Engedj el! (BEFEJEZETT)

21. fejezet

Halii :D Ismét itt vagyok és (hogy lássátok kedvességemet) most hamar hoztam az új részt :)

Azonban van egy ROSSZ hír :/ Hamarosan véget ér ez a történet és folytatni fogom a másikat: VÉGSŐ SIKOLY. Remélem azt is sokan olvassátok majd, szóval, ha eddig nem lestél bele, akkor ne késlekedj ;)

Innentől kezdve próbálok kicsit több action-t vinni a sztoriba (igen, felébredtem így a vége fele).

JÓ OLVASÁST!

- Semmi- riadtan kaptam felé, de ő gyorsabb volt és a háta mögé rejtette, majd leszállt rólam. - Kérlek, add vissza- én is felálltam és a kezemet nyújtottam a levélért.

- Talán szerelmeslevelet kaptál?- kérdezte kajánul elmosolyodva. - Tudod, hogy kinyírom a srácot.

Nekem ez egyáltalán nem volt vicces. Elolvastam az egyik este a levelet, de csak félig, mert nem bírtam tovább nézni az anyám szánalmas mentegetőzését. Mindig ezt csinálta.

- Azért megnézem, hogy megbizonyosodjak róla.

Kivette a borítékból a kis fehér lapot és széthajtotta. Próbáltam érte kapni, de nem engedte, hogy elvegyem tőle, mert mindig úgy fordult, hogy ne érjem el.

Egyre több ránc jelent meg a homlokán, ahogy a sorokat olvasta. Egy idő után feladtam a próbálkozásaimat és inkább leültem az ágyra, a fejemet pedig lehajtottam.

- Melissa! Ez mi?- kérdezte Chris komoly hangon.

Nem szólaltam meg, mert tudtam, hogy ha megtenném, akkor be kellene, hogy valljak mindent a családommal kapcsolatban. Azt, hogy apám minden nap megvert, mert sose volt jó semmi, amit csináltam, azt, hogy anyám cserbenhagyott, hogy menekülök otthonról és, hogy van egy heg az oldalamon az egyik incidens miatt.

- Melissa!- szólt erélyesebben.

Felnéztem rá, de bár ne tettem volna. Az arca érzelemmentes volt és válaszokat követelt.

- Egy levél az... anyámtól- suttogtam.

- Azt látom, de miért írja azt, hogy azonnal szüksége van rád? Hogy feltétlenül meg kell meglátogatnod? Hol kell meglátogatnod?

- Az... elmegyógyintézetben- mondtam ki egy szuszra.

Inkább a kezemet bámultam, mint azt a gyönyörű szép szempárt, amelyben most vihar tombolt.

- Mi?- kérdezte meglepődve. - Miért van ott?

- Nem ejthetnénk a témát?- kérdeztem indulatosabban és az ajtó felé vettem az irányt, hogy véget vessek ennek a kérdezz-felelek-nek.

Chris elkapta a karomat és nem engedett el.

- Melissa... mi ez az egész?- kérdezte. Tekintete ellágyult.

- Semmi... én csak... felejtsd el ezt a levelet jó?- simogattam meg az arcát, de sajnos a próbálkozásom hiábavaló volt.

- Miért nem mesélsz soha a családodról?

- Mert nem akarok- mondtam határozottan.

- Miért?- csattant fel.

- Mert utálom az egészet, érted? Utálom, hogy van egy szadista apám, aki sose becsült meg és soha nem tekintett rám a lányaként! Aki állandóan vert, és aki miatt nem tudok szabadon élni! Az anyám meg egy riadt kis senki, aki otthagyott neki 10 évesen! Van fogalmad arról, hogy milyen érzés minden nap gyomorgörccsel ébredni, mert sose tudhatod mi történik veled aznap? Hogy nem vernek-e meg annyira, hogy többé nem tudsz felállni? Vagy, hogy minden ütésnél azt kívánod, hogy bárcsak meghalnál, mert már nem bírod elviselni?- kiabáltam könnyes szemmel.