sminkes asztalom irányába. Bedobáltam a kistáskámba a sminkeket, majd betettem a bőröndbe. A fürdőszoba felé mentem, ahol bedobtáltam a fontosabb dolgokat egy közepes válltáskába. Telefonbeszélgetés zökentett ki a monoton pakolásból.
-... Liv barátja, nem, nem, igen, persze, viszlát -nyújtotta át a telefont-
Anyukád az.-nézett rám szomorkás arccal.
- Halo?
- Liv. Naggyából összepakoltatok már?
- Persze. Mindjárt kész vagyunk. -mondtam közbe Oliver karjait éreztem a derekam körül.
- Lassan ott vagyunk értetek.
- Hm. Szia.-raktam le a telefont.
Szomorkás arccal bámultam a földet, Oliver felemelte az államat, majd elkezdte:- Hé Liv...
