Engedj el! (BEFEJEZETT)

30. fejezet

OMG😱😱 40K+ MEGTEKINTÉS???

Köszönöm nagyon, nagyon a sok kommentet, csillagot és követőket😄

Tudom, hogy sokan szeretitek a sztorit, és ennek nagyon örülök, de sajnos már csak 1 rész van belőle😟

DE! Jó hír: írok majd még egy epilógust is hozzá és abban az új történetemből is benne lesz egy kis előzetes😊

JÓ OLVASÁST!

Átfordultam a másik oldalamra és éreztem, hogy üres az ágy. Kinyitottam a szemem és tényleg nem volt mellettem Chris.

Már épp kiabálni akartam a nevét, mikor kinyílt a szobámhoz tartozó fürdőszoba ajtó és egy félmeztelen Chris-szel találtam szembe magam.

Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Tekintetem végigjárattam felsőtestén. A kidolgozott vállon át a kockás hasáig, mindene tökéletes volt.

Elindult felém, az arcán a tipikus nagyképű mosollyal, és mikor mellém ért, lehajolt hozzám. Ujját az állam alá tette és becsukta a számat.

- Csukd be a szád, mert még belerepül valami- mondta önelégült mosollyal.

- Nem is volt nyitva.

- Dehogynem. Csodálom, hogy a nyálad ki nem folyt.

- Nem vagy te olyan hihetetlen- forgattam a szemem.

Hirtelen rám ugrott, és pislogni se volt időm, máris megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint a tegnapi. Az lágy és finom, ez pedig vad és követelőző. Nyelve megtalálta az enyémet és vad táncot kezdtek járni. Szinte falta az ajkaimat. A csók végén lágyan meghúzta alsó ajkamat és szemembe nézett.

- Még mindig nem vagyok hihetetlen?- kérdezte fél szemöldökét felhúzva.
Észrevettem, hogy van ott egy friss seb. Ezzel eszembe juttatta a tegnap estét, ami elég volt ahhoz, hogy a kedvemet elrontsa.

- Hé!- fogta meg lágyan az arcomat. - Mi a baj?

- Csak... eszembe jutott a tegnap este. Amikor...

- Lisa!-sóhajtotta. - Ne aggódj, már jól vagyok. Valami Mike nevű fazon tegnap este hozott egy zacskó jeget, amivel el tudtam tűntetni a monoklimat. Már csak ez a kis seb van, de az semmi.

- És a bordáid?- kérdeztem aggódva.

- Fáj, de elviselhetően.

- Sajnálom- sütöttem le szemeimet.

- Mégis mit?- ráncolta homlokát.

- Hogy ez történt veled.

- Még mindig itt tartunk?- sóhajtotta.

- Hogy érted azt, hogy még mindig?- néztem szemeibe.

- Melissa... elmondtad már százszor, hogy sajnálod és nem akartál senkit belekeverni az ügyedbe. Azonban én magamtól jöttem utánad. Fogalmam sem volt, hogy hol vagy, és képes voltam bárkinek neki menni, aki gúnyolódott velem, hogy elhagytál. Mert tudtam, hogy nem. Tudtam, hogy magadtól sose mennél el csak így. Ezért Hannaht kezdtem el zaklatni, amíg el nem mondta, hogy talán itt lehetsz, és idejöttem. Szóval ne sajnáld, mert nem a te hibád, érted?

Nem szólaltam meg. Egyrészt, mert fogalmam sem volt mit mondhatnék ezek után, másrészt pedig nem hittem el, hogy valaki ennyire szeret és kitart mellettem.

Igen, most már tényleg száz százalékosan érzem, hogy milyen is szeretettnek lenni.

- Mondj valamit- kérte halkan Chris.