Dylan és Luke a megrakodott bőröndöket pakolták a kocsiba, miközben Vic és én a liftben ácsorogtunk. Idegesen toporogtam barátnőm mellett.
-Semmi vész..-szorította meg a kezem Vic és beléptünk a 314-es szoba ajtaján.
-Vic! Rachel! Hát ti?
-Szia Connor! Hát mi elbúcsúznánk..-öleltem meg a döbbent bandatagot.
-Máris elmentek? Mi lesz a koncerttel? Eredetileg arra jöttetek nem?
-Ne aggódj, ott leszünk-ölelte át Vic is.
-Akkor jó. James Trissel videójátékozik az emeleten..Khm..khm.ő pedig a szobájában van..ha érdekel..
-Köszi Con-pusziltam meg és meg sem álltam James szobájáig.
-Halihó!-léptem be. A két fiú egyből elszakította a tekintetét a játékról és a odapattantak hozzám.
-Csá Picúr-ölelt át Tris-régen láttalak.
-Szia Tris! Fogsz még ne aggódj.
-Rachel! Hogy vagy?-ölelt meg óvatosan James.
-Én meg vagyok..Vic lent vár.
-Megyek-James kiviharzott a szobából.
-A szobájában van. Az egész napot ott tölti és gitározik. Nagyon kész van.
-Indulok-tettem fel a kezem és kisétáltam a szobából.
Bradley ajtaja előtt álltam. Bámultam a nyílászárót és azon agyaltam, mit is mondhatnék neki. A fejemben minden teljesen összekuszálódott. Megráztam a fejem és benyitottam.
Soha nem láttam még ilyennek.
A szobában félhomály volt. Brad cuccai szanaszét hevertek. Ő pedig az ágyban feküdt és amikor betoppantam épp akkor gördült le egy könnycsepp az arcán.
-Takarodj.
-Brad..
-Menj innen!
-Hé figyelj rám..-becsuktam az ajtót és a ruhakupacokat átlépve az ágya mellé guggoltam.
-Nem akarlak látni..-szólt erőtlenül és becsukta a szemét.
A kezéért nyúltam. Kinyitotta könnyelteli szemét. A kezeinkre nézett, majd rám.
-Bradley..
-Ne mondd, hogy sajnálod mert nekem kell sajnálnom, hogy elveszítettem egy ekkora kincset-folyamatosan folytak le a könnyei az arcán amitől akkora gombóc lett a torkomba, mint egy röplabda.
-Azért jöttem, hogy..
-Rachel itt egyedül én vagyok az, aki elbaszta ezt az egészet. És ha tudnád, mennyire sajnálom. Azt hittem megbocsátassz nekem, de aztán láttam milyen erős nő vagy te. Nem kislány vagy. Nem sírsz utánam.
-Basszus Bradley!-befogtam a száját mire ő elkerekedett szemmel nézett rám.-Fogd be.
Levettem a kezem a szájáról, és leültem mellé az ágyba. Felült ő is. Póló minek. Chh..
-Brad. Én most el fogok menni. Te pedig állj fel és lépj túl rajtam. Elvégre hány óráig is voltunk együtt? 18? Nem számítok neked semmit. Nem kell arra várnod, hogy megbocsássak. Már rég megbocsátottam. Nem tudok rád haragudni. Túl fontos vagy nekem. De kérlek most engedj el és mutasd meg mindenkinek, hogy egy igazi férfi vagy. Megértetted?-sóhajtottam és letöröltem az arcáról a könnycseppeket.
Bradley megölelt. Csupasz vállába fúrtam a fejem és mélyen beszívtam az illatát. Lassam eltolt magától és csak bámultunk egymás íriszébe. Lassan közelebb hajolt én viszont elfordítottam a fejem. Egy hatalmas puszi landolt a nyakamon.
-Bradley..mennem kell-felálltam és kisiettem a szobából.
Lent feszült csend volt.
-Mi az?-néztem Vicre.
-Megtartjuk a babát-nyögte ki.
-Hogy..hogy mi? Én örülök de anyád meg fog ölni..-sóhajtottam.
Mégegyszer megöleltem a 3 bandatagot és kirángattam Vicet.
Helloka, itt a következő rész, remélem tetszik.🤗
