Forever With You - Cameron Dallas Fanfiction [BEFEJEZETT]

3.fejezet

A hanghoz nem sokára már egy arcot is társíthattam. Azonnal felismertem. Nash. Amint belépett az ebédlőbe végignézett családján, majd megállapodott a tekintete rajtam. Hatalmas mosoly ült ki az arcára, majd megindult felém. Gondoltam, inkább felállok, hogy megelőzzek egy kisebb balesetet. Mikor Nash odaért hozzám, kérdő tekintettel nézett rám. Nem tudta, hogy hogyan reagálnék, ha megölelne. Így inkább én cselekedtem, és gyorsan megöleltem.

-          Szia Hugi! –köszönt, miközben még mindig szorosan ölelt.

-          Szia Nash! – köszöntem én is.

-          Sziasztok! – köszöntött mindenkit egy ismeretlen fiú.

Kibontakoztam Nash öleléséből és jobban szemügyre vettem az imént érkezett személyt. Azt hittem ott helyben összeesek. A srác barna haja kócosan állt, amiből arra lehetett következtetni, hogy nem a haja beállítása volt a legfontosabb része a napjának. Nash-től egy fejjel legalább kisebb volt, bár ebben nem vagyok biztos, hiszen a fiú elég messze állt tőlem. Elég sokáig legeltethettem rajta a szemem, ami nem csoda, hiszen irtó jól néz. Mikor készültem újra szemügyre venni az arcát, tekintetünk találkozott. Gyönyörű mogyoróbarna szemei engem néztek. Kissé elpirultam, mikor leesett, hogy milyen feltűnően végigmértem mindenki szeme láttára, majd lesütöttem a szememet, mert láttam a srác arcán megjelenő perverz vigyort. Nem hiszem el, ennél kellemetlenebb helyzetbe nem igen kerülhettem. Megmentőm, Elizabeth, aki próbálta oldani a feszültséget, felállt és megölelte fiát.

-          Jaj, Kisfiam, annyira hiányoztál! – még mindig szorosan tartotta fiát, miközben próbálta visszatartani könnyeit. – Milyen volt az út? Mindent el kell mesélnetek, de először is együnk. – mondta miközben visszaült a helyére.

Nem kellett több a két srácnak, mindketten elindultak a szabad helyek felé. Nash édesanyja mellé ült, miközben folyamatosan áradozott a turnéjukról. Én is helyet foglaltam, csak egy dologgal nem számoltam. Az ismeretlen srác letelepedett a mellettem lévő székre. A gyomrom azonnal görcsberándult. Az előbbi kis jelenetem után elég kínosan érzem magam, de úgy látszik Ő egyáltalán nem. Nem akartam magam még jobban beégetni, így azon voltam, hogy minél hamarabb megegyem az ebédemet, majd bezárkózzak a szobámba, mondjuk örökre. Grierék egyfolytában beszéltek, csak én és a mellettem ülő srác voltunk csendben. Nem igazán követtem a beszélgetést, inkább csak belefeledkeztem a gondolataimba. Csak arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevemet mondta.

-          Igen? – néztem fel a tányéromból.

-          Látom elkalandoztál. – nevetett rajtam Nash. – Holnap néhány haverommal lemegyünk a partra. Mivel elég hosszú volt ez a turné ránk fér egy kis pihenés. Anyáék nem lesznek itthon, és nem szeretném, ha egyedül maradnál, és amúgy is, egy kicsit jobban meg szeretném ismerni a hugicámat. Na, mit gondolsz? Eljössz?

-          Nem szeretnék zavarni. Megleszek egyedül itthon, majd miután hazaértél bőven lesz időnk ismerkedni.

-          Ha zavarnál akkor nem hívtalak volna el. - mosolygott rám kedvesen. - Szeretnélek bemutatni a barátaimnak. Már mind nagyon kíváncsiak rád, és igazából már megígértem nekik,hogy holnap találkozni fognak veled. De persze volt, aki nem bírt addig várni,túlságosan is felkeltetted az érdeklődését. - nézett a mellettem ülő fiúra, akinek amint meghallotta mit is mondott barátja az arcára fagyott a mosoly. Én pedig szokásomhoz híven egyre jobban pirultam.

