Holdfogyatkozás

1. Fejezet

Sziasztok ez itt az első fejezet remélem tetszeni fog! Ezt a történetet még régebben írtam. 

Puszi!

Holdfogyatkozás

1.Fejezet

Így kezdődőt

Miden rendes sztorit egy bemutatkozással kezdenek. Az én nevem Nikolett Hale „Niki". Egy kaliforniai kisvárosban Beacon Hills-ben születem. Három testvéren van „Derek, Laura, Cora" és egy bácsikám „Peter". Negyedik testvérként kisé nehéz volt, míg én 1-2 éves voltam ők 16,17,18 mondjuk úgy késői gyerek voltam. De egy szép napon, amikor én úgy kör belül 5 éves volta, amikor a tesóim suliba voltak anya, azaz az alakváltó, ami elég nagy érdem, mert a világon midig csak egy van. Jaj, kifelejtetem egy fontos részletet én és a családom vérfarkasok vagyunk nem is akárminek a fajtánk közt is királyi család. Ha ezt tisztáztuk a kor mondom onnan ahol abbahagytam anyum neve Tália Hale, aki ezen a napon falkagyűlést hívót össze. Az egész falka a picébe volt megbeszélésen én közben fen voltam a szobámba ücsörögtem az ágyon. Egyszer csak egy durranást halottam ezért lerohantam a lépcsőn a mikor leértem már miden éget. Rohami kezdem az ajtó felé, hogy kijussak az égő házból, de az ajtót nem tudtam kinyitni. Halottam, ahogy a falka tagjai kiabálnak fájdalmukban.

- Anya, anya - kiabáltam nagyon megijedtem. Ekkor egy alakot láttam meg a tűzben közeledni felém megismertem.

- Peter bácsi segíts, nem nyílik az ajtó – kiabáltam neki egy kisé szipogva a félelemtől. Aztán odajött meg próbálta kinyitni. De nem sikerült neki.

- Nem nyílik basszus eltorlaszolták azok a rohadék vadászok. – kiabálta magából kikelten. Aztán már semmire nem emlékszem csak ara hogy a mentőnél vagyok oxigén maszkban Derek pedig a mentő orvos tol, kérdezi, hogy jól vagyok e, és hogy Peter helyrejön e valahogy.

- A lány jól lesz, de a férfinak sok év kel a felépülésre. Részvéten. Csak ők ketten élték túl a többiek bent égtek.– Úr isten mindenki bent éget ne elszorult a szívem csak én és Peter bácsi éltük túl. De akkor Anya és a többiek...

- Derek!- csak ennyit bírtam nyöszörögni és nem sokat láttam a könnyeimtől. Amikor odajött fájó szível, ugyan de megkérdeztem –Anya tényleg...?

- Igen!- felelt szomorúan könnyes szemmel. Ekkor kezdem el igazán sírni.

- Ugye veletek maradhatok?- kérdeztem könnytől maszatos arccal nagy égszínkék szemeimet rá emelve.

- Mindent meg teszünk, érte húgi ígérem becs só!- mondta és hosszú ébenfekete hajamat eltűrte az arcomból. Ekkor Laurát láttam meg a sminkje elfojt a sírástól.

- Lora!- szóltam neki elhaló hangon. Mire oda jött és megölelt.

- Semmi baj nem lesz hugica!- suttogta nekem. De a hangján érezhető volt a fájdalom. - Mindent megoldunk, ígérem! – Mondta majd az orvoshoz lépet, aki az egyik helyszínelő rendőrrel beszélt.

- Elnézést meg tudná mondani, hogy a bácsikánk milyen állapotban van azt halottuk súlyos az állapota?- kérdezte félve.

- Már a fiatalembernek is mondtam az életveszélyen túl van, de hosszú évek kellenek a tejes felgyógyuláshoz.

- Hát persze csakis!- halottam meg egy ismerősen pimasz hangot. a felismeréstől elmosolyodtam.

- Cora!- szóltam neki mire rám mosolygott. És közben tüzes tekintetet lövellt a dokira.

