-Ezt nem hiszem el! Szerettem volna valami jót, erre kiütöd!-hallottam Dylan mérges hangját.
-Jólvan! Te is tudod, hogy nem direkt volt! Megcsúsztam! Megesik, nem kell 20 percig üvöltözni!-ez már egy ismeretlenebb hang volt.
-Hé, Dylan gyere ki egy kicsit..-hallottam meg Vic-et is kicsit távolabbról.
-Menj majd én vigyázok rá! Ígérem!-mondta az előbbi ember, akit az előbb a bátyám összeszidott.
-Hm..jólvan de mindjárt visszajövök.-mondta Dylan és hallottam ahogy kisétál, majd becsukja az ajtót.
-Nem tudom, hogy hallassz-e, de nem baj. Én őszintén sajnálom, nem akartam bántani egy ilyen gyönyörű lányt. Ritkán szoktam elesni deszkával, de most nem láttam a küszöböt a pizzásdobozoktól. Sajnálom! Kérlek bocsáss meg!-kis monológja közben többször is próbáltam kinyitni a szemem, de ilyenkor éles fájdalom hasított a fejembe. Viszont úgy éreztem, mondanom kell valamit, mégha nem is tudom, hogy kihez szólok.
-Én nem haragszok.-motyogtam csukott szemmel.
-Mi? Te beszéltél?-lehetett hallani a hangján, hogy meglepődött. Erőt vettem magamom és kinyitottam a szemem. Egy ágyon feküdtem. A szobában sötét volt, csak az sötétítő függöny mögül szűrődött be itt-ott a nap sugara. Mellettem 2 szék volt. Az egyik üres, a másikban pedig egy fiú ült. Nem hittem a szememnek.
-Brad? Komolyan?-próbáltam felülni azonban a fájdalom a fejemben megakadályozott, így erőtlenül estem vissza a párnára.
-I-Igen én vagyok...mid fáj? Én annyira sajnálom!
-Hé! Én nem haragszok nyugi! Megesik..csak eléggé fáj a fejem. Minden egyes pislogásnál, mintha fejbevágnának egy baltával.
-Beviszlek. Most. Előbb kellett volna, de azt hittük jól leszel ha felkelsz. Már az gyanús volt, hogy lassan 7 órája itt fekszel mozdulatlanul..szólok a srácoknak és indulunk.
-Nem akarok orvost!-nyafogtam.
-Nem érdekel, hogy mit akarsz! Majd maximum akkor, ha rendbejössz!-mondta azzal kiviharzott az ajtón.
-Csáó Tücsök!-lépett be Tris-Azt hittem, hogy átmész csipkerózsikába!-nevetett fel. Jó, hogy ő még ilyenkor is jól szórakozik. Válaszképp csak elmosolyodtam. Bejött Brad, Dylan és Vic.
-Istenem Rachel annyira aggódtam érted!-ölelt át barátnőm, majd vörösre sírt szemeiből újra előbuggynatak a könnyek.
-Vic! Jól vagyok nyugi!-öleltem vissza.
-Hugi! Úgy aggódtam!-ölelt meg a szinten könnyes szemű Dylan.
-Mondom, hogy minden oké!-mosolyogtam.
-Azért beviszünk.-mondta Brad, majd az ágyhoz lépett.
-Hé, én nehéz va..-nem tudtam befejezni, mert Brad már fel is kapott. Kiment velem az ajtón, majd a bejárati ajtón is. A hotel nagyon csendes volt, egy lélek sem járt arra. Fura. Na mindegy. Brad beszállt velem a liftbe, majd mögöttünk Tris éy Dylan is. Vic nem jött mert Dylan visszazavarta.
-Hé, átvegyem?-kérdezte Dylan Bradtől.
-Ha már nem bírod vihetem én is egy darabon.-szólt Tris.
-Hé! Tök kedvesek vagytok meg minden de kérlek ne beszéljetek úgy rólam, mintha egy tárgy lennék..legalább a jelenlétembe ne! Köszi!-motyogtam, majd a még mindig sajgó fejem Bradley vállába fúrtam.
-Bírom! Csak menjünk.-mondta Brad és kilépett az utcára. Nem néztem fel. Nem akartam látni a járókelők döbbent, esetleg irigykedő arcát. Azt meg végkép nem akartam, hogy ha lefotóznak az arcom látszódjon, így Bradley vállába temettem az arcom és meg sem mozdultam egészen addig, amíg a kocsihoz értünk. Segítettek beülni. Én ültem középen, hátul, jobb oldalamon Tris, bal oldalamon Brad. Dylan hamar elvezetett minket a kórház bejáratához. Brad megint felkapott az ölébe, és úgy mentünk be a hatalmas ajtón. Dylan és Tris a recepcióhoz rohantak, amíg Brad leültetett egy székre. Mindig is utáltam a kórházakat. Minden fehér és fertőtlenítő szagú.