-          Kösz Nash. - biccentett barátja felé, majd kínjában megvakarta a tarkóját, és felém fordult. - Ne értsd félre! Az igazából úgy volt, hogy Nash mondta, hogy ma érkezel. Gondoltam,mivel egész nyáron veletek fogok lakni jobb lenne,ha minél hamarabb megismerkednénk. - kezdett bele a magyarázkodásba, de gondoltam inkább leállítom.

-          Értem, nyugi. - mondtam kicsit kuncogva. - Ha már az ismerkedésnél tartunk, Bella vagyok. - nyújtottam a kezem felé.

-          Én pedig Cameron. - mondta, és a kézfogásunk közben mélyen a szemembe nézett. Nekem pedig sikerült elvesznem a tekintetében. Aj, azok a szemek! – Hahó! Itt vagy? – lóbálta előttem a kezét Cameron. Égés. Gyorsan elhúztam a kezemet az övétől.

-          Igen, persze. – motyogtam, és közben lehajtottam a fejemet. Ez már kezd a szokásommá válni. – És holnap mikor indulnánk? – fordultam ismét Nash felé.

-          Dél környékén. A part innen fél órára van, a többiekkel 1 órára beszéltük meg a találkozót, szóval jobb előbb elindulni, mivel Cam mindenről híres, csak a pontosságáról nem.

-          Ez igazán kedves volt haver. – szólt közbe az említett srác.

-          Netán tévedek? – nézett kérdőn Cameronra, aki csak megrázta a fejét. – Ennyit erről.

-          És fürdeni is fogunk? – kérdeztem.

-          Nem, nem fogunk. –mondta sok szarkazmussal a hangjában a mellettem ülő srác. - Szerinted minek megyünk a partra? – gúnyolódott tovább Cameron.

-          Cam ne legyél bunkó. – szólt rá Nash, majd felém fordult. – Igen, fürdeni is fogunk. Van ezzel valami baj?

-          Hát, csak annyi, hogy nincs fürdőruhám.

-          Ohh...- kapott szája elé Elizabeth. – Kicsim mit szólnál ahhoz, hogyha a fiúk elvinnének ebéd után a plázába? Vehetnél magadnak néhány ruhát is ha már ott vagytok.

-          Az jó lenne, köszönöm. – ezzel lezártnak tekintettük a beszélgetést.

Miután befejeztük az ebédet segítettem Elizabethnek lepakolni az asztalt, majd mosogatni. Ezután felmentem a szobámba felvenni valami normális göncöt. Igaz, hogy nem sok ruhám van jelenleg, de így is alig tudtam választani közülük. Végül egy fekete sort mellett döntöttem, amihez egy vörös haspólót társítottam és a fekete magas szárú Conversemet. A hajamat kiengedve hagytam, majd egy kis sminket vittem fel az arcomra.  Mikor már teljesen elkészültem lementem a nappaliba, ahol a fiúk éppen videójátékoztak. Érkezésemre Cameron felém kapta a fejét, feltűnően végigmért, majd nyelt egy nagyot. Ezt a kis jelenetet Nash sem hagyta szó nélkül, így Cameron kapott egy jókora taslit. Én csak jót szórakoztam a fiúk viselkedésén.

-          Indulhatunk? – nézett rám kérdőn Nash.

-          Persze. – mondtam, mire a két srác felállt és elindult az ajtó felé.

Ekkor Elizabeth sietett oda hozzám, és nyomott pénzt a kezembe. Hiába mondtam neki, hogy semmi szükség ennyi pénzre, Őt nem érdekelte, ragaszkodott ahhoz, hogy vegyek magamnak sok-sok új ruhát. Inkább ráhagytam, hiszem tudtam, hogy nem lehet megváltoztatni az elhatározását. Kimentem a házból, és elindultam a fiúk felé, akik már a kocsiban ültek. Beszálltam hátulra, majd miután elhelyezkedtem Nash beindította a Jeepet, és elindultunk a plázába.