- Cora!- szólalt meg Derek és Lora velem egy időben. Ere Car-töl kaptak egy „most meg mi bajotok csak a véleményemet mondom, ami amúgy is igaz" pillantást. Ere ö is kapót Lorá-tol egy helytelenítő pillantást és kiérdemelt Derek-töl egy „fogd be a szád, mert nem tudja mindenki, hogy vérfarkasok vagyunk és ne mis kel nekik ezt jól jegyezd meg vagy most helyben felpofozlak" pillantást. Ere én csak felsóhajtottam. Ez az én családom nem másé csakis az enyém. Gondolta, és megláttam a szociális munkást. Négy gyereket nem hagyhatnak nevelőszülők nélkül. Sajnos. Odajött hoznák, mire Derek intet Car-nek hogy most azonnal jöjjön oda és ne a dokikat inzultálja. Ere nagy nehezen ö is odakullogott. A szociális munkás olyan 30,35 év körüli dagadt nő volt, szürke vászon miniszoknyát rózsaszín mell kidobós inget és szürke kabátot viselt, szőke haja szoros kontyba fogva.

- Derek!- szóltam a bátyámnak- Szerintem vigyázunk vele, mert a végén lereped róla a ruha és szembetalál a gomb és akkor mehetünk, a sürgőségire fél szemel és ha Cart találja el a modora mait még ki is rakják, mert őrületbe kergeti a dokikat. És nagyra nyílt szemmel, bámulna a nő, hogy karmod nő és fej bevágod. A dokik, pedig azért mert vissza nő a szemünk. - Ere mind elnevettük magunkat a nő nem érti, hogy min nevetünk hisz meghalt a családunk.

- Annyira ne mis szörnyű a modorom. – halottam meg Car méltatlankodó hangját két röhögésünk közt.

- Hát persze! –mondtam két nevetés közt – Ha nem szörnyű a modorod ne mis vagy Hale. –mondtam mire kidugta rám a nyelvét.

- Lora! Szerintem öt örökbe fogadták! – mondtam a nővéremnek mire megint nevetni kezdünk. Ezaz én családom röhögünk. De most már „Ms. Röfi" ideért.

- Sziasztok, gyerekek! – mondta „Ms. Röfi" mézes mázos hangon – Melyikkőtök a legidősebb? – kérdezte

- Laura! – kiáltottuk Corával szinkronban.

- Oké! – mondta – És melyikkőtök Laura? – kérdezte túl sok mézel mázzal a hangjában.

- Én! – mondta a nővérem nagyot sóhajtót. És kaptunk egyenként egy helytelenítő pállatást.

- Rendben és hány évesek vagytok? És mi a nevetek? – Ur isten én ettől a nőtől hányingert kapok. Gondoltam. Közben a nővérem belekezdett.

- Én Laura vagyok és 19 éves! Ö az öcsém Derek 17 éves! Ö az egyik húgom Carolina 7 éves! Ö pedig a legkisebb testvérünk Nikolett 5 éves! – mutatott be minket a nővérem „Röfinek".

- Ugye nem kel elszakadnunk egymástól? – kérdezte Car pimaszul. Ere a nő vágót, egy grimaszt. Engem Derek lefogót a derekamnál fogva, mert tudta, hogy a testvéreimnek beszólogató vagy grimaszolok, nem húzzák mellettem sokáig.

- Az én nevem Naomi! - mondta vigyorogva. Na, én most beleköpök a szeme közé. Gondoltam. De Derek befogta a szám. A francba honnan tudja, hogy mit akarok csinálni.

- Nix viselkedj! - halottam meg Lora morcos hangját – és bármilyen beszóláson jár az eszed felejtsd el!

- De...! - mondtam – Most meg miét! Olyanak ismertek, aki vissza szol! – tetem a szívemre mindkét kezem.

- Igen! – válaszolták testvéreim kórusba

- Jó! – mondtam durcásan – De ugye tudjátok, hogy sosem felejtek – mondtam mosolyogva.

- Gyerekek! – szolt ránk „Ms. Röfi" éles rikácsolós hangján. – Lennétek szívesek idefigyelni!?

- Igen! - mondta Derek és Lora egymás után. – Nem - feleltem Car-el kórusban.

- Jó! – mondta – Szerencsétek van találtunk egy családot, aki mind négyeteket örökbe fogad.

- És kik azok? – kérdeztem felvont szemöldökkel előrehajolva kezeimet összekulcsolva.

- Se a családnevüket se a keresztnevüket nem tudom! –mondta. –De ott jönnek! – mondta és abba az irányba mutatott. És akit ott látunk mind a négyünk torkán akadt a szőrgombóc! Azoktól, akiket ott látunk közeledni! A bátyám közelebb húzott magához. Először Lora szolalt meg, de csak két nevet bírt kipréselni a száján.

- Kali, Deaucalion...!