Engedj el! (BEFEJEZETT)

16. fejezet

Meghoztam a kövi részt :) Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást :) Ja, és köszönöm a sok csillagot, komit és követőt, mert nekem ezek nagyon sokat számítanak, ugyanis innen tudom, hogy érdemes-e tovább csinálnom ezt az egészet vagy inkább hagyjam a francba.

Szóval nyugodtan jöhetnek a komik is, mert imádom őket olvasni :D

Nem mozdultam. Fogalmam sem volt mit csináljak.

- Melissa... jól vagy?- kérdezte ismét.

A könnyek lassan eleredtek a szememből. Szerintem az agyam még csak most fogta fel igazán, ami az előbb történt.

- Gyere ide- felhúzott, én pedig erősen belekapaszkodtam és még jobban elkezdtem sírni.

- Köszönöm- mondtam hüppögve.

- Nyugi. Most már semmi baj nem lesz- mondta Chris és a hajamba csókolt. - Menjünk haza, rendben?

Csak bólogatni tudtam, mert a könnyek nem akartak elállni.

Hirtelen egy autó lámpái világítottak meg minket. A taxim megjött. Beszálltunk mindketten, majd hazamentünk.

Chris egész úton fogta a kezem, én pedig a vállára hajtottam a fejem és próbáltam megnyugodni.

Alig tudtam felfogni a történteket. Az a fickó meg akart erőszakolni. Vagy elrabolni. Nem is tudom melyik variáció a jobb. Nem hiszem el, hogy még itt sem tudok nyugodtan élni. Miért engem találnak meg az ilyen állatok állandóan? Én csak egy kis szabadságot akarok. Olyan nagy kérés ez? Úgy látszik igen. Mindig fenyegetni fognak és ebből nem tudok kiszabadulni. Ebbe születtem és ebbe is fogok meghalni. Miért büntet ennyire az élet? Nem elég, hogy van egy idióta anyám és egy diktátor apám, még a normál embereknek sem vagyok jó.

Kiszálltunk a taxiból és felmentünk a lakáshoz. A liftben nem szóltunk egymáshoz, ami nem is volt már meglepő mióta összevesztem vele. Bementünk a lakásba.

- Hé!- fogta meg Chris a karom. - Jól vagy?

A hangja aggódó volt.

- Persze- erőltettem magamra egy mosolyt és letöröltem a könnyeimet. - Hiszen megszokhattam már- nevettem el magam kényszeredetten.

- Miről beszélsz?- kérdezte.

- Semmiről. Kösz Chris, jól vagyok- kiszabadítottam a karom és a szobámba indultam.
Az ajtó előtt ismét megállított.

- Mit akarsz azzal mondani, hogy már megszokhattad volna?- kérdezte homlokráncolva.

Nem mondhatom el neki. Akkor megtudná honnan jöttem és soha többé nem állna velem szóba.

- Hát, hogy... tudod... New York. Itt szinte mindennaposak az ilyenek- vontam meg a vállam és lesütöttem a szemem.

- Nem, nem erről van szó- erőltette tovább. - Mit titkolsz?

Veszélyes téma! Veszélyes téma! Gyorsan találj ki valamit!

A fogaskerekek csak úgy kattogtak a fejemben, de semmi nem jutott eszembe.

- Melissa...- sóhajtott egyet. - Megbízhatsz bennem. Én... nem ítéllek el. Mindenkinek van valami felesleges poggyásza, amit egész életében cipelnie kell, de ha megosztod valakivel sokkal könnyebb lesz.

Még sose hallottam ilyen komolyan beszélni valamiről. Tényleg segíteni akart, de... No igen, ott van az a de. Ha elmondom neki, akkor is számítanom kell a következményekre. Bármilyen reakciója is legyen, én nem akarom tudni. Nem kell a sajnálata sem! Az sosem őszinte!