Engedj el! (BEFEJEZETT)

22. fejezet

MI, MI, MI? 20+K MEGTEKINTÉS?
Nagyon szépen köszönöm ^^ A múltkor jutott eszembe, hogy kaptam vmikor egy díjat erre a sztorimra, de már fogalmam sincs kitől, azonban köszönöm neki és bocsi, hogy nem emlékszem ki vagy :3

Mindegy... hoztam egy újabb részt és az, hogy a végéhez közeledik a sztori, nem azt jelenti, hogy ez lesz a zárórész. Azt majd amúgy is kiírnám, szóval ne aggódjon senki :)

JÓ OLVASÁST!

Miután kiléptem az intézetből, Chris-szel beültünk a kocsiba és haza indultunk.

- Na és mit mondott?- törte meg a csendet.

- Miután elmentél? Bocs. Miután kedvesen elmondta, hogy kopj le? Hát... nem sok mindent. Megint elkezdett mentegetőzni, hogy mennyire sajnálja azt, hogy otthagyott és valamit motyogott arról, hogy tartsam távol magam az apámtól- vontam meg a vállam, majd az ablak felé fordultam. - Mintha nem ezt csináltam volna mindig is- mondtam halkan, de úgy látszik Chris meghallotta.

- Hogy érted?

Idegesen sóhajtottam.

- Miért akarsz ennyit tudni a családomról? Nem fognád be csak most az egyszer, kérlek?- kérdeztem idegesen.

Elegem volt a folytonos kérdezősködéséből. Tudom, hogy csak segíteni akar, de nem akarom még jobban belekeverni. Már így is túl sokat tud.

- Csak próbálom megérteni a helyzetedet- motyogta.

Az út hátralévő részében nem szóltunk egymáshoz.
Hazaértünk, de nem szálltunk ki a kocsiból. Én mereven előre bámultan, Chris pedig felém fordult.

- Nézd, sajnálom... Nem akartam...

- Ne!- suttogtam. - Nem a te hibád. Csak tudod... nehéz erről beszélnem. Rajtad kívül Hannah tud erről, de ő se teljesen- hajtottam le a fejem és közben a kezemet babráltam.

Chris megfogta az államat, így kénytelen voltam a szemébe nézni.

- Ha majd el akarod mondani, én meghallgatlak- mosolygott. - De meg kell tanulnod bízni bennem.

- Próbálok.

Elmosolyodott, majd közelebb hajolt és megcsókolt. Én is visszacsókoltam. A keze lecsúszott a combomra, én pedig a hajába túrtam. A tenyere már a pólóm alatt járt, és tudtam, hogy ezt inkább fent kellene folytatni.

- Chris... inkább ne itt- nevettem el magam.

Ő is elvigyorodott, majd kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé indultunk.

A liftben is egymásnak estünk, csak akkor váltunk el, mikor egy idős nő beszállt a kutyájával.

A kulccsal bajlódtam egy kicsit, mivel Chris eközben hátulról a nyakamat kezdte el puszilgatni.

- Nee, várj már egy kicsit- nevettem.

Mikor végre sikerült bejutnunk, Chris felkapott és felültetett a pultra, majd ismét csókban forrtunk össze.

- Öhm... nem akarok ünneprontó lenni, de 1, azon eszünk 2, fél óra múlva kezdődik a meló- szólalt meg Chris háta mögött Hannah.

Ne mááár! Miért ilyenkor kell jönnie?

Elváltunk egymástól.

- A legjobbkor, mint mindig- mormolta Chris. Megfordult és úgy beszélt Hannah-hoz.

- Bocs Hannah, egy kicsit elragadott a lendület- mondta kisfiús mosollyal.

- Azt látom- forgatta meg szemét barátnőm. - Melissa, Bob azt kérte menj be hamarabb.