-Dylaan!! Nemááár!-kiabálta teli torokból a kicsi Rachel. Dylan viszont tovább csikizte húgát.
-Ez nem éér!!-sikítozott tovább.
-Gyerekek, ésszel már!-jött be mosolyogva Susan, a gyerekek anyja.
-Jól van, jól van! Elárulom hol a pólóód, csak hagyj béékéén!-sikította a piciny lány.
Dylan abba hagyta és felvont szemöldökkel nézett huncut húgára:
-Nos? Merre keressem?
-Gyere utánam!-nevetett fel Rachel. Elvezette a saját szobájába és az ágya alól előkotorta a már említett pólót. Átnyújtotta Dylannek.
Dylan azonban vissza adta húgának.
-Tessék...úgy gondolom, kelleni fog ez még neked.-mondta titokzatosan, majd átsétált saját szobájába. A kis Rachel nem értette mi van. A pólót párnája alá gyűrte be. Elment fürdeni, majd amikor alvásra került a sor, bekopogott bátyja szobájába.
-Hagyjatok békén!-hallatszott Dylan mérges hangja. Rachel meghátrált, de aztán össze szedte magát. Benyitott. Bátyja az ágyon feküdt, szemében néhány könnycsepp csillant meg. Rachel sosem volt még bátyja szobájában, ugyanis az tiltott terület volt számára. Ugyanakkor tudta, hogy baj van, ugyanis sosem látta még bátyját sírni. Óvatosan lépkedett felé. Dylan ránézett, majd kitörölte a könnyeket a szeméből.
-Nem jöhetsz be ide hallod?! Sipirc kifelé kis liba!-emelte fel a hangját. Rachel lába megremegett. Dylan sosem volt ilyen vele. Könnyek áztatták pici kis arcocskáját, azonban nem mozdult.
-D-D-Dylan..mi a baj?-kérdezte remegő hangon.
-AZT MONDTAM, HOGY KIFELÉ!-kiabált. Rachel megilyedt, lábai azonban még mindig nem mozdultak. Mintha odaszögezték volna.
-TŰNJ MÁR INNEN! NEM AKARLAK LÁTNI NEM ÉRTED?!-kiáltotta es keze, Rachel könnyes arcocskáját érte. A kislány a földre esett. Arcát csípte a pofon, és a könnyek. Nem értette mit tehetett amiért ilyen vele Dylan. A bátyja ekkor eszmélt rá mit tett. A kislány azonban átfutott a saját szobájába, az ajtót kulcsra zárta, és kiült az ablakba. Nézte a sötétséget. Gondolkozott. Az arca még mindig nagyon fájt. De a szíve jobban.
-Hali, Rach! Mi a pálya?-csak egy ember hívja Rachnek... Luke, Dylan legjobb barátja volt. Idősebb volt mint Rachel, de fiatalabb mint Dylan. Így a testvérpár mindkét tagjával elég jó kapcsolatot ápolt.
-Szi-Szia Lu-Luke..-szipogott Rachel.
-Rach! Mi történt?-nézett fel aggódva Luke. Mivel a lány csak tovább sírt, Luke, felmászott hozzá a nagy tölgyfa segítségével. Az ablakban ültek, Luke a kis hugicát ölelgette, miközben az szipogva próbálta elmondani a történteket. Luke sem értette, hogy mi ütött Dylanbe, de fontosabb volt most a hugit megnyugtatni.
-Figyelj Rach! Szerintem feküdj le, és próbálj meg aludni..holnapra biztos jobban leszel..én meg majd beszélek Dylannel ne aggódj!-ölelte meg Rachelt, majd elkísérte az ágyához. A lány befeküdt az ágyába, de érezte, hogy valami nem okés a párnával. Felemelte, és meglátta Dylan kedvenc pólóját, amit neki adott. Ezt is elmondta Lukenak aki ezek után sem értette mi történhetett. Egy jóéjtpuszit nyomott a lány homlokára, majd az ablakon távozott.
**Másnap**
Rachel kissé kómás fejjel kelt fel. Körbe nézett, majd ahogy az arcához ért, beugrott neki a tegnap este. Minden bátorságát összeszedve felkelt és elsétált Dylan szobája elé. Kis hezitálás után kopogott kettőt. Nem jött válasz. Ezt furcsának találta így óvatosan benyitott, azonban testvére sehol nem volt. Leszaladt a lépcsőn, de semmi. Beszaladt a konyhába, ahol anyukája mosogatott, kissé könnyes szemmel.
-Anyu! Hol van Dylan?
-Dylan..ohh Dylan..Dylan..elment-mondta Susan és néhány könnycsepp gördült le arcán.
-Mi? Hova?-kérdezte rémülten Rachel.
-Rach! Öltözz fel gyorsan! Menjünk egy kicsit sétálni!-hallotta meg Luke hangját a háta mögött.
**pár perc múlva a parkban**
A fiú elmondta neki, hogy a bátyja nagyon sajnálja ami történt és nem így akart elválni, de mennie kellett a nagymamájukhoz, mivel ott volt az az iskola, ahol kiképzik jó focistának. Dylan minden álma ez volt. És most sikerült neki.
-
Hé Rach! Fel a fejjel! Én itt vagyok ne aggódj! Soha nem foglak egyedül hagyni!-ígérte Luke.
Ekkor Rachel 7, Dylan 15, Luke pedig 12 éves volt.
Luke akkor azonban haragudott is Dylanre, mivel neki sem mondott semmit a kis utazásáról. Simán otthagyta volna egy szó nélkül őt is és Rachelt is, ha aznap este nem megy át a Black házba. Dylan és Luke aznap este eléggé összevesztek, és akkor beszéltek utoljára.
Luke ezután tényleg mindig Rachel nyakan lógott, és néhányan, akik nem ismerték azt hihették, hogy testvérek, bár kinézetre nem hasonlítottak. Luke tanította meg a lányt deszkázni, fára mászni és focizni, míg Rachel megtanította a fiút fonni, spagettit főzni és táncolni. Sülve-főve együtt voltak, gyakran jártak át egymáshoz, és sokszor egymásnál is aludtak, ám barátságuk sohasem alakult át szerelemmé, legalábbis Rachel részéről nem.
Néhány év múlva, Luke ígérete, miszerint sosem hagyja el Rachelt, meghíusult, mivel az anyja is beteg volt és egy jobb suli is hívta haza, szóval elment, itt hagyva Rachelt és nagyszüleit akiknél addig élt. Eleinte még tartották a kapcsolatot, de aztán ez elmaradt. Rachelnek nagyon rosszul esett ez, megint teljesen depis lett, hogy már "második bátyja" is elhagyta őt.
Ekkor jött Vic, aki akkor költözött a városba. Az életvidám szöszi hamar megtalálta a folytonosan bús Rachelt, és azóta legjobb barátnők.
Helloka! Elnézést, hogy csak most hoztam részt, azért remélem nem lett olyan ratyi:D
Azért szerettem volna egy ilyet, hogy jobban lehessen érteni a szereplők reakcióját, érzéseit, stb...
Köszönöm a megtekintéseket és a voteokat, ha valakinek van esetleg kérdése, vagy ilyesmi tárt karokkal várom, nem harapok:D
Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!!! ❤
- xx Mesy