Dylan és Tris odalépett hozzánk.
-Mindjárt jön egy orvos és megvizsgál. Minden rendben lesz jó?-ölelt át Dylan.
-Én jól vagyok.-mondtam el újra, bár szédültem, és a fejem is sajgott.
-Jó napot! Megkérném a hölgyet, hogy fáradjon velem!-lépett oda egy nővér.
-Valaki jöhet velem? A járás nem a legnagyobb erősségem perpillanat..
-Öhm..persze..de csak egy ember, és csak a kórterem ajtajáig jöhet.-közölte szigorúan.
-Rendben. Én megyek!-állt fel Brad.
-Hogy mi?-néztem rá csodálkozva.
-Ha a hölgy nem szeretné, hogy az úr felkísérje, hozhatok egy ágyat.
-A nevem Rachel, nyugodtan hívjon így. Az úr pedig Bradley, és velem jön.-sóhajtottam.
-És mi?-nézett rám Dylan.
-Amint megtudunk valamit értesítjük önt. Maga barát?
-A bátyja vagyok.-morogta.
-Rendben. Ha megtudok valamit szólok. Nyugodjon meg! Maguk pedig jöjjenek.-utasított a nővér. Nagynehezen feljutottunk a 2.-ra, ahol a nővér bevezetett egy (szintén fehér) üres szobába.
-Rendben kérem ezt vegye át!-adott a kezembe egy anyagdarabot. Aha, azt az kórházi köpenyféleséget, amiből kint a segged. Namost, nem tudok járni se, de át kell öltöznöm. Logika.
-Esetleg kell segítség?-kérdezte.
-Öhm..azthiszem boldogulok..-miért mondtam ezt? Ajj..
-Rendben, máris jövök, addig öltözzön át! Az úr itt maradhat addig, ha nem baj. De aztán távoznia kell.-mondta, majd kiviharzott az ajtón.
-Én...öö..asszem most kimegyek..-mondta Brad.
-Én..nem tudom egyedül felvenni..-sütöttem le a szemem, és éreztem, hogy az arcom a piros minden árnyalatát felvette egyszerre. Brad megfordult, és visszacsukta az ajtót.
-Azt akarod, hogy segítsek?
-Van más választásom?
Brad odalépett az ágyamhoz amin feküdtem.
-Hát jó.-mondta, és kigombolta a nadrágom.
Levette a cipőm, a nadrágom és a pólóm.
-Oké, tovább nem vetkőztetlek..-mondta, és láttam ahogy az arca tűzpiros színben pompázik. Ahogy az enyém is. Megfogtam a köpenyt és megpróbáltam magamra ráncigálni. Brad odalépett, és begombolta. A ruháimat elkezdte összehajtani.
-Hé! Én..köszönöm..-pirultam el újra.
-Öhm..nincs mit..azok után, hogy miattam vagy itt, ez semmiség volt.-mondta, majd a ruháimat lerakta a székre, ő pedig az ágyamra ült. Már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, ám ekkor belépett egy orvos.
-Jó napot! A nevem Dr.Hood, én fogom megvizsgálni.-egy kissé öregebb ember volt, de kedves arca volt. Brad megpuszilt és elment. A doki megvizsgált, és mondta, hogy majd nemsokára jön vissza. Épp szétuntam az agyam, amikor kopogtak. Azt hittem Dylan az, de helyette Brad dugta be a fejét.
-Helo! Hogy ment? Minden oké?
-Szia! Persze. Azt hiszem. Dr. Hood nemsokára jön és elmondja, hogy mi lesz.
Ekkor kopogtak, és Dr.Hood lépett be.
-A vizsgálatok kimutatták, hogy miért szédülsz, és miért fáj a fejed. Persze ezek mellett olyan tünetek is felléphettek volna, mint például a láz, de szerencsére nem volt ilyesmi.
-Öhm..akkor mi bajom van?
- Az ütés ami a fejedet érte, eléggé nagy volt, majd ezután a földön is koppant egyet a koponyád, ennek köszönhetően.....
Sziasztok! Kis késéssel (amit nagyon sajnálok), de itt a 7. rész! Köszönöm a kommenteket, voteokat, és a megtekintéseket. Megpróbálok sietni a következő résszel, hogy megtudjátok mi történt Rachel-lel. Addig is szép napot mindenkinek!
- xx Mesy
