Sziasztok! Meghoztam az új részt! Jó olvasást mindenkinek. Próbálok sietni a következő fejezettel!
Puszi: Alli
Holdfogyatkozás
29.Fejezet
Különös események hálójában
Sötétség. Semmi álom. Egyszer csak nagy súly nehezedik rám. Kinyitom a szemem. Cora vigyorog szembe velem. Gyorsan a fejemre húztam a takarót. És nyökögtem egy „hagy aludnit". Aminek hála a nővérem a bokámnál fogva húzott ki az ágyamból. Hogy rohadna meg. Gyorsan feltápászkodtam a padlóról és kilökdöstem Corát a szobámból. Beviharoztam a fürdőbe és elvégeztem a reggeli teendőimet. Felvettem egy fekete nadrágot vörös pólóval és tornacipővel, hozzá pedig az elmaradhatatlan bőrdzseki. A hajamat felcopfoztam és lerohantam reggelizni. A nap szokásosan indult. A suliban épp indultam volna órára mikor Stiles elkapott és kirángatott a suliból falkagyűlésre. A többiek már a suli mögötti erdőben gyülekeztek. Én leültem Liam mellé egy kidőlt fatörzsre.
· Emberek egy kis figyelmet! – kezdte Scott. – Na, szóval... azt akarom kinyögni, hogy. A városunkat egy újabb sorozatgyilkos találta meg. Ebben az évben már ötödszörre. A gyilkos minden valószínűséggel egy démon. Eddig ilyen lénnyel még nem volt dolgunk. Már nekiálltunk a megölésének módját megkeresni. De addig is a folyton csökkenő lakosság érdekében állandó őrjáratokat szervezünk az erdőbe. Ma estétől kezdünk. Öt napos váltásokban. – ismertette a falkagyűlés okát. – Ma estétől, szombat estig őrjáratban van Malia, Liam, Aiden és Niki. Nincs kifogás. Beszéltem Derekkel, a központot Niki éknél rendezzük be. Anya leigazolja a mai napotokat, szóval menjetek haza. – mondta és elindult a motorja felé. Mi is elindultunk haza. Liam és Malia is jött velünk mivel este tőlünk indulunk.
· Ti láttatok már démont? – kérdezte Liam.
· Életemben nem! – mondtuk Maliával szinkronban. Aiden lelépett így én vittem a másik két vérfarkast. Malia és Liam egész úton veszekedtek. A lakásban szokáshoz híven nagy volt a felfordulás. A pince ezen túl központ-ként szolgál. A házhoz pedig hozzáépítenek egy edzőtermet és egy mágiagyakorlót. Bővül a ház. Este hattól reggel hatig vagyunk őrségben. Gyorsan magamra kaptam egy fekete gatyát, trikót, bőrdzsekit, csizmát és motoros kesztyűt, a hajamat laza kontyba fogtam és levágtáztam az emeletről. Malia és Liam a nappaliban ült teljes harci felszerelésben. Én is gyorsan magamra kaptam egy fegyverövet. Felakasztottam rá: három tört, egy vámpírpisztolyt, néhány karót, ezüst tőrt és kukorica gránátot, ja meg egy rendes pisztolyt. Teljes a harci felszerelésem. Mire végzek Aiden is letotyog az emeletről és indulunk az erdőbe. Ami a házunk végében kezdődik. Két órája mászkálunk az erdőben, de semmi. Annyi haszna volt, hogy megtaláltuk Maliával a közös hangot. Hogy csapjuk le Liamot és Aident mert hosszú távon idegösszeomlást okoznak. A két szőke. Hirtelen megéreztem a vér fémes szagát. Láttam valakit elfutni az ellenkező irányba. Elkéstünk egy újabb ember meghalt. Vagyis nem teljesen még lélegzett mikor odaértünk. Egy nevet nyögött ki utolsó lélegzetvételével Dentalion. Nem volt ismerős a név, de mégis mintha hallottam volna már.
„Három nap múlva"
Három napja nem aludtam. Olyan vagyok, mint a mosott szar. Gyorsan magamra kaptam egy pulcsi és egy farmert hozzá egy sportcipő. Elindultam lefelé a lépcsőn, menet közben copfoztam a hajam. Úgy a lépcső felénél átestem a korlátom és fél emeletzuhanás után popóra érkeztem. Au! Nem vicces?! Nagy nehezen felkászálódtam a földről és megközelítettem a konyhát. Ezzel a hadművelettel csak az volt a baj, hogy teljes lendülettel nem be a konyhába, hanem a bejárata melletti falnak mentem. Au, ezt a fal meg mikor került ide. Meglátszik nem látok az álmosságtól. Belépve a konyhába letaroltam a nyitva felejtett hűtő ajtót. A reggelim gyanánt szolgáló rántottába kis híján belefejeltem. Elindulva az emeltre nekimentem egy falnak a nappali közepén, és hátra estem.

YOU ARE READING
Holdfogyatkozás
FanfictionÉvek teltek el mióta eljöttünk otthonról. De most tíz év után vissza tértem, én is és a testvéreim is. A múltat jó lenne elfelejteni, de nem fogom mert a múlt a részem az alkotta a jelenem. A személyiségem is ettől függ. Ez alkotta meg hogy ki vagyo...