Engedj el! (BEFEJEZETT)

24. fejezet

Újabb vasárnap, újabb rész :D Na, jó félretéve ezt a hülyeséget, megint itt az új rész, amit próbáltam kicsit durvábbra írni, bár én nem vagyok az az erőszaktevő típus, ezért lehet nem sikerült annyira "hűha"-ra. Ahogy látjátok lassan vége lesz a sztorinak, kb úgy 4 rész van még, és utána vége :(

DE! Nem kell aggódni, mert írok egy hasonló történetet, az is ilyen #badboy kategóriás szóval nem szabadultok meg tőlem :D

JÓ OLVASÁST!

Sötétség. Ez borított mindent, mikor felébredtem. Először azt hittem meghaltam, de annak nem lett volna értelme, mivel akkor fehérségnek kellett volna körülvennie. Ehelyett maradt a feketeség.

Felkeltem a puha valamiről, amin feküdtem és próbáltam valamerre elindulni, de fogalmam sem volt hol vagyok. Mi van, ha van valaki vagy valami még rajtam kívül itt?

Lassan letettem a lábaimat a földre. Leguggoltam és úgy próbáltam tovább menni. A falat kerestem, mert akkor talán nem ütköznék neki semminek, de nem találtam.

Előrefelé kúsztam, azonban neki ütköztem valaminek. Megtapogattam és felismertem, hogy valami fából készült dolog lehetett. Elindult jobbra, de közben a tenyeremet végig rajta tartottam és egy hosszú farudat fedeztem fel. Megkapaszkodtam benne és felhúztam magam, majd tovább mentem, de egyszer csak kisiklott a kezemből, így párat visszaléptem.
Olyan volt, mint egy lépcsőkorlát. Leguggoltam és felismertem, hogy ez egy felfelé vezető falépcső.

Fokról-fokra lépkedtem és a tetején egy ajtóba ütköztem. Megkerestem a kilincset, de az ajtó zárva volt.

Türelmetlenségemben nem tudtam mit csinálni, elkezdtem verni az ajtót és segítségért kiabáltam, azonban választ nem kaptam.

Nem tudom meddig csinálhattam ezt, míg végül feladtam és visszakullogtam az "ágyamhoz". Felismertem, hogy egy matracon feküdtem végig.

Nem bírtam a sötétséget. Mindig is utáltam, mert a mi pincékben is az volt. Kicsi koromban szerettem ott játszani, mert egyedül lehettem és apám elől is elbújhattam.

Várjunk kicsit! Ismerős volt ez a szag. Minden pincének doh szaga van, de a miénknek égett gumi, mivel a kocsinknak sokszor elkopott és a régieket állandóan ide hoztuk le.

Ismét felálltam és egyenesen előre mentem. Egy ládát kerestem, amibe belevéstem még régen a monogrammomat.

Beütöttem a lábamat, aminek köszönhetően kisebb káromkodáshullámot zúdítottam a tárgyra. Térdre ereszkedtem, majd megtapogattam a zörgő valamit.

Ez volt az! A láda! Az ujjaimmal egy karcolásfélét kerestem. Meg van! Ez egy... M!

Csakis egyet jelentett. A mi pincénkben vagyok bezárva!
Ezek szerint apámnak mégis sikerült megtalálnia, de sokkal keményebb módszerrel akar megbüntetni.

- Hé! Valaki azonnal engedjen ki! Kérem! Nem akarok itt lenni!- ordítottam, de senki nem jött.

Visszakullogtam az matrachoz és álomba sírtam magamat.

*****************************

Hangos kattanást hallottam. Már több mint 6 órája be vagyok ide zárva, de lehet, hogy nincs annyi. Nem tudom. Az időérzékem elveszett.

A lépcső tetején lévő ajtó kinyílt és egy alak közeledett.

A fentről jövő fénynek köszönhetően jobban szemügyre vehettem a helyiséget. A matracom a jobb hátsó sarokba volt téve, amivel szemben volt a lépcső. Tőlem jobbra régi kacatok voltak bedobozolva, elkopott gumik, zsákok, és apa szerszámos szekrénye, amiben nem volt semmi.