-Én..én csak..tudnom kell, hogy Vic jól van-e..-mondta Rachel miközben arcán egyre több könnycsepp gurult le.
-Rachel!-néztem rá szomorúan.
**Rachel szemszöge**
-Ne! Kérlek ne üvölts velem most! Igen, elszöktem a kórházból, igen, idáig futottam és igen, bemásztam ide. Hogy hogy csináltam? Már magam sem tudom. De Vic mindig ott volt nekem, ha szükségem volt rá, és most neki van szüksége rám. Szóval itt vagyok.-álltam fel.
-Jajj Rachel!-nézett engem Brad egy szomorú mosolyra húzva a száját. Ekkor olyan történt amire szerintem egyikünk sem számított. Bradley megindult felém, hogy kezeit derekam köré fonva nyugtasson meg. Ám 2 lépés után keresztül esett egy elhajított ruhakupacban, rám esett majd mindketten az ágyra. Percekig bámultunk egymás szemébe majd...majd mindkettőnkből kitört a nevetés. Bármekkora baj is volt Vic-kel, bármekkora baj is volt az, hogy elszöktem a kórházból és beteg barátnőm keresésére indultam az éjszaka közepén, ez azért elég szarul jött ki. Brad lekászálódott rólam. Mindketten felültünk az ágyban.
-Vissza kell vigyelek. Már biztosan keresnek.-váltott komolyra.
-Mikor eljöttem az ügyeletes nővér épp aludt, a másik már a tizedik percét töltötte a mosdóban, a harmadik pedig fel-alá rohangált a folyósón, wifit keresve. Én nem aggódnék.-nevettem fel, majd maradék könnyemet is letöröltem.
-Akkor jó-mondta, miközben bár kissé megtört, de mosolygós arcomat fürkészte. Csak bámultam hatalmas barna szemeit. Egyik kezét lassan rácsúsztatta a kezemre, majd lassan feljebb míg az arcomhoz nem ért. Teljesen lesokkolódtam, csak ültem ott mint egy zsák krumpli, miközben egyik kezével arcomat cirógatta. A következő pillanatban egy hirtelen mozdulattal magához rántott és ajkaimra tapadt. És ekkor bumm.
Megszűnt az összes fényünk, csak a hold világított be az ablakon. A hirtelen sötétség megilyesztett és ugrottam egyet, aminek következtében ajkaink elváltak egymástól.
-Rachel, nyugi! Csak elment az áram.-nevetett Brad.-Viszont..lenne itt valami..-simogatta meg az arcom.-Lennél a barátnőm?
Teljesen lefagytam. Egy hang sem jött ki a torkomon.
-Én..én..szeretlek.-ennyit tudtam kinyögni.
-Szóval igen?
-Aha-bólogattam, majd meg sem várva reakcióját, megcsókoltam.
-Reggel visszaviszlek a kórházba.-suttogta Brad. Még mindig az ágy szélén ült, én viszont már az ölében foglaltam helyet.
-Felesleges. Holnap már úgyis jöhetnék haza.-mosolyogtam.
-Akkor is be kell menni, és be is megyünk majd. Erről nem nyitok vitát.-puszilt meg.-De akkor gyere mostmár aludjunk.
-Öhm. Jó. De nincs pizsim-nevettem fel kínosan.
-Jajj te lány!-nevetett fel, majd a szekrényben kotorászva hozzám vágottegy fekete Arctic Monkeys-os pólót. A fürdőben vettem egy gyors zuhanyt, fogatmostam egy ottani bontatlan fogkefével, majd a felöltöztem a 'pizsimbe' és befeküdtem Brad mellé. Egyből átölelt.
-Szeretlek. Mindennél jobban, és örökké!-súgta a fülembe, majd elaludt.
**másnap reggel**
-BRADLEY!!! Hol a fenébe van a..azt a ...Ez meg mi a franc??
Hello-bello kedves kis olvasóim akiknek megint későn hozom a részt.:c
Nagyon sajnálom, de mentségemre szóljon, hogy épp nyaralok és idő hiányában csak most tudtam felrakni.
Ja és megpróbálom kicsit bepörgetni a storyt:D (fogalmazás pls:D)
So, remélem tetszik, ha igen akkor örülnék ha jeleznétek azt egy kis cuki csillagocskával ami a bal alsó sarokban helyezkedik el, és ha bármi kérdésetek/mondanivalótok van, nyugodtan írjatok, nem harapok!;)
És amilyen gyorsan csak tudom, hozom az új részt!:)
Addig is élvezzétek ki, hogy nincs suli, lehet lazulni és jó idő van (vagy olyan meleg, hogy a sivatag hűvösebbnek tűnik, de nem baj:D).
Szép nyarat, én meg sietek!;)
- xx Mesy